Űrszekerek Mozibuli: A Kapcsolatfelvétel Napja

Gondolom kevés embernek okoz újdonságot ez a két szó: Star Trek
Na ugye, hogy szinte mindenki tudja, miről van szó, de akik olvassák a bejegyzéseinket, azok tuti. A rajongók pedig valószínűleg azt is tudják, hogy miért fontos dátum április 05-e. Egészen pontosan 2063. április 05-e miért lesz fontos a Star Trek univerzumban, miért sorsdöntő nap az emberiség történelmében.

Akik nem tudnák, azoknak álljon itt most egy minitörténelemóra (ne aggódjon senki, tényleg nagyon mini lesz): A földlakók első találkozása lesz ezen a napon egy másik bolygó szülötteivel.
Akiknek pedig ez az egy mondat nem elég, azoknak álljon itt egy picit részletesebb információ a nyolcadik Star Trek film cselekményéből.

SPOILER ALERT!!! (Megnyitni a kis fekete háromszöggel lehet.)
Szóval 2063. április 05-én Zefram Cochrane (James Cromwell), Phoenix névre keresztelt atommeghajtású űrhajójával felemelkedik az űrbe. Majd a hajó térhajtóműve által keltett görbületi buborék maradványoknak köszönhetően nem kisebb rendű fajjal köt az emberiség barátságot, mint a vulkániakkal.
Természetesen a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis a Star Trek: Kapcsolatfelvétel (Star Trek 8.) elmeséli azt is, hogy a Borg milyen módon szerette volna asszimilálni a Föld lakosságát. Ezt persze a USS Enterprise (amely már egy NCC-1701-E röviden Enterprise-E, Sovereign osztályú csillaghajó) legénysége, Jean-Luc Picard kapitánnyal (Patrick Stewart) az élén természetesen nem hagyhat, ezért visszautaznak az időben cirka háromszáz évet, egészen pontosan 2063. április 04-ére.

 

Most, hogy már mindenki tudja, miért fontos dátum április 05-e, akkor azt is elárulom, hogy az emTV.hu Star Trek tematikus blogjának, az Űrszekerek csapatának, valamint az emTV.hu-nak és a Pólus Center Mozinak közös szervezésében múlt héten szombaton, április 06-án volt szerencsém Párommal együtt részt venni egy nagyon hangulatos Star Trek Mozibulin, mely nem meglepő módon a Kapcsolatfelvétel Napját hivatott megünnepelni.

17:00 előtt valamivel érkeztünk a helyszínre, de nem sokkal később már át is lehetett venni a belépésre – és a szabad mozgásra – jogosító karszalagokat. A buli hivatalosan 17:30-kor vette kezdetét. A nagy időpont előtt nem sokkal már bemehettünk a Pólus Mozi nagytermébe, ahol mindenki kedve szerint választhatott helyet. Mire az érdeklődők elhelyezkedtek, kezdetét is vette a megnyitó. Ne gondoljatok fanfárokra meg ilyenekre, ellenben Horváth Ádám Tamás, az emTV.hu portfólió-főszerkesztője nagyon kedvesen üdvözölt minket. Kiket újra, kiket újonnan, hiszen a Kapcsolatfelvétel igazi napján, április 05-én a csapat egy nagyon jó hangulatú Űrszekerek közösségtalálkozót is szervezett, amelyen a karakterek szinkronhangjai is részt vettek, így a rajongók találkozhattak többek között Szórádi Erikával és Holl Nándorral (Tuvok), akik a rendezvény házigazdái voltak, valamint Horányi László (Picard), Széles Tamás (Spock), R. Kárpáti Péter (Spock), Orosz Anna (T’Pol), Vass Gábor (Chakotay) és Pálfai Péter (Quark) is részt vett az ünneplésben.
De térjünk is vissza gyorsan a szombati eseményre. Szóval Ádám köszöntése és megnyitója után kezdetét vette az első vetítés. Mégpedig egy 20 perces werkfilm, amely a nyolcadik nagyfilmhez, a Kapcsolatfelvételhez készült. Miután énmagam nem vagyok az a nagy Star Trek-tudor, így számomra újdonságként szolgált, hogy a filmet nem más, mint William T. Riker parancsnokot játszó Jonathan Frakes rendezte. A werkfilmben megszólalt ő maga és a színészgárda több tagja is, mint például Patrick Stewart (Jean-Luc Picard), Alfre Woodard (Lily Sloane) vagy éppen Alice Krige, aki a Borg királynőt játszotta. Bár a werkfilm összesen 20 percig tartott, mégis olyan élménnyel gazdagodtam, ami feltöltött lelkileg. A vászonról ugyanis hitetlen módon átjött a barátság és az egymás iránt érzett szeretet. Persze sok dicséret is elhangzott, de kifejezetten jó volt látni, hogy ezek az emberek tényleg szeretik egymást.
A werkfilm után volt egy fél órás szünet, amelyet követően – első tervek szerint –, egy 25 perces, saját készítésű dokumentumfilmet nézhettünk volna meg. Ez azonban nagy sajnálatomra nem készült el, azonban az Űrszekerek csapata a későbbiek folyamán mindenképp be fogja mutatni A Star Trek utalásokról a különböző filmekben és sorozatokban című dokumentumfilmjét. Így egy kisebb műsorváltozást eszközölt a csapat, és a már fent is említett Horváth Ádám Tamással, valamint Kasza Magdival, az Impulzus Podcast visszatérő vendégével, Farkas Csabával, aki egy személyben az Impulzus Podcast produkciós vezetője és az Űrszekerek vezető szerkesztője,  illetve Faragó Dave-vel, az epizód-kibeszélő podcast állandó tagjával és az Űrszekerek szerkesztőjével tartottak egy majdnem egyórás egészen jó hangulatú beszélgetést. Számomra nagyon sok újdonság hangzott el a Star Trek univerzumot illetően, és ezek bizony megerősítettek abban, hogy meg kellene néznem a kimaradt filmeket. A beszélgetésbe Magdi és a Srácok próbálták olykor-olykor bevonni a közönséget is, mint amikor kézfeltartással jelezhettük, hogy melyik film a kedvencünk. A beszélgetésből számomra kihallatszott, hogy nem erre készültek, de ettől még a hangulat jó volt. A beszélgetést egy tombolahúzással zártuk, ahol egy dvd csomagot lehetett nyerni, melynek fődíja nem más, mint egy, a szinkronhangok által dedikált Kapcsolatfelvétel dvd volt. Sajnos nem mi nyertük meg, de miután sorra olyan számok kerültek kihúzásra, akiknek tulajdonosai nem voltak a teremben, így sok nevetés kísérte az esemény ezen részét. Amikor pedig valakinek a számát sikerült kihúzni, akkor bizony nagy tapssal kísérve vehette át a nyereményét.
A beszélgetést és tombolahúzást követően egy újabb fél órás szünet következett, amely során lehetőségünk nyílt megtekinteni pár izolineáris chipet, amelyek érdekessége, hogy ugyan olyan technikával készültek, mint ahogy a filmekben is használt ”eredeti” változatok. Utána pedig már semmi sem tarthatott vissza minket a már nagyon várt nyolcadik részétől a Star Trek moviek világának. Sosem láttam Star Trek filmet ezelőtt nagyvásznon, és hihetetlenül fantasztikus látványvilágot alkottak meg a készítők annak ellenére, hogy egy 1996-os filmről beszélgetünk. Döbbenetesen élethű volt a hajó, ahogy fordult. Abszolút nem volt olyan érzésem, hogy oké, most ide belógattunk egy kis makettet, mögé vetítjük a csillagokat, meg az éjfekete vásznat és hadd szóljon. Tényleg jó volt, szuper munka! A Borg még mindig félelmetesnek hatott. A színészek minden jelenetből kihozták a maximumot. A történet is tetszett, adott egy plusz löketet a lelkemnek a maga boldog és pozitív visszahangjával. Úgy álltam fel végül a film végén a moziszékből, hogy igen, ez a délután és este megérte. Kifejezetten jól éreztem magam. Nézzétek meg Ti is, főleg, ha még nem láttátok!

Szóval ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget a szervezőknek, hogy ott lehettem, hogy összehozták ezt a mozibulit. Élmény volt látni és hallani olyanokat, akik ekkora szeretettel viseltetnek a Star Trek iránt, és ekkora tudással rendelkeznek az egész sorozatról, akár a nagyfilmeket, akár a sorozatokat veszem alapul.

Hosszú és eredményes életet!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..