Supernatural S14E17 – Game Night

Fáj a szívem. Na, nem azért, mert a Game Night címre hallgató epizód olyan pocsékra sikeredett volna – főleg a múltkori, kicsivel gyengébb felvonás után –, hanem leginkább azért, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy az alkotók fel fognak áldozni egy remek karakterívet a drámaiság oltárán, és újra ezerszer ismételt fordulatokat dobálnak be, amik már anno is rettenetesen idegesítőek voltak, így az összkép jelentősen roncsolódik. Nem azt mondom, hogy a showrunner cserét követően Singertől és Dabbtől vártam a megváltást, de legalább egy kicsit fel szerettem volna lélegezni.

A vadászcsalád épp játékestre készül a bunkerbe, amikor egy titokzatos telefonhívást kapnak az ex-prófétától, Donatellótól (Keith Szarabajka), aki úgy tűnik, bajban van. Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) egyből a helyszínre sietnek, Mary (Samantha Smith) pedig otthon marad Jackkel (Alexander Calvert). A srácok végül nem Donatellót találják a hívás helyszínén, hanem Nicket (Mark Pellegrino), aki elrabolta és méreggel oltotta be őt, és csak akkor hajlandó megadni a jelenlegi tartózkodási helyét, ha a két testvér bizonyos szívességeket teljesít. Eközben Castiel (Misha Collins) Anael (Danneel Ackles) segítségét kéri Isten figyelmének felkeltésében.

Amikor Lucifer halála után életben tartották a porhüvelyét, Nicket, abban reménykedtem, hogy valami igazán ütőset hoznak ki majd az ő sztorijából, ám eddig csak arra tudták felhasználni a csókát, hogy valahogy visszatuszkolják Lucifert a képbe, és ez nagyon nem jön be. Egyrészt Lucifer már egy pár évada nem tekinthető ijesztő vagy egyáltalán méltó ellenfélnek a szériában – sőt, ahányszor megpróbált visszatérni, már egyenesen unalmas is –, másrészt ez egy totál elvesztegetett lehetőség Nick személyére nézve.

Igen, a másik nagy szívfájdalmam még mindig az, ahogy Jackkel bánnak. Egyfelől megértem, hogy az ő erejével amúgy sem lehetne sokáig a Winchesterek ölebe, ám én úgy hiszem, ezer más módon is alakulhatna az ő története, mint amilyen irányba viszik azt mostanában, ami még mindig egyenes szembeköpése az egész tizenharmadik évadnak. Abba meg már bele sem megyek, hogy a kis híján két méter magas, edzett harcos Sam Winchestert megint sikerült nagyjából két pofon után kiiktatni a rész fő harcából, amihez csak gratulálni tudok.

Eléggé a negatívumokra helyeztem a hangsúlyt, de azért nincs minden veszve, sőt, Cas és Anael jelenetei nagyon betaláltak, és végig tűkön ültem e bő negyvenöt perc alatt, viszont remélem, hogy jövő héten valamilyen szinten kárpótolnak majd az írók.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..