A múlt heti hiperfókuszált, mély jelentőséggel bíró epizód után a mostani kifejezetten szétszórtnak érződött. Nem volt kifejezetten rossz, csak… sok.

Meredith és Jackson egy hasfal-átültetést végez, amibe, miután a péniszt is transzplantálják, Catherine-t is bevonják, akinek ez lesz az első műtétje saját operációja óta. A páciens amúgy veterán, az átültetésre pedig Megan Hunt vette rá, aki úgy érkezik a városba, hogy fogalma sincs róla, hogyan is áll bátyja magánélete. Alex egy autista kisfiút kezel, akinek esetét nehezíti rettentő ritka vércsoportja. Andrew első szólóműtétjét végzi Richard felügyelete alatt, amit amolyan tesztnek érez, csak éppen azt nem tudja eldönteni, hogy sebészi képességeit vagy a Meredith-szel való viszonyát teszik-e próbára. Miután felfedezte családja nagy titkát, Jo teljesen magába fordul, amikor pedig Alexnek sem nyíl meg, a férfi Linket kéri meg, hogy próbáljon beszélni vele. Mindeközben Bailey három középiskolás lányt istápol, akik azért érkeztek a kórházba, hogy a hatalmi pozícióban lévő nőkről tanuljanak tőle.

Ugye, hogy ez így soknak tűnik? Hát azért, mert sok is. Annyi, de annyi volt a történetszál ebben az epizódban, hogy azok gyakorlatilag elsorvadtak egymás mellett. Más szavakkal élve, hiába álltak egészen jó ötleteke az egyes sztorik mögött, azok közül egyik sem tudott igazán érvényesülni. Annyira nem, hogy most az agyam falát kaparom, hogy rájöjjek, mi mást is írhatnék erről az epizódról.

A középpontban talán a hasfalátültetésre váró férfi áll, aki esetében a fő konfliktus az, hogy a pénisze elvesztése miatt nem érzi magát igazi férfinak, és ezért nem akarja, hogy a szerelme lássa, emiatt pedig nincs, aki támogatná, és így veszélybe kerül a műtét. Voltak itt nagyon szép pillanatok, például amikor Catherine beszélt arról, milyen fontos, hogy legyen, aki támogatja az embert egy ilyen komoly műtét esetén, vagy az, ahogy a páciens és Owen közös pontra talált a szolgálatból eredő traumában és, nos, és abban, hogy mindkettejüknek van (volt) pénisze. Ami mondjuk szép észrevétel volt azután, hogy a múlt héten mennyit foglalkoztunk a női élményekkel. Mindeközben azonban bár Megan szerethető karakter, az egész Owen-dráma már kezd nagyon sok lenni.

Alex kis betege nem igazán tudott lekötni, bár orvosi értelemben érdekes volt az eset, és az is tuti, hogy ezt a szálat még tovább fogják vinni az alkotók. Jo viszont nagyon idegesít, mert bár megértem, hogy miért zuhant magába, egyszerűn gyenge írásnak, sőt, unalmasnak tűnik, hogy képtelen ebben a nehéz helyzetben Alexre támaszkodni. Most őszintén, a durcázása miatt lassan előbb kevernék le neki egyet, semmint, hogy megsajnáljam. Andrew-ról most nem fogok beszélni, mert továbbra is utálom ezt az egész Meredith-DeLuca-szálat. Bailey és a három gimis kiscsaj viszont culki volt, akkor is, ha nem volt túl nagy narratív súlya.

Így leírva azért látom, hogy összesítve nem kevés dolog idegesített a héten. Ez mondjuk nem feltétlenül az epizód számlájára róható fel, hanem inkább a nagyobb ívű történetvezetés a ludas. Vagyis van egy pár gagyi történetszálunk, amik miatt a széria mostanában jobban tendál a szappanopera felé, mint általában. Gondolom, van, akinek ez belefér (a Grace mindig is kórházi szappanopera volt), de nekem ez már kezd kicsit sok lenni.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..