Destiny 2, avagy lehetséges jó történetet alkotni/folytatni egy, javarészt lövöldözős játéknak. Ha pedig a kedves játékos közösség vágyik egy sci-fis, némi poszt-apokaliptikus beütéssel rendelkező játékra, akkor a dobogósok között biztosan helyet foglal.

De mint minden jó mesét, a cikket is egy kis történetmeséléssel kell kezdeni: az Utazó (The Traveler) egy olyan entitás, ami a világűrt járva életet teremt az élettelen helyeken, a már meglévő fajokat, népeket pedig még magasabb szintre emeli. Igy volt ez akkor is, amikor elérte a Naprendszert, és vele együtt a földet. Az új erőre kapott emberiség az Utazó segítségével kezdte benépesíteni, kutatni a többi bolygót és holdat, azok pedig, akik rendelkeztek az Utazó fényével, azok lettek a Guardianok. Olyan személyek, akik hivatottak, hogy megvédjék az Utazót, és vele együtt minden teremtett életet.

Kellenes is ezek az erős harcosok, ugyanis több ellenfél is feltűnik a szinen: vannak köztük olyanok, akik vissza akarják szerezni imádatuk tárgyát (az Utazót), mások ellenben el akarják pusztítani egy másik, hasonló erőkkel rendelkező entitás által. A Baj akkor üt be, amikor a nagy harcok során az emberiség megmaradt részét jelentő Last City-t, és vele együtt az utazót elkapják a rosszarcúak, ezzel nagyjából minden Guardiant megfosztva az erejétől – hála az égnek csak ideiglenesen. Az általunk irányított hős ugyanis még képes mozgositani a benne meglévő erőt, hogy felvegye a harcot az egyre nagyobb teret nyerő sötétséggel szemben.

Három faj (ember, awoken és exo) és három harci osztály (hunter, titan, warlock) keverékéből választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet. Mindegyik classnak megvan a maga erőssége, amivel képes átvészelni az akár bolygónyi méretű veszélyeket, a hátrányokat pedig lehet ellensúlyozni a felszerelésekkel. Van egy elsődleges fegyverünk, egy másodlagos ún. special fegyver, valmint a heavy részleg ami vagy a batár gránát/rakéta kilövők – vagy az adott class egyedi fegyvere.

A main quest mellett a kisebb küldetések is nagyon hasznosnak bizonyultak, főleg hogy sokkal színesebbé teszik a fő történetszála a kisebb-nagyobb információ morzsákkal – amikért, ha kell több hordányi ellent leverünk. A patrol meg a napi questek pedig tökéletesek arra, hogy erősebb felszerelést szerezhessünk vele, de sokszor előfordul az is, hogy a random kis eventek dobtak nagyon erős cuccot. A játékosközösség egyáltalán nem vészes, bár sajnos nem teljesen troll mentes, de mint minden másik játék kapcsán,hamar ki lehet őket iktatni – ha másképpen nem, akkor egy jó kis pvp-s csülökhrac keretein belül.

Akárcsak korábban a Defiance vagy a Warframe kapcsán adva van  egy akciódús, hosszabb távon talán kissé vontatottnak tűnő, de mégis információ, ezzel együtt élménydús játékmenet. A Bungie háza táján aztán tényleg kitettek magukért az emberek,  minden lehetséges módon.

Szerző

Avatar
Hanama
Alapító és szerkesztő

Horror, Anime és Gamefan ameddig világ a világ. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .