Be kell vallanom, még évekkel ezelőtt nekiálltam ennek a filmnek, mert azt hittem, nagyon fog tetszeni, de nem bírtam végig. Nem voltam rá felkészülve, hogy mennyire művészi és szürreális, valami szokványosabbat, könnyebben emészthetőt képzeltem, és így nem is tetszett. A napokban újranéztem, mert érdekelt, mégis miről is szólhat, és hogy kiderítsem, megérett-e már a személyiségem a művészfilmekhez.

A történet nagyon egyszerű. Adott egy fiatal, nagyvilági ifjú, Colin (Romain Duris), akinek mindene megvan, szép lakása, saját szakácsa, házi egérkéje, koktélzongorája. Valami mégis hiányzik az életéből, szerelmes akar lenni. Hamarosan meg is találja a megfelelő lányt, Chloét (Audrey Tautou), akivel midnenféle szürreális randin vesznek részt. Felhő-hattyú alakú légi dodjemmel utaznak, elmennek korcsolyázni, ahol az óvatlan emberek meghalnak, akiket egy halomba gyűjtenek, és hamarosan úgy döntenek, összeházasodnak. A nászútjukon a zenétől a szoba gömb alakúvá változik, a mező egyik oldalán zuhog az eső, a másikon süt a nap, éjjel pedig berepül egy hópihe az ablakon, amit Chloé belélegez, és ez megbetegíti őt. Hamarosan lótuszvirág nő a tüdejében, amitől egyre rosszabbul érzi magát, betegsége pedig hatással van az egész környezetükre. Colinnek dolgoznia kell, hogy fizethesék az orvosi számlákat, Nicolas (Omar Sy), a szakács pedig rohamosan öregedni kezd, miközben a házat ellepi a penész és a vad növényzet.

Nos, akkor jöjjön a kérdés, miszerint elég érett és felnőtt vagyok-e már, hogy élvezni tudjam a művészfilmeket? Most még biztosan nem. Aranyos kis történet, egyáltalán nem utáltam, de nagyon kellett erölködnöm, hogy figyelni tudjak rá. Elég nehéz koncentrálnom amikor a történet nem mutat sok érdekességet, inkább az azt körülvevő szürreális világon van a hangsúly. Minél régebb óta nézzük, annál kevésbé meghökkentőek a furcsaságok, annál jobban megértjük és befogadjuk ezeket a bizarr apróságokat. A szürreális elemek nem viszik igzán előre a történetet önmagukban, hiába is tűnik úg, az egész inkább szimbolikus. Mindegyik vagy valami apróság, ami csak érdekesség vagy látványelem, a fontosabb dolgokat pedig vissza tudjuk vetíteni valami szokványosra, valami problémára a mindennapi életből. A lótuszvirág lehet bármiylen váratlan betegség, amivel nekünk is sokszor szembe kell néznünk, és legtöbbször nem is tehetünk róla, Colin munkája, amikor a testhőjével kelteti ki a puskacsöveket pedig lehet bármilyen unalmas és lélekölő munka, amit az embereknek a puszta megélhetésért muszáj vállalniuk. A furcsaságok inkább utalások a szokásos napjainkra, megspékelve, hogy ne egy ugyanolyan epis film legyen, mint bármelyik másik, mégis bele tudjuk képzeli magunkat. Ha elvonatkoztattunk attól, hogy az egész világ, amiben játszódik, egy nagy agymenés, akkor elég jól működik, és még valaennyire élvezhető is.

A történet viszont tényleg rémesen egyszerű, nem mond semmi újat, amit eddig ne láttunk volna filmvásznon vagy százszor, de megvan a saját kis bája. Emellett az egész Jean Sol Partre-szituáció nagyon okosan van kitalálva, és egy olyan emberi problémát dolgoz fel, amit azért nem láttam olyan sok filmben. Nagyon jól bemutat különböző személyiségeket, életszituációkat, emberi apcsolatokat, és főleg, hogy egy betegség hogyan változtatja meg a légkört, még akkor is, ha nagyon igyekszünk a lehető legjobbat cselekedni.

Összességében nem tudom, ajánlanám-e ezt a filmet. Ha érdekel a szürreális látványvilága és a művésziessége, akkor szerintem élvezni fogod, de ha olyan földi halandó vagy, mint én, valószínűleg nagyon kell majd akarnod, hogy végignézd, mert nem megy olyan gördülékenyen. Én mindenesetre örülök, hogy megnéztem, valami olyat láttam, amit eddig még soha, érdekes élmény volt, és elgondolkodtatott.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..