Már megint az van, hogy bár értékelem az epizód (nagy része) mögött álló alapelgondolást, összességében nem nagyon sikerült lenyűgöznie a résznek.

Amy a banketten történt kiakadását követően a munkaügy „beidézi” őt és Sheldont, hogy közöljék velük: mostantól kezdve minden megjelenésüket törlik, nehogy még jobban rontsák a Nobel-esélyeiket. Ez a döntés természetesen mindkettejüknek hatalmas stresszt okoz, amit, Penny és Leonard tanácsára, úgy próbálnak feloldani, hogy kipróbálják azt a különleges kádat, ami a külső ingerek teljes megvonásával igyekszik megnyugtatni az embert — ami viszont nagyon különböző hatással lesz kettejükre. Mindeközben Howard vesz egy pont olyan robogót, mint amilyennel a sorozat elején is furikázott — azonban titokban, mert a régi robogóját anno Bernadette adatta el vele.

Szóval az alap üzenete az egésznek az lenne, hogy milyen fontos is, hogy bátorítsuk a nőket arra, hogy a tudományok felé forduljanak: a munkaügy kis fenyítése ráébreszti ugyanis Amyt, hogy a Nobel-díj megnyerése vagy elvesztése nem csak az ő magánügye, hiszen ha nyer, azzal számos nőt inspirálhat. Ez persze még nagyobb stresszt helyez rá, végeredményben pedig ráveszi, hogy komolyan vegye „eme” feladatát és aktivizálja magát az ügyben. Ami persze tök jó, és (bölcsész létemre is) nagyra értékelem. Az más kérdés, hogy a megvalósítás azért nem sikerült olyan jól. Mert tisztázzuk: a Big Bang Theory első sorban vígjáték, és hiába a jó mondanivaló, ha az egész nem vicces, akkor nagy bajok vannak. Márpedig a héten, legalábbis számomra, elég laposak voltak a poénok.

A dolgon még ront Howard történetszála, ahol ugye az a fő konfliktus, hogy Bernie-nek nem tetszik, hogy férje robogón furikázik — hiszen el is adatta vele a régit! (Azt hagyjuk, hogy Howardék már rég házasok voltak, mikor a srác megvette azt a bizonyos kocsit, ami a parkolóhely-háborúhoz vezetett.) De azt azért tisztázzuk… A robogó nem egy Harley. Nem éppen a legveszélyesebb dolog. Vagyis hát Bernie aggódása kicsit, szerintem, túl lett tolva, és emiatt rendesen veszített a hitelességéből. És így az egésznek az lett a vége, hogy megint Bernie a rosszfiú, aki szinte zsarnokoskodik a férje felett, és ez a széria azért tud ennél jobbat is.

Jó, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem voltak jó pillanatai az epizódnak. Az egész kádas jelenetsor kifejezetten szórakoztató volt, Howardnak és Rajnak is volt pár jó pillanata, és Mrs. Davies reakciója a végén is ütött. Csak hát az összehatás nem volt az igaz.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..