“A saját ketrecem vagyok. … És kinyitottam az ajtaját.”

Mark Lawrence hatalmas kedvencem, ennélfogva jó nagy lelkesedéssel vártam, hogy a Szürke Nővér be tudja-e váltani a hozzá fűzött reményeimet.

A Kegyes Irgalom Kolostorában már évszázadok óta tökéletesítik a nevelt lányok adottságait; misztikus erejüket és gyilkos képességeiket. A misztikus osztályba nemrégiben felkerült Nona Grey lassanként megismerkedik a világmindenség rejtélyeivel. De sajnos előfordul, hogy még a mélyben rejlő igazságok is csak megnehezítik választásainkat. Mielőtt elhagyná a kolostort, Nonának ugyanis el kell döntenie, melyik rendhez szeretne csatlakozni: az imádság és csendes szolgálat vagy a penge és az ököl ösvényén akar-e járni.

Nona és választott jövője útjában egy sértett, felsült orgyilkos, az Inkvizíciót fegyverként használó császárnő-jelölt fondorlatai, valamint a birodalom leghatalmasabb nagyurának bosszúszomja állnak.

Miközben a hurok egyre szorul a nyaka körül, az ellenségei pedig mindent bevetnek ellene, Nonának meg kell találnia a saját útját a barátság és a bosszú, a vágyak és a hűség útvesztőiben.

Egy biztos: útját vörösre festi a kiontott vér.

Én gyakorlatilag bármit szívesen olvasok, ami Mark Lawrence tollából származik; és ugyan a Vörös Nővér nem lett rögtön akkora kedvencem, mint pl. a Tövisek hercege, de elég biztató kezdés volt ahhoz, hogy tűkön ülve várjam, hogyan alakul Nona Grey sorsa.

Szerencsére tetszett, de egy picit elégedetlen vagyok, mert nem haladt annyit a történet, mint vártam, és elég lassan is indult be az elején. Ideje lenne már elengedni az iskolai dolgokat, mert amint kiszabadulunk a kolostor falai közül, máris felpörögnek az események.

A második fele viszont határozottan izgalmas, és én kimondottan örültem neki, hogy az idősebb apácák is fontosabb szerepet kaptak. Kanna nővért is megszerettem, de az igazi meglepetés Üveg apátnő volt, aki elképesztően menő és furfangos, istenien keverte a szálakat. Egyébként is jót tett a könyvnek az ő szemszöge, mert egy csomó érdekes információt megtudhatunk belőle.

Keot eleinte furcsa volt, mivel egyáltalán nem emlékeztem a jelenléte semmiféle jelére (nektek sem kell, nem volt), de a végére egészen megkedveltem, olyan kis sunyi volt. És mindent összevetve Nonának is javára vált.

Bevallom, a világfelépítésből nem emlékeztem sokra, csak a jégre, szóval nem tudom, hogy csak szenilis pillanataim miatt tűnt újdonságnak sok minden, vagy tényleg az volt, de egyre érdekesebbnek tűnik. Szeretem, hogy Lawrence könyveiben ilyen random módon derülnek ki az univerzum sötét titkai, hogy csak elejtenek egy-két megjegyzést, és minden összeáll az olvasó fejében.

Merem remélni, hogy a harmadik részben végre eljutunk odáig, ahol a prológus és az epilógus játszódik, mert még mindig úgy érzem, hogy az igazi izgalmaknak épp csak meglegyintett a szele. Szóval részemről nagyon lelkesen várom a folytatást, biztos vagyok benne, hogy az író le tud majd nyűgözni és sok meglepetést tartogat még.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..