Hosszú idő elteltével – valamint egy új konzol beszerzésével – újra kedvet kaptam a videójátékokhoz, és nem is akármilyen kiadással sikerült folytatnom gamer „pályafutásomat”. Szeretem a western témájú dolgokat, legyenek azok filmek, sorozatok, vagy jelen esetben játékok. Ezen felül, olvastam mások kritikáit is a szóban forgó darabról, de arra sosem gondoltam volna, hogy ilyen szinten képes lesz magába szippantani a Red Dead Redemption 2 (a továbbiakban: RDR2 vagy Red Dead 2) világa.

1899-re az Egyesült Államok déli részének szinte egészét civilizáltnak lehet tekinteni. Már csak pár számkivetett banda rohangál a területen, ám nekik is egyre nehezebb dolguk van, hiszen az egyre növekvő és erősödő törvényi erők sorra ütnek rajtuk és zárják be vagy végzik ki őket. Az egyik ilyen gang tagja főszereplőnk, Arthur Morgan (Roger Clark) is, aki egészen fiatal kora óta törvényen kívüliként tengeti mindennapjait, a vezér, Dutch van der Linde (Benjamin Byron Davis) oldalán. A csapat egy rosszul sikerült fosztogatási kísérlet után menekülni kényszerül a hatóságok, főleg a Milton ügynök (John Hicock) által vezetett Pinkerton Detektív Ügynökség elől. A társulat helyzetét tovább súlyosbítja, hogy úton-útfélen ellenséges bandákba ütköznek, belső viszályokkal küzdenek, illetve az, hogy egy vonatrablás során kivívják a környék befolyásos iparmágnása, Leviticus Cornwall (John Rue) ellenszenvét is. A feladat a következő: túlélni, pénzt szerezni, és egyben tartani a bandát anélkül, hogy magunkra vonnánk a figyelmet – ez azonban közel sem olyan egyszerű, mint gondolnánk.

A Rockstar Games korábban sem arról volt híres, hogy rossz minőségű játékokat adott volna ki, ám attól tartok, a Red Dead 2-vel olyan magasra tették a lécet, hogy azt egy többszörös olimpiai bajnok is nehezen ugorja meg. Ugyan nem tartom magam egy hű, de tapasztalt gamernek, de én még hallomásból sem találkoztam egy ilyen, minden szempontból csúcsminőségű játékkal. Mondanám, hogy a grafika csak egy dolog, és manapság már gyakorlatilag alapkövetelmény, hogy minél realisztikusabb legyen egy játék, ám a RDR2-ben aztán tényleg, a tájtól kezdve, a szereplők szélben lobogó kabátjaikon keresztül az elejtett vad utolsó szőrszáláig minden olyan szuperül animált, hogy sokszor elvesztettem az állkapcsomat. A zene tökéletesen adja a western feelinget, és olykor fontos kiegészítése a sztorinak is. A szereplők, a lovak, illetve az egyéb járgányok és irányítható szerkentyűk mind-mind egyszerűen kezelhetőek – és ez még csak a csomagolás!

A cselekmény itt nem kifejezetten lineáris, és sok ponton egyszerre több szálon is fut, ám ehhez képest könnyen követhető. A fő történetszál mellett vannak kisebb-nagyobb side questek, amikből egyből nem is egy, hanem kétfajta van. Léteznek azok a mellékküldetések, amiket főbb karakterek adnak ki, valamint ott vannak az úgynevezett stranger missionök. Ez utóbbiakra a térkép bármelyik pontján rá lehet bukkanni, és totál idegenekkel lehet találkozni, akik általában valamilyen segítségre szorulnak, azonban olyan is előfordul, hogy meg akarnak támadni. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy becsületrendszer működik, ami a tetteidre alapul – ha jót cselekedsz, kiváltságokat kapsz, ha rosszakat, akkor még a saját bandád tagjai is másként fognak hozzád viszonyulni.

Mindez szép is jó, de szerethető karakterek hiányában még ez is kevés lenne. Szerencsére a Rockstar ezen a téren sem spórolt, hiszen egy roppantul karizmatikus, erős és kompetens, ám ugyanakkor sebezhető, kételkedő, és nem éppen hibáktól mentes főszereplővel áldott meg minket, aki még az első küldetés vége előtt belopja magát az ember szívébe. Arthur mellett a gang többi tagja is rendkívül fontos a történet szempontjából, így egyikőjük sem érződik „kvótakarakternek” – az már csak hab a tortán, hogy rassz és nem szempontjából is színes társaságról beszélünk, ahol a fekete srác ugyanolyan értékesnek számít, valamint nők is fegyvert ragadnak és mennek segget rúgni.

Azt hiszem, ezen a ponton abba is hagyom, mert naphosszat tudnám még ragozni. A Red Dead Redemption 2 úgy tökéletes, ahogy van, és minden elfogultságot mellőzve tudom mondani, hogy nincs túl sok hibája ennek a játéknak. Úgyhogy, aki csak teheti, és érdekli, mindenképp adjon egy esélyt neki, mert megéri – nem csak western rajongóknak!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..