Noomi Rapace azon kevesek közé tartozik, aki bárkivé át tud alakulni, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a What Happened to Monday? – borzalmas magyar nevén a Hét nővér –, ahol a színésznő hétszer szerepel, és olyan hihetetlen alakítás(okat) tesz le az asztalra, amit talán rajta kívül más nem tudott volna.

A génkezelt élelmiszerek hatására folyamatosan ikrek születtek a világban, ez pedig komoly túlnépesedést okozott a bolygón, aminek hatására a kormány bevezetett a csak egy gyerek politikát, ám ezt ügyesen úgy oldották meg, hogy az elsőszülött a szülőkkel él, míg a többieket lefagyasztják, hogy mikor helyreáll a világ egyensúlya, felélesszék őket. Ebben a világban születik meg Terrence Settman (Willem Dafoe) hét unokája, ám a szülésbe belehal a lánya, így rá marad a hét poronty felnevelése úgy, hogy a világ sose tudjon róluk. Ezért a férfi ügyes cselt eszel ki, mind a hét lány egy-egy napot kap az életből, ahol Karen Settmanként élhet, míg a többi napon bezárva élnek lakásukban.

A lányok lassan kifejlesztették egyéniségüket Karen égisze alatt, ám felnőttként már más veszélyekkel kell szembenézniük, mint gyerekként, és erre akkor jönnek rá, mikor Hétfő eltűnik, és a többiek egyedül néznek szembe az egész világgal, ami elítéli a testvéreket, és ahol egyetlen hiba mindjük életét veszélyezteti.

Szági ajánlotta nekem a filmet, és miután megnéztem, órákig beszélgettünk róla, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben még fogunk is, mivel a Hét nővér hihetetlenül erős hatással van a nézőre, és olykor hirtelen csak berobban egy kósza gondolat a fejben a filmből, és máris egy másik világ szabályrendszerét próbálja elemezni, ami annyira távolinak tűnik, mégis olyan közel van. A Föld túlszaporodása, az emberi élet kukába dobása pont azok a fogalmak, amik minden egyes földlakót érintenek, nem számít hol él, és ettől olyan keserédes ez a film – mert bár nem hiszem, hogy ide jutnánk, valahol legbelül mégis tartok tőle.

Max Botkin és Kerry Williamson brutálisan erős történetet írtak meg, telve az emberiség félelmeivel, ugyanakkor érződik benne, hogy ezek a félelmek nem maiak, sőt meg merem kockáztatni, hogy a történet alapja még a 90-es évek végéről származik, ugyanis akkor volt igazi felhajtás és félelem a génkezelt élelmiszerekkel kapcsolatban – amiről azóta tudjuk, hogy nem okoznak ekkora brutális következményt. De akármennyire is túlhaladt ezen a félelmen az ember, ezt leszámítva még mindig ott lebeg az a bizonyos „mi van ha” kérdés, és ezt remekül felhasználja a film egésze.

Bár kevés szereplőt ismerünk meg a film alatt, mégis mindenki a maximális teljesítményt nyújtja, Willem Dafoe kemény ám mégis szerető nagyapaként zseniálisat alkotott, ahogy Glenn Close is, mint a kíméletlen és erős politikus Nicolette Cayman személyében – és bár nem hittem volna, hogy valaha ilyet írok – Noomi Rapace játéka kenterbe verte Close-ét.

Rapace-ról okkal lehet csak szuperlatívuszokban beszélni, mert bármihez nyúl, fantasztikus munka, imádtam a Prometheusban, de a Settman testvérekként vált igazi kedvencemmé. Hét szerep, hét kihívás mégis egyetlen történet, szerintem minden színész a lelkét eladta volna egy ilyen kihívásért, de talán ha van egy tucat, aki igazán jól el tudta volna játszani, és őket is lemosta a pályáról Rapace.

Bár a film végső-végső mozzanatát kicsit döcögősnek éreztem, és sci-fisként számomra a nagy csavar előre látható volt, mégis minden pillanatát élveztem, izgultam a szereplőinkkel, megsirattam őket, és minden percben ott motoszkált a fejemben a kérdés, de vajon mi történt Hétfővel?

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..