Grace Klinika S15E11 – The Winner Takes It All

A múlt héten amiatt panaszkodtam, hogy túl sok mindent az epizódban. Panaszaimat valószínűleg meghallhatták a készítők, ugyanis ebben az epizódban meg túl kevés dolog történt. Tudom, nekem semmi sem jó.

A Grey Sloan Memorialban Amelia és Koracick Catherine gerincműtétjére készül – a tét hatalmas, hiszen egy legendát operálnak, akinek az esete ráadásul rendkívül bonyolult is, így hát a két sebész igencsak ideges. A páciens azonban a kezében tartja a dolgokat, és úgy próbál a félelem elébe vágni, hogy minden eshetőségre felkészül és mindent előre megtervez, miközben férjét és fiát mindössze csak egy hajszál választja el attól, hogy összeomoljanak. Mindez idő alatt az éppen szabadnapos Meredith meglátogatja haldokló édesapját.

Az e heti részt amúgy úgy harangozták be, hogy a „szezon legérzelmesebb epizódja”. Tudjátok, mi a baj ezekkel a kijelentésekkel? Az, hogy baromi nehéz felnőni hozzájuk, mert nem kis elvárásokat ébresztenek a nézőkben. És, hát, az a helyzet, hogy szerény véleményem szerint a Grace Klinikának most nem sikerült megugrania ezt a lécet.

Jó, nem azt mondom, hogy rossz lett volna az epizód, mert voltak benne nagyon szép, sőt, kifejezetten megható pillanatok – például a rögtönzött táncparti a műtőben –, mert azokra tényleg rámentek, de összességében hátrányára vált, hogy nagyon próbálkozott. Mert hát ez most tényleg erőltetett volt, hiszen az írók próbáltak mindent annyira érzelmesre és szívfacsaróra csinálni, hogy az egészből valahogy kimaradt az izgalom. Esküszöm, amikor komplikációk adódtak Catherine műtétjénél – tehát elvileg a legizgalmasabb pillanatban – én már szó szerint unatkoztam. Talán a ritmussal volt a baj: mind a két történetszál elég lassú és melankolikus volt, amik mellé nem került ellenpólusként valami energetikusabb mellékszál.

Másfelől én ezen az egész Thatcher-ügyen is húztam a számat, és azt hiszem, ezzel nem voltam egyedül: amit olvastam kommenteket, azok egyfelől a színész játékát dicsérték, másfelől viszont annak adtak hangot, hogy ők meg voltak róla győződve, hogy Thatcher már meghalt. Ami igazából nem is elítélhető, mert a karakter legutoljára talán a nyolcadik szezonban tűnt fel. Erre most visszahozzák, sok évvel később, ám mindössze csak egyetlen epizód erejéig – csak annyira, hogy meghalhasson és Meredith ezen elmélkedhessen és szenvedhessen egy kicsit. Mert hát itt a probléma: azt a konfliktus-masszát, ami közöttük van, nem lehet egy epizóddal és egy katartikus halállal feloldani miután éveken keresztül rá sem bagóztak. Komolyan mondom, szinte már kínos volt látni, ahogy az írók próbálták megmagyarázni a dialógusokban – Thatcher amúgy elment világot látni, de Derek temetésére hazajött, csak nem ment oda Meredithhez –, hogy ugyan miért is nem került szóba a karakter évek óta, mikor azért Meredith olyan dolgokon ment keresztül, amikben, logikusan, Thatchernek is részt kellett volna vennie. Mármint tudom, hogy sosem álltak közel egymáshoz, hiába is látszott rendeződni a kapcsolatuk a hetedik-nyolcadik évad magasságában, de közben Meredith-nek lett három gyereke, és legalább akkor nem illett volna felvenni vele a kapcsolatot? Mert hát itt van ez is: narratív szempontból Meredith mellett állunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy kapcsolatban ketten vannak, és talán a nőnek is dolgoznia kellett volna kicsit az ügyön.

Na, erről ennyit. Szép volt, meg megható, meg minden, de ezzel egy időben lapos és unalmas, és mindenféle izgalmat nélkülöző. Ez a banda tud ennél jobbat is.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..