Nagyon régóta szerettem volna elolvasni Monika Feth: Az eperszedő című könyvét. Nem tudtam, hogy krimi – bár a borító alapján azért érezhettem volna –, egyszerűen a címe keltett fel bennem egy kedves emléket. Ennyi volt az indíttatásom oka. És ez az indíttatás olyan erősnek bizonyult, hogy még az sem tántorított el, hogy a molyok csupán 62%-ra értékelték a kötetet.

Őszintén megvallom, hogy sokkal jobbnak én sem gondolom, max. 65%-ot adok neki. Akadnak hibái bőven. Idesorolható, hogy az elején a főszereplőnk, Jette (német, női név, az is lehet, hogy csak becenév) kora abszolút nem meghatározható. Az első fejezetben egy kész felnőtt nővel találkoztam, legalábbis az írónő leírása alapján ez volt a benyomásom. A későbbiekben azonban kiderült, hogy egy még húszévét sem betöltött tinédzserről van szó, aki középiskolába jár, és két barátnőjével bérelnek egy kis albérletet.
Továbbá a történetvezetés is igen lassúcska nagyjából egészen a sztori háromnegyedéig. Ott kezd azért felpörögni, így, miután a könyv első felét elolvasni négy-öt nap volt, a második felét bedaráltam egy péntek délután és este alatt.
Persze ott se, mármint a könyv második felében se várjon senki hatalmas fordulatokat, hiszen totál kiszámítható az egész. Igazából ott van előtted minden. Már az elején tudod – fülszöveg alapján –, hogy ki fog meghalni, aztán egész végig tisztában vagy vele, hogy ki a gyilkos.
Igazából ami kicsit is érdekessé tette számomra a történetet az volt, ahogy követhettem a nyomozó munkáját – ami természetesen nem volt túlzottan kifejtve –, és ahogy a lányok – Jette és Merle – napjaiba beleláthattam. Számomra furcsa, hogy tizenhét-tizenkilenc év körüli lányok szülői támogatás nélkül éldegélnek együtt, de persze az életben vannak ilyenek, meg még ennél cifrább dolgok is sajnos. Érdekes volt arról olvasni, hogy a szerelem hogy tudja elcsavarni egy ennyi idős lány fejét, aki előtte megfogadta, hogy megtalálja barátnője gyilkosát. Sőt meg is fenyegette azt. Szinte úgy éreztem, hogy Jette félresöpört ezért a szerelemért mindent, ami előtte fontos volt számára. De ilyen a vakszerelem ugyebár. Csak nem mindig tűnik kifizetődőnek, ha utólag visszagondolunk.

A történetről ugyan még nem írtam külön, de talán már mindenki rájöhetett, hogy adott egy német település, három barátnő, az egyik szerelmes egy férfiba. A lányt meggyilkolják, a barátnői pedig megfenyegetik a gyilkost, hogy megtalálják. Majd jön Jette életébe a mindent háttérbe szorító szerelem. Természetesen a lehető legrosszabb embert választja, akit megtisztel érzelmeivel, de ez meg szinte kötelező eleme volt ennek a történetnek. Bár azt még most sem értem, hogy hogy nem látott tovább az orránál. Ott volt előtte minden. Egybevágott minden, szinte mindennel. Még egyszer ki is mondta a lényeget, de ő nem, mégsem gondolt bele félszer sem. Értem, értem, a szerelem vakká tesz. És ez a történet abszolút beigazolja számomra a Tankcsapda egyik régi számának mondatát, miszerint „A szerelem csak egy rohadt mágus…”

Szóval az a baj, hogy ez a könyv igazából több sebből vérzik, pedig lehetett volna jó is, és sajnos a karakterek is ebbe az elvérzős részbe tartoznak. Egyiküket sem sikerült igazán megkedvelnem. Nem voltak kiforrott szereplők, igazából felületes karakteralkotás eredményei lettek ők, ráadásul Jette esetében nem hogy karakterfejlődés lenne, inkább karaktervisszafejlődést tapasztaltam. Félreértések elkerülése végett. Nincs nekem bajom a szerelemmel, sőt, de ez a lány mindent, szó szerint mindent félredobott, ami fontos volt számára.

A kiadó munkatársai legalább igyekeztek odafigyelni a szerkesztésre és a helyesírásra is, na meg persze egy sokkal jobb borítót hoztak össze, mint az eredeti. Nekik jár az elismerés, bár egy helyen Jette anyját, Imkét sikerült átkeresztelni Ingére. Végül is hasonló nevek, ez a könyv meg ennyit bőven elbírt még.

Végül talán annyit fűznék még hozzá, hogy akármennyire is nem lett ez egy szuper könyv, sőt kifejezetten gyengére sikerült, érdemes volt elolvasnom, tapasztalatnak teljesen jó volt. Sajnálom, ugyanis meggyőződésem, hogy az alapötlet kifejezetten jó volt, a megvalósítás viszont már jóval kevésbé. Nem is csodálkozom, hogy a Könyvmolyképző Kiadó kaszálta Az eperszedő sorozatot és nem jelenik meg több kötete nálunk.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..