Egy hatalmas csalódás után ismét nem tudok túl sok pozitívumot mondani az eheti Odaát részről. Alapvetően, attól még, hogy nem tetszik egy történet- és/vagy karakterív, lehet úgy kivitelezni egy filmet vagy epizódot, hogy az végül, összességében mégis élvezhető legyen. Azonban itt rossz döntések egész halmazáról beszélhetünk, amiből az idő elteltével az alkotók nemhogy tanulnának, hanem elkövetik újra és újra ugyanazokat a hibákat, sőt még rosszabbakat is. Én úgy érzem, nincsenek megvalósíthatatlan követelményeim egy sorozattal szemben sem, sőt, számtalan egykori rajongónak már sokkal korábban elege lett, úgyhogy ha már az én türelmem is fogytán van, akkor ott tényleg nagy bajok vannak. Figyelem, erősen spoileres kritika következik!

A múltkori, Nickes fiaskó után Sam (Jared Padalecki), Dean (Jensen Ackles) és Castiel (Misha Collins) visszamennek a bunkerbe, ám Jacket (Alexander Calvert) és Maryt (Samantha Smith) ott sem találják. Egy idő után elkezdenek aggódni, főleg, hogy Castiel vészjósló részleteket árul el Jack állapotával kapcsolatban, így a srácok igyekeznek mindent bevetni, hogy megtalálják anyjukat és barátjukat. A keresést azonban bonyolítja, hogy Jack folyamatosan helyzetet változtat, így a vadászok Rowenához (Ruth Connell) fordulnak segítségül, aki varázslattal próbálja bemérni a nefilim és Mary lokációját, ám az utóbbiról nem tud túl sok jó hírrel szolgálni.

Nem ágálnék ennyire e rész ellen, ha nem Mary Winchester hattyúdalát láttuk volna gyakorlatilag a teljes negyvenöt percben. Mary tipikusan azon karakterek egyike volt, akit visszahoztak, de minek, hiszen semmi érdemlegeset nem tudtak kezdeni vele – nem fejlődött, és a cselekményhez sem tett hozzá, csak úgy ott volt. Így a halála, valamint utána a rá való, egész epizódon át tartó emlékezés abszolút súlytalan lett, ami azért iszonyat gáz, mert erre épült a rész kilencvenöt százaléka.

A maradék öt százalékban természetesen Jacken volt a hangsúly, és az új felvonás ezen része legalább jól sikerült. Sam, Dean és Cas kicsit leülnek beszélgetni és magukba néznek, megtárgyalják esetleg hol ronthatták el, illetve azt, hogyan tovább. Dean szokásos viselkedését leszámítva ez egy üdítő pillanat volt, nem csak azért, mert végre kinyitották a szájukat, hanem azért is, mert előkerültek olyan témák és álláspontok, amiket eddig különböző okokból nem mertek felhozni vagy foglalkozni velük – és tessék, karaktergyalázás helyett több ilyen pillanat kéne, és máris kevésbé lennék morcos.

A tizennegyedik évadot kissé rövidre zárják az alkotók, hiszen már csak két epizód van hátra, ám a látottak és hallottak alapján jobb is, ha picit pihentetik a dolgot.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..