Bevallom, ha konzolokról van szó, nekem bizony a Nintendo Wii a kedvencem, és bár nagyon szeretem a sokkal erősebb PlayStationt vagy az Xboxot, mégis, a Nintendo legelső fehér üstököse örökre rajongójává tett. És hogy mennyire jó kis játékok jöttek ki rá, azt a The House of the Dead: Overkill mutatja meg igazán, ami szó szerint visszarepíti a játékost gyermekkorába, a játéktermek világába.

Nem vagyok kifejezett rajongója a The House of the Dead szériának, ámbár szeretek szörnyeket hentelni, így esett a választásom erre az egyszerű, ám nagyszerű játékra. Az alap szituációnk igen egyszerű: hőseinknek végig kell száguldoznia egy olyan városon, ahol nemrég bevetették a hidegháború alatt kifejlesztett szuperember szérumot, aminek köszönhetően igen erősek, agresszívak és szinte megállíthatatlanok lettek – de persze mi azért megállítjuk őket.

Persze főszereplőink is hasonlóan sablonos alakok: Agent G igazi magányos farkas, aki csak az ügynökségnek él, Isaac Washington nyomozó pedig a nők bálványa, akik nagyszájú és szereti kimondani, amit gondol, míg Papa Caesar az az igazi rosszfiú, akinek se lelkiismerete, se aggályai nincsenek. A sablonosság azonban ebben a játékban előny, mivel itt tényleg az akció a lényeg és nem a szereplők háttere, vagy a történet kacifántossága.

Annak ellenére, hogy ez egy igazi hentelős horrorjáték, valójában igen szórakoztató, és garantálom, hogy többet nevetnek rajta, mint borzonganak alatta – egyszerűen annyira vicces, olykor már nevetséges szituációkban halnak meg a mutánsok (inkább zombikra hasonlítanak, de hát a játék így hívja őket), hogy a játék végére tényleg könnyesre röhögi magát az ember.

A játék kamerakezelése elsőrangú, igazi játéktermi élményt nyújt, és bár a grafikája nem a legtökéletesebb, mégis az ügyes részletek, és az odafigyelés látszik a játék egészén. A The House of the Dead: Overkill készítői szerették, amit csináltak, ismerték annak múltját, és tudták, hogy nem ez lesz az év játéka, de cserébe igazi élményt fog nyújtani a játékosoknak. Ez pedig így is lett, mert bár 2009-ben került kiadásra a játék, én bizony tíz évvel később is örömmel előveszem, és rohanok végig a pályán töltött fegyverrel, magam sem tudom hányadik alkalommal.

Szerző

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .