“A víz a magas helyekről az alacsonyabbak felé folyik, a gravitáció törvényének engedelmeskedve. Az érzelmeknek is van súlyuk, rájuk is hat egyfajta nehézségi erő. Például nehéz hazudnunk annak, akivel szoros érzelmi kötelék fűz össze bennünket.”

Ettől a különleges hangulatú, bűbájos könyvtől garantáltan megkívánod majd a kávét.

Különös ​városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság. Ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Kívánságod szerint repíthet a jövőbe vagy a múltba. Te döntöd el, melyik irányt választod, de van néhány szigorú szabály, amit be kell tartanod.

1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban.
2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg.
3. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket.
4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket.
5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Ez még közel sem az összes szabály. Az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket. Ha tudnád, hol van ez a hely, te is betérnél? Sokan megtették, közülük most négy ismeretlen szívmelengető történetét ismerheted meg.

Egyszer már megállapítottam, hogy mennyire szeretem a japán írók stílusát, és ez most ismét megerősítést nyert. Már a címért és az alapötletért is oda meg vissza vagyok, és tényleg kívül-belül imádnivaló kötet; a borító is pont annyira egyszerű és nagyszerű, mint a benne helyet kapó négy történet.

A cselekmény egyszerűségében is összetett; elsőre úgy tűnik, mintha négy önálló sztoriról lenne szó, de a végére mégis egy csodálatos egészet alkotnak. Talán a kedvenceim a két középső, A házaspár és A nővérek voltak, de az első is tetszett, az utolsó pedig – amellett, hogy szép –, tényleg a kirakós utolsó darabja, amikor minden kis részlet, ami fölött talán elsiklottunk, jelentőséget kap. És imádtam, hogy olyan hétköznapian varázslatos volt minden, hogy szinte kézzel foghatóak voltak a ki nem mondott dolgok a háttérben, és még a szomorú dolgok is megmelengették a lelkemet. Nem is beszélve arról, hogy bepillantást nyerhettünk a japán szokásokba és tradíciókba is.

A Mielőtt a kávé kihűl Kavagucsi Tosikadzu debütáló regénye, és eredetileg egy – egyébként díjnyertes – színdarab alapján íródott. Ezt érezni is lehet, de egyáltalán nem zavaró módon. Viszont sokszor azon kaptam magam, hogy elképzeltem, hogy én ezt mennyire szívesen megnézném. 2018-ban film is készült belőle, amit én még nem láttam, de egyszer mindenképpen sorra fogom keríteni, kíváncsi vagyok, sikerül-e visszaadni a könyv atmoszféráját.

Mindenesetre az biztos, hogy ebbe a kávézóba én is szívesen elmennék, és leülnék arra a bizonyos székre. Pedig még csak nem is szeretem a kávét.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..