Nem mondom, hogy a Spartan: Total Warrior a legjobb történelmi kalandjáték a világon, de élvezetes, kellemes a játékmenete, szép a grafikája – persze a kornak megfelelő mértékben –, és úgy összességében, pozitív érzést keltett bennem.

Spártai harcosunk Árész utasításait követve harcol a görögök oldalán a Római Birodalom katonáival szemben. Ráadásul a háború istene azt is megígéri harcosunknak, hogy felfedi valódi kilétét és megmenti a görögöket abban az esetben, ha a kiválasztott hős az ő nevében bosszút áll, azonban nem árulja el a bosszú tárgyát.

Bár nagyon szeretem a God of War játékok összetettségét, képi világát és azt a brutális mitológiát, amit köré építettek, olykor igen nehéznek bizonyult a játék, és nem egyszer volt olyan pillanat, hogy az egészet a Tartaroszba kívántam. Bár a Spartan: Total Warrior közel sem ilyen minőségi darab, mégis viszonylag könnyen végig lehetett játszani, teljesen logikus játékmenettel rendelkezik, miközben alig pár perc alatt rá lehetett jönni a „merre tovább”-ra.

Érdekesség, hogy a játék az eredeti Total War játékszéria spin-offja, ráadásul ezúttal nem egy valódi történelmi esemény került feldolgozásra, hanem egy mitikus, kvázi kitalált történet, ami mind a római, mind a görög mitológia ikonikus elemeit felvonultatja.

Bár a történet fordulata igen kiszámíthatónak bizonyultak, mégis kellemesek voltak, élveztem a játék minden percét, kellően szórakoztatott és lekötött. Bár egyúttal ez is a hibája, könnyűségének köszönhetően igen gyorsan végigjátszottam, és őszintén, azóta se vettem újra elő – ellenben a God of War játékokat többször is.

A Sega és a Creative Assembly közös játéka csak konzolra (PlayStation 2, Gamecube és Xbox) jelent meg, és hozzám hasonlóan vegyes érzelmeket váltott ki, volt, akinek tetszett, volt akinek nem, de nagyjából egy végigvihető kellemes játéknak titulálta mindenki.

Aki egy szórakoztató, mitológián alapuló kalandjátékkal szeretne játszani, de már unja picit a God of War nehézségi szintjét, annak a Spartan: Total Warrior remek választás.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .