A tulipán ihlet, a tulipán inspiráció; szépség árad a színeiből, és szerelem a szirmaiból. “

Az isztambuli tulipán története nem egy könnyen fogyasztható könyv, de megéri elmélyedni benne egy kicsit, mert igazán különleges és egyedi élményt nyújt.

Tudta-e, ​hogy a tulipán valamikor felbecsülhetetlen értéket képviselt és hogy valójában honnan származik, vagy hogy sok-sok pénzt és életet követelt, mire elterjedt?
Két szerelem története a XVIII. században, ami a Tulipánkorszak utolsó éveibe repíti az olvasót. A tulipán, mint a kiváltságosság szimbóluma népszerűvé vált az oszmán előkelőségek körében, és ez az a korszak, amikor Európa határait újra rajzolták.
Izgalmas, több szálon futó és sodró lendületű történet két szerelmes fiatalról, Sólyomról és Juszufról, akik megkísérlik megoldani egy brutális gyilkosság rejtélyét és visszaszerezni a felbecsülhetetlen értékű tulipánhagymát.
Az író bemutatja a szultáni palotában zajló életet, a misztikus dervis kolostorokat. Magával ragadó képet fest egy hanyatló birodalomról, és annak mégis tündöklő fővárosáról Isztambulról egy olyan korszakban, amikor még az egész világ lenyűgözve bámulta e nagyváros katonai erejét, valamint művészi alkotásait.
Feltárulnak előttünk a virágkertészek titkai, megismerjük, milyen eredeti módon kezelték az őrülteket, láthatjuk a börtönök kínkamráit és az alkimisták műhelyeit, de tanúi lehetünk annak is, ahogy a janicsárok és az összeesküvők a lázadókkal a kávézók és a gőzfürdők homályában szövik terveiket.

Iskender Pala a klasszikus török irodalom doktora a kortárs török irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. A Halál Babilonban, szerelem Isztambulban című regénye több százezer példányban kelt el és számos elismerést kapott.

 

Nem tagadom, hogy A bánat cseppje a csodaszép borítója miatt keltette fel a figyelmemet, de szerencsére nem csak a külseje miatt volt kiemelkedő élmény. Eddig nem ismertem a szerzőt, és török írótól is talán csak három könyvet olvastam, szóval már a hangulata is újdonságként hatott. Nem is beszélve a történelmi háttérről, amivel kapcsolatban szintén kissé hiányos a tudásom, a török történelemről szóló ismereteim kimerülnek az iskolai tananyagban; szóval elég sok új ismeretet és benyomást szippantottam magamba.

Már az meglepett amikor az Előszóból kiderült, hogy a történet alapja egy tényleg létező, több száz éves kézirat, és az író ezt „újította fel” és ültette át a mai olvasók nyelvére. Egyébként is jó megismerni a regény mögött álló sztorit, ez pedig már önmagában is nagyon érdekes.

A cselekmény elég összetett, néha nagyon tömény, néha meglepően brutális, de érdekes, jó sok csavarral, még ha néha kicsit le is ül. Én még nem találkoztam azzal a megoldással, hogy fejezetek helyett kérdések vannak egy-egy rész elején, de nagyon tetszett, és remek ötletnek tartom. Izgalmas volt a szultáni udvarról és a lázadozó népről olvasni, különleges hátteret biztosítottnak ennek a sokrétű mesének. Persze voltak részek, amik nem voltak egészen világosak, főleg a különféle kulturális és irodalmi utalások, de a végére egész jól belejöttem.

Ami elviszi a hátán az egészet, az egyértelműen az író stílusa, egyszerűen fantasztikus, én sokszor újra is olvastam néhány bekezdést, ami különösen szép volt. Nem is győztem kiírogatni az idézeteket. Ez a költőiség a történetben is visszaköszön, főleg a szerelem, és természetesen a tulipánok kapcsán. Nagyon szeretem a „virágos” könyveket, itt is elvarázsolt a szinte már mitikus magasságokba emelt lila tulipán, a Bánat Cseppje, ami kulcsfontosságú szerepet tölt be az események menetében és a szereplők életében is. Szégyenszemre én nem is hallottam még a tulipán török eredetéről, meg hogy mennyire fontos szerepet töltött be a kultúrában, szóval nagyon jó volt megtudni ezeket a dolgokat. Ha meghallom a tulipán szót, már nem is Hollandia, hanem Törökország fog eszembe jutni.

Pozitív csalódásként szembesültem az egyik szereplővel, Hörükizzel, aki nő létére rendkívül fontos szerepet töltött be. Persze ez ma már nem nagy szó, de mivel egy több száz éves írásról van szó, ezért kivételesnek hatott, hogy és milyen bátor és önálló volt. Egyáltalán nem az a tehetetlen, bűbájos virágszál, amit a korabeli európai irodalomból megszoktunk. Szóval ezért hatalmas gratula az eredeti szerzőnek is, ez a nő a mai irodalmi palettán is elképesztően tökös lenne. Sőt, az egész könyvben ő a legösszetettebb karakter.

A történet végén ismét lelkesen láttam az Epilógust, amiből kiderül, hogy mi történt a szereplőkkel a cselekmény lezárulása után. Mondjuk akik a legjobban érdekeltek volna, azok pont a feledés homályába merültek, de ennek is megvan a maga varázsa, sosem árt egy kis titokzatosság. Mindent összevetve nekem nagyon jól esett ez a kis isztambuli időutazás, mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmi regényeket, és érdeklődik a török irodalom vagy a tulipánok iránt.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..