A héten debütál a hazai mozikban A gyermek című ír horror, Lee Cronin rendező első egész estés filmje. Kár, hogy nem csak a földben, hanem a forgatókönyvben is tátong az a bizonyos lyuk…

A történet központjában az egyedülálló Sarah és gyermeke, Chris áll: a nő új életet akar kezdeni távol a nagyvárostól, ezért úgy dönt, hogy vidékre költözik fiával. Az idillinek tűnő vidéki élet azonban hamarosan ijesztő irányba kezd el haladni. Miután beköltöznek új otthonukba, Chris eltűnik a ház melletti erdőben, az anya egy rendkívül furcsa, hatalmas és ijesztő gödör mellett lel rá. A kisfiúnak látszólag semmi baja, Sarah idővel mégis azt kezdi el érezni, hogy a gyermek, akire rátalált, valahogy mintha nem a régi Chris lenne. Hamarosan arra is rájön, hogy talán nincs egyedül, hiszen a közelben élő bolond öregasszonyról is hasonló pletykák szólnak, annak idején ő is azt hajtogatta, hogy a Chrissel egykorú fia nem az ő gyermeke. Az idős nő azonban hamarosan furcsa halált hal, mielőtt még Sarah kifaggathatná az általa tapasztaltakról. Ahogy telnek a napok, egyre nyomasztóbbá válik a légkör, a fáradt elme játéka és valóság kezd összefolyni, mígnem a nő úgy dönt, ideje bizonyosságot szereznie, és kideríteni, mi is történhetett a fiával.

A gyermek történetében igencsak nagy potenciál volt, a legősibb emberi félelmeket tárja elénk, ötvözve az szülő-gyermek zsánerképet, az őrülettől való félelmet és a föld alatt élő, emberi testet öltve rejtőzködő természetfeletti szörnyeteg toposzát – és azt kell mondanom, hogy ha az egyikben meg is bukott, a másik kettőben azért sikerült értékelhetőt alkotnia.

A horror zsánere az ember ősi, ösztönszerű, természeti elemektől és ismeretlentől való félelmére épít, aminek mindig fontos eleme volt a SZÖRNY. A szörny rejtőzködik, van egy bázisa, ahonnan kijár táplálkozni/szaporodni, nem egyszer emberi alakot öltve, hovatovább szeretteink alakjában férkőzik közénk, így álcázva magát. Ezt a képet szépen megragadta a film, de csak hogy miután magasra emelte, le is ejthesse. Az általunk látott szörny célja teljesen ismeretlen, viselkedése értelmetlen. Nem szaporodik, nem is igazán táplálkozik (ha az elé tett és befalt gabonapelyhet meg spagettit nem számoljuk, de ha ez számít, akkor jelen sorok írója is szörny), nem bánt tulajdonképpen senkit mindaddig, amíg az álcája fennáll. A klasszikus testcserét megkapjuk, a rabul ejtett kisfiú ájultan heverészik a föld alatt (nagyon utánaszámolva hetekig, valahogy mégsem hal ezidő alatt szomjan/éhen), az alakját felvett rovarszerű lény pedig éli a kisfiú életét: barátkozik, iskolába jár, színielőadásra gyakorol, tévét néz, és olykor pókokat eszik. Nem az ölésért jött elő, nem is a táplálkozásért, nem ejt prédát, nem is szaporodik. Csak él, hogy mi a motivációja, vagy célja, sose tudjuk meg. Az, hogy miért nem jött elő az előző, kb 30-40 évvel ezelőtti hasonló eset óta, hogy miért pont most bukkant fel ismét ennyi év után, vagy hogy miért nem zavar senkit egy kb 100 méter átmérőjű óriási szabályos lyuk az erdő közepén, arról nem beszélünk, minek is.

Mint minden testcserés szörnyes történetben, itt is vannak persze eszközök, ami leleplezik az álcát, mégpedig a műfajban már oly sokszor bevált tükör és a fotó, amik képesek a felvett test helyett a szörny valódi képét megmutatni. Ez a toposz teljesen érthető és szépen meg is állna a történetben, hiszen amióta az első ember felfedezte a saját képmását a víztükörben, azóta kapcsolódik a tükörhöz, illetve a valódi énünket felfedő arcképhez valami spirituális. Kár, hogy jelen esetben egy anya hetekig él együtt egy házban valakivel, naponta kocsival furikázva őt, ám  ezidő alatt valahogy egyszer sem látva a tükörben, és amikor végül mégis, akkor is olyan ostoba körülmények között, hogy jóérzésű horror-rajongó a fejét fogja tőle.

Amilyen nagy bukás ebben a filmben a testcserés szörnytoposz, annyira jó azonban a pszichés vonal. Az apró, töredezett elemekből felépülő háttér, az őrület jelei, a bizalmatlanság és főleg az anya-gyermek kép nagyon jól megragadja a lényeget. Az, hogy a gyermekem talán nem az én gyermekem, olyan régi félelem, amit legalább egyszer átél az anyák többsége, általában kiskamasz kor környékén, mikor a gyerek hirtelen óriási viselkedés- és ízlésbeli változásokat produkál, sokszor egyik napról a másikra. Ez olyan dolog, amit (bár utálok ilyen kliséket leírni), de egy anya érthet csak igazán, hiszen ő az, aki a legjobban ismeri a gyerekét. Ezt a furcsa félelmet, valamint a félelem okozta zavart szépen jelenítette meg a film, ahogy az elmébe kúszó és oda magát kitörölhetetlenül befészkelő paranoiát is.

Összességében viszont elszomorító, hogy egy ekkora potenciállal bíró film hibát hibára halmozzon és ennyi lehetőséget hagyjon kiaknázatlanul. Nagyon is megmaradt a műfaji keretek között, ami önmagában nem baj, de a filmes eszköztár sokszor ásítoztatóan elcsépelt volt (éjjeli erdőben rohanás, pince, villódzó lámpával, éjjeli ajtócsapkodás, kocsi elé a semmiből felbukkanó ember stb, ha ivós játékot játszanánk és minden ilyen elpuffogtatott klisénél inni kellene, az első félóra után alkoholmérgezésem lett volna),nem lehetett a film alatt azért félni, mert ijesztő a történet vagy mert féltenénk bármelyik karaktert (mert nem volt igazán mitől félteni), kizárólag a jumpscare eszközökkel tudtak összerezzenteni – ami egy horrorfilmnél mindig szegénységi bizonyítvány, hiszen itt fokozottan igaz, hogy jobb félni, mint megijedni. Persze ráhúzhatnánk, hogy nem a félelem a lényeg, hanem a nyomasztó történet, de a sztoriban tátongó plothole-ok miatt ezt se nevezhetnénk sikeresnek. Pedig idejük lett volna rá, a másfél órás játékidőből legalább 20 percnyi felesleges jelenetet lehetett volna kivágni, és helyette értelmes alapokra helyezni a sztorit.

A gyermeket pár hónapja a Sundance fesztiválon még az év horrorjának harangozták be – ezt az állítás nyomokban sem állja meg a helyét, de egynyári popcornhorrornak elmegy.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..