Vannak azok az animék, amik a mély gondolataikkal és drámai elemeikkel fogják meg a nézőket, mások pedig inkább a látványos harcra és szuperjól kinéző erőkre esküsznek. Akkor ellenben mi történik, ha ezt a kettőt összetesszük és még egy jóadag elmebajjal és megfűszerezzük? Akkor keletkezik az az alkotás, amit Mob Psycho 100-ként ismerünk.

Animénk főhőse Kageyama Shigeo alias Mob, aki fiatal kora ellenére egy hihetetlenül erős esper (vagy médium, ki hogy szereti hívni), aki a normális iskolai teendői mellett a nagyon karizmatikus és jószívű, de országosan nagy csaló Arataka Reigennek dolgozik, mint szelleműző. Egyszerű gondolkodású hősünk életét azonban nap mint nap nem kívánt személyek (legyenek azok eviláigak vagy éppen “haverok a másvilágról”) próbálják felpezsdíteni – holott Mob csak a családjával és a barátaival akar lenni, valamint szerelmet vallani szive szottyának.

De a nagy erővel nagy felelősség is jár, igy Mob sokszor kerül harcba különböző szellemekkel és már esperekkel, akik egyszerűen nem tudják mire vélni a roppant erejű fiú jellemét – Mob ugyanis gyűlüli mások ellen használni az erejét ,még azokkal is kedves és tisztelettudó, akik két perce még bucira verték a képét, de neki is van egy-két trigger pontja. Ne kérdőjelezd meg a mestere nagyszerűségét, és semmi, de semmi körülmények között ne tegyél kárt az öccsében, Rikuban.

Ezt nagyon sok rosszarcú hamar megtapasztalja a saját bőrén, hogy az amúgy ártalmatlan és jólelkű srácnál is egyszer betelik a pohár – akkor pedig lesz nemulass. Egészen addig amig persze Ritsu vagy Reigen le nem nyugtatja, vagy magától meg nem áll. Ahogy pedig halad előre a történet, úgy jelennek meg a különösebbnél különösebb személyek, végül pedig kiderül az is, hogy egy szervezet espereket vagy sokkal inkább annak kifejleszthető személyeket toboroz – vagy, ha az alany nem kimondottan együttműködő, akkor elrabolják.

Itt is azért az anime meghúz bizonyos éles határokat ember és ember között is. Legjobb példa erre, amikor a Karom (eredeti angolos nevén Claw) Szervezetben is helyet foglalnak azok, akik már nagyjából születésük óta nagy erővel rendelkeznek, emiatt kilógnak a normál emberek közül – ezzel együtt sokszor jár felsőbbrendűségi komplexszus-, de melletük vanna olyan átlagos emberek, akik inkább elviselték a nagy kinokat azért, hogy valamicske erőt felmutathassnak – de az erőszintbéli különbség még igy is olyan, mitnha egy gyufát tennénk egy reflektor mellé. Mert sokan arra vágynak, amilye a másiknak van, közben pedig nem veszik észre saját erősségüket.

Mert az erő sosem csak egyféleképpen tud megjelenni. Legjobb példa erre pont Reigen, akiben bár annyi mentális erő sincsen, amivel képes lenne egy kabócát elkergetni , cserébe olyan szintű karizmával és megfigyelőképeséggel rendlezik, ami már majdhogynem a gondolatolvasás határát súrolja. Eme képességét kamatoztatva képes megélni, kimenteni Mob-ot és barátait a bajból és mindenki másnál jobban felismeri a bajos helyzeteket – hogy elsőként vonulhasson persze, de az már megint egy másik könyvgerinc.

Jó shounen lévén nem maradhatnak el az extrém látványos harcok, a drámai visszaemlékezések és minden egyes karakterről megtudunk kb mindent az első első epizódban, amikor feltűnik. ONE remekül ért ahhoz, hogy a megszokott elemeket hogyan parodizálja ki úgy, hogy dolog eredeti célja és megmaradjon – de ugyanez volt a One Punch Man kapcsán is és ott sem kellett csalódnunk.

Aki szereti a vicces, de mégis azért elgondolkodtató animáket, annak bátran tudom ajánlani a Mob Psycho 100-at. Értlemes, érzelmes és végtelenül szórakoztató

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..