Olvashattatok már értékelőt az oldalon Moskát Anita két másik regényéről, a Horgonyhelyről és az Irha és bőr kötetekről, így nem hagyhattam ki az első, 2014-ben megjelent regényét, a Bábel fiait sem. A címe alapján már sejteni lehet, hogy valami köze lesz a történetnek a bibliai Bábelhez, de vajon milyen módon ragadta meg ezt a történetet Anita, és épített fel egy egészen különleges és egyben különös világot a saját meséjében?

Talán nem árulok el hatalmas újdonságot, hogy a torony központi szerepet játszik a sztoriban. Annál is inkább sejthető ez, ha az ember ránéz a kötet borítójára, ami kétségtelenül fantasztikus látványt nyújt. Nekem amúgy is egyik kedvenc színem a kék, s ettől már jó előre megkedveltem, de ettől függetlenül is, a borítóképet áthatja egy fajta harmónia, amibe belevegyül valami misztikus érzés is. S ha az olvasó még a fülszövegen is átrágja magát, akkor már teljesen bizonyos lehet, hogy a toronynak fontos szerep jut a történetben.

Anita a fantasztikus irodalom világában utazik, s utaztatja az olvasókat is, s mindezt teszi úgy, hogy nem kifejezetten állítja feje tetejére a való világot. Ami azért szuper, mert a fantasy, mint műfaj nem csak abból áll, hogy vámpírokkal, elfekkel, dzsinekkel és egyéb misztikus és mitológiai lényekkel operálunk, hanem van az a bizonyos low fantasy kategória, amit Anita olyan esszenciálisan képes megragadni, hogy élmény elmerülni a történeteiben.
Komoly témákat boncolgat, legyen az akár a nő-férfi kapcsolat, a hatalom, a diszkrimináció vagy jelen esetben a vallás, azt úgy teszi, hogy az olvasó akaratlanul is mélyebben belegondol a témába. Legalábbis én, mondhatom azt, hogy kifejezetten célközönsége vagyok a low fantasynak és Anita stílusával nagyon egymásra találtunk.

De nézzük a sztorit. Adott egy férfi, Arzén, aki Bábel városának vezetője. A poszton apját, a szentként tisztelt Léonardot követte. A város lakóinak legfőbb feladata, hogy felépítsék azt a bizonyos Tornyot. Ez a vallásuk középpontja, a Toronytól remélik a megdicsőülést, miközben Léonard halála óta a város folyamatosan pusztul, az emberek éheznek, a munkagépek nem működnek és a Torony kövei sem tartanak úgy, mint eddig. Mormolják a kőlitániát, imádkoznak a Toronyhoz és a kő istenéhez. Az pedig hab a tortán, hogy egyre több nyelvdémon támadja meg az embereket és kezdenek el különböző nyelveket beszélni, mint az általunk ismert ókori Bábel történetében is.
Azonban ott egy másik világ, vagyis a mi világunk, amelyben abszolút nem találja igazi helyét Dávid, a másik főszereplőnk. Azóta pedig főleg nem, hogy fokozatosan veszíti el a látását. Dávidot próbálja segíteni nővére, Lívi, azonban a lány folyamatosan falakba ütközik. S miután Dávid beavatja Lívit rejtélyes álmaiba, Lívi pedig felfedi öccse előtt egy gyermekkori titkát, bizony a dolgok is csak még bonyolultabb szálakká kuszálódnak. De felejtsük is el a mi világunkat és zuhanjunk bele Bábelbe, az Eufráteszbe és a sivatagba. Menjünk, építsük fel vagy romboljuk le együtt a Tornyot! Ki tudja, vajon mi lenne a jó megoldás?

A karakterek egészen megosztóak voltak számomra. Arzénnal első körben nehezebben hangolódtam össze, de végül igazán megkedveltem és szép karakterfejlődést is mutatott. Vele ellentétben Dávidot egyáltalán nem tudtam megkedvelni. Bár őt is alakította Bábel és a Torony, a bábeli viszonyok is, mégis Dávid az a típusú karakter, akit szeretnék képen törölni egy megtermett lazaccal, hogy térjen már észhez. Lívi, bár az ő karakterében nem leltem fel kifejezett fejlődést, s akármennyire is az a tipikus jó kislány és valamennyire lapos is a személye, mégis számomra kifejezetten kedvelhető. És a végére még itt van Hananiás, akit az elejétől kezdve rettentően nem szerettem.
Arzén és Dávid éppen úgy, mint Lívi és Hananiás szöges ellentétei egymásnak. Úgy éreztem a dolgok két ellentétes pólusát képviselik, közben pedig érzelmi és taktikai szálak kötik össze ezt a négy fiatalt, egészen az első laptól az utolsóig.
Azonban akárhogy is, hiába akadt, aki kedvelhető volt, hiába volt olyan, aki nem, sőt olyan is, aki idegesített, mégis úgy érzem, hogy a történet gyengepontjának éppen a karakterek számítanak, mert nem érzem igazán kiforrottnak egyiküket sem. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy ahogy Anitának a későbbiekben a kövekező könyvei jelentek meg, egyre komplexebben, egyre egészebbek lettek a karakterei is.

Egyébként, miután ez a harmadik történet, amit Anita tollából kaptam (hiába az első megjelent könyve), észrevettem bizonyos elemeket, amik ismétlődnek, vagy talán szerencsésebb úgy fogalmazni, hogy a különböző történetek során vissza-visszatérnek. A Bábel fiaiban fellelhető a teremtés maga, de ez a motívum ugyanígy megvan a Horgonyhelyben – bár abban nem annyira élesen –, és az Irha is bőrben is, ahol már jóval hangsúlyosabban. Hogy milyen visszatérő elemek vannak még a történetben, azt meghagyom felfedezésre mindenkinek.

Térjünk a kötet szerkesztésére. Mostanában sajnálatosan több negatívabb véleményt hallottam a GABO könyvek szerkesztésével kapcsolatban, de szerencsémre nekem még nem sikerült belefutnom a hallott gondok egyikébe sem. Nem volt ez másképp jelen kötetnél sem. Teljesen jó a kötése, strapabírónak tűnik a puha borító és a ragasztott kötés ellenére is, valamint a sorok is megfelelő hosszúságúak, nem kell túlzottan szétnyitni a könyvet olvasás közben.

Összességében a Bábel fiai egy inkább szórakoztató olvasmány, azonban akad benne gondolkodni való is. Nekem ez most inkább az előbbi kategóriába esett. Szórakoztató, izgalmas és nagyon szívesen olvastam. Bár akadt benne felnőtt tartalom is, de tizenhat éves kortól bárki nyugodt szívvel vegye a kezébe és merüljön el Bábel Tornyának történetében.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..