“Minden szigetnek megvan a saját története, minden szigetnek megvan a saját dala.”

Gondoltam, hogy különleges lesz ez a könyv, de nem számítottam rá, hogy ennyire. Igazi csemege a léleknek.

„Lassan ​fedezd fel ezt a földet, ereszd el az érzékelést és minden gondolatodat, az egyetlen, amit érzel, ez a föld, ez a kopár, még ismeretlen föld, amely itt és most, az ujjaid és kezed és térded és lábujjaid és melled alatt ölt alakot. engedd, hogy ez a föld a vénáidba ivódjon, engedd, hogy ez a föld a hajadba nőjön, ébreszd fel a köveket, melyek az utadba kerülnek, tedd őket a még fel nem fedezett történelmed részévé, engedd, hogy ez a föld meghódítson, engedd, hogy ez a föld vezessen téged, nemlátót, legmélyebb jégszakadékaiba, legrejtettebb barlangjaiba, legszabadabb bérceire, melyek már évezredek óta vannak és várnak, hétköznapiak és megszokottak minden szem, minden érintés számára, a tiédet kivéve, mert te vagy az, akinek ezt a földet felfedezni rendeltetett.”

Egy különleges sziget. Egy ház. Egy család. Egy egész évszázad.
A sziget kopár, gyönyörűséges és kiszámíthatatlan. A család időszámításának kezdőpontja a fjord partján álló fehér ház, melynek lakói nemzedékről nemzedékre szerelembe esnek, tengerre szállnak, járják a hegyeket, vágyakoznak, tűrnek, álmodoznak, hazavárnak, történeteket mesélnek és heringet sóznak. A kis halászfalu életét, miként az egész szigetét is, a föld, víz, levegő és tűz négyessége határozza meg.
A családi saga Jónsival és Gudrunnal, a ház építőivel kezdődik, s eljut egészen a 21. századig. A történet egyik főszereplője maga az óceán, amely ad és elvesz, összeköt és elválaszt, s a kérdésekre súlyos hullámokat görget válaszul.
A mélyen az izlandi hiedelemvilágban gyökerező, mágikus és meseszerű elemekben bővelkedő regény szálai egészen a görög mitológiáig vezetnek.

Már az első oldalakon teljesen elvarázsolt az írónő lírai, egyedi stílusa, és többször is előfordult, hogy újra elolvastam egy-egy bekezdést, olyan léleksimogatóan szép volt. Mindig is érdekelt Izland, úgy általánosságban is szeretem az északi írókat, úgyhogy azonnal levett a lábamról a hangulatával. Csodás volt, ahogy megjelenítette a szigetet, olyan misztikus és vad, hogy egészen beleborzongtam. Nagyon tetszett, ahogy végig központi szerepet kapott az óceán, a nap és a vér, és bizonyos elemek újra és újra visszatértek a különböző nemzedékeknél. Imádtam, ahogy az írónő beleszőtte az izlandi monda- és mesevilág elemeit; ezek után a görög mitológia már tényleg csak a hab a tortán.

A könyv szerkezete is tetszett, ahogy a nagyobb fejezetek egy-egy generációt mutattak be, bár néha picit nehezen zökkentem át. Őszintén szólva én szívesen leragadtam volna az első kettőnél. Az időbeli változást igazából alig lehet észrevenni, az utolsó részt leszámítva akármilyen korban játszódhatnának, annyira független az életük mindenféle technikai vívmánytól vagy irányzattól, ami alapján be lehetne tájolni. Nekem a „kreatív megoldások” is tetszettek, amikor a szöveg valamilyen mintát adott ki, olyan egyedivé tette. Meg jól is néz ki.

Biztos, hogy többször is el fogom olvasni, mert tényleg egészen kivételes, nem mindennapi történet. Sőt, lépten-nyomon ajánlgatni fogom. Szóval vegyétek, vigyétek, olvassátok, és merítkezzetek meg ebben a lírai gyönyörűségben

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..