Nézz körül magad körül. Látod a világot, amelyben élsz? Igen? Ha kilépsz az utcára, ha elmész vásárolni, betérsz egy állatkereskedésbe vagy a családdal, barátokkal elmész az állatkertbe, tudod mire számíthatsz, ugye? Jó. Akkor most képzeld el azt, hogy egyik napról a másikra megváltozik a világ és az állatok többé nem úgy viselkednek, ahogy az eddig megszokott volt.

Moskát Anita legújabb, Irha és bőr című kötetében egy olyan világba csöppent az emberiség nem egészen húsz évvel ezelőtt, ahol az állatok egyik pillanatról a másikra karamellaszerű bábot növesztettek maguk köré, hogy egy nappal később új, értelmes fajként keljenek ki belőle, és helyet követeljenek maguknak az emberek mellett, ezzel is bizonyítva, hogy már nem csak mi vagyunk a teremtés koronái.

Ez a könyv, ez a történet egy akkora pofon az emberiség önteltségének, kivagyiságának, hogy azt szavakkal talán nehéz is megfogalmazni. De hogy mennyire kellett ez az én lelkemnek, mennyire egyet tudok érteni azzal, ahogy a lapokon szemérmetlenül a képünkbe van nyomva, hogy mennyire el vagyunk szállva magunktól és azt hisszük, hogy a világ csak azért teremtetett, hogy mi vidáman, mosolyogva gallyra vágjuk.
És szemérmetlenül írom én is, hogy ez egy fantasztikus könyv, ami már az első két oldalával úgy behúzott, mint az állatokat a bábjuk. Engem is átalakított, segített abban, hogy még inkább más szemmel figyeljem a környezetemet, a világot, amelyben élek. Rettentően mély, elgondolkodtató, tele van morális kérdésekkel, olyan problémákat vázol, amikre talán nem is gondolnánk csak úgy. Ez viszont elindít egy folyamatot a gondolatokban, és ahogy az olvasó halad egyre előrébb és előrébb a történetben, nem csak azt veszi észre, hogy az ember mennyire romlott, mennyire tud félni az ismeretlentől, mennyire nagyképű valójában, hanem azt is észreveheti, hogy igazából szinte mindegy, hogy mi volt a kiindulópont. Onnantól, hogy emberré váltál meghatároznak bizonyos dolgok, ahogy meghatározták a fajzatokat is a történet során.

Szerkezetét tekintve öt nagy részből áll, melyeken belül rövidebb fejezetek és még rövidebb, közbeékelt kis történetek, úgynevezett fabulák állítják meg az események folyását. De nem igazi megállítások ezek. Inkább olyanok, hogy „Tartsunk most egy két-három oldalas pihenőt, és gondolkodjunk, szusszanjunk egyet és süllyedjünk még mélyebbre a történetben. Vegyünk egy nagy levegőt, mert eddig csak térdig voltunk benne, de hamarosan már derékig leszünk.” És tényleg, úgy érzem, hogy ezek a rövidke fabulák olyan pluszt adtak hozzá a történet hátteréhez, hogy én is csak fogtam a fejem, hogy hogy lehet ennyire kegyetlen az ember.
Ugyan a borítóját nem érzem 100%-osnak, mégsem tudom elmarasztalni, mert rajta van igazából egy jó nagy adag abból, ami megjelenik a történetben is. Van egy fajta szimbolikája a borítóképnek a zölddel, az aganccsal és azzal az átsejlő emberi koponyával és erdővel. Minél többször pillantok rá, annál zseniálisabbnak érzem, és közben meg mégis van egy fajta hiányérzetem is.

És akármennyire is arra világított rá számomra, hogy az ember mennyire galád tud lenni, a történet főszereplői szinte mind fajzatok, azaz bebábozódott és átalakult állatok. Nem is várhatjuk el, hogy ne legyenek összetettek ezek a szereplők. A karakterfejlődés borítékolható, ha csak azt nézem, hogy állatokból, értelmes lényekké fejlődtek, azonban ezek a szereplők egy fergetegesen jól megkomponált tervezőmunka eredményei, és a kötet elejétől elérve a végéig hihetetlen fejlődésen mennek keresztül. Ezek a karakterek emberibbek számomra bármelyik emberi karakternél, és komolyan felnézek rájuk. Megértem és átérzem a tetteik miértjét, mert nem csak a tudás, az igazság és önmaguk keresése van ott bennük, de ha csak Kirillt (őzfajzat) vagy a Feketebárányt (bárányfajzat) veszem alapul, akkor bennük ott az ellentét önmagukkal szemben. Anita az alap tulajdonságiakkal állította szembe őket, fajzatként szinte saját inverzüket kaptuk vissza, és ebből valami fenomenális kerekedett ki.

A történet erős biológiai alapokon nyugszik, ám bizonyos elemei által felismerhető benne világunk történelmi múltja, de az olvasó a politikai vonalat is felfedezheti. Számomra ezen volt a legenyhébb hangsúly, sokkal nagyobb jelentőséggel bírt az önmagunk keresése, felfedezése, a média hatása, a másság elfogadásának szükségessége, az „élni és élni hagyni” eszméje és a felelősségvállalás fontossága.

Anita egy olyan világot mutat meg az Irha és bőr lapjain, amelyre az emberiség nincs felkészülve. Talán soha nem is lesz. Talán soha nem fogja felfogni azt, hogy nem ő a világ közepe, s talán sosem fogunk felnőni a feladathoz, hogy levetkőzzük a gőgöt, amit az évek ránk aggattak.

Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik szeretik a mély, elgondolkodtató történeteket, amik kérlelhetetlenül rávilágítanak a gyenge pontjainkra és egy olyan jövőképet mutatnak meg, ami lehet, hogy egy időre felemészt, de talán a bábunkat áttörve, utána egy új önmagunk néz majd vissza tükörből.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..