Ez nem egy kritika, mivel nem is láttam még a filmet — és mivel egy darabig még nem is fogom. Nem, ez mindössze csak egy kis merengés arról, milyen borzalmas hendikepekkel is indult a Sötét Főnix, amik már hónapokkal a premier előtt predesztinálták a bukásra, gyakorlatilag minden szempontból.

Na, de hol vannak a nők?

Még akkoriban is, amikor többé-kevésbé igaz is volt a szubkultúrában élő, szívós mítosz, miszerint „a csajok nem olvasnak képregényt”, elég sok nő olvasta az X-Ment — leginkább azért, mert ott fontos, szépen kidolgozott női karakterekkel találkozhatott, akik, ha szexualizálva is voltak, aktívan kivették a részüket a cselekményből. Ciklon volt a képregénytörténelem első női és első fekete csapatvezetője, Kitty Pryde-dal Chris Claremont egy egész karakter-típust hozott létre, a kilencvenes évek elején, hála főleg az animációs sorozatnak, lányok tömegei néztek fel Vadócra, mint példaképre. Amikor a Marvel és a DC kiadványai szinte 99%-ban fehér, hetero férfiak kalandjairól szóltak, előfordult, hogy az X-Menben több volt a női mint a férfi főszereplő (sőt, 2014-ben volt egy széria, amiben az egész csapat csajokból állt, mondjuk ez már egy egészen más éra). Ehhez képest a filmekben… igen, ott van Kitty, meg Ciklon, meg Vadóc, meg ugye Jean, de mindössze csak halovány árnyékai képregény-beli önmaguknak. Másod (vagy inkább harmad) hegedűsök, akik ott vannak díjként, áldozatként (Carolyn Cocca például kifejezetten frappánsan jegyzi meg, hogy az Eljövendő múlt napjaiban a nagy Ciklon nem több ágyútölteléknél), zavarként, miközben a pasiknak, név szerint X Professzornak, Magnetónak és Farkasnak jut minden rivaldafény (persze, pasikra építeni egy blockbustert sokkal „biztonságosabb”). Ez pedig akkor lesz még fájdalmasabb, amikor rájövünk, hogy az összes képregényes sztoriban, amit eddig a filmek ténylegesen adaptáltak, eredetileg a csajok vitték a cselekményt.

Miért pont a Főnix?

Na, erre most a franchise végére elértünk arra a pontra, amikor jöhet egy női főszereplős film—csakhogy ez nem olyan jó dolog, mint amilyennek eredetileg tűnhet. Ne legyenek tévképzeteink: bár a Sötét Főnix Saga az X-Men mítosz egyik legmeghatározóbb darabja, egyben az egyik legproblematikusabb is, ami már akkor is megosztó volt, amikor eredetileg megjelent a nyolcvanas évek elején. Hogy pontosan miért, azt Joseph J. Darowski fejti ki nagyon szépen az X-Men and the Mutant Metaphor: Race and Gender in the Comic Books c. könyvében: Jean Főnixé válása a lány szexuális ébredésének metaforája, ami aztán büntetést van maga után, név szerint megőrülést, majd pedig halált. Ez a motívum, az, hogy a nő beleőrül a hatalomba, majd pedig ebbe belehal (még ha csak ideiglenesen is — tudjuk, milyenek a képregények) amúgy többször is megjelenik az X-Menben, elég csak Madelyn Pryorra és Skarlát Boszorkányra gondolnunk (ennek irodalomtörténeti okairól amúgy Scheirich Zsófia írt egy nagyon szép összefoglalót a RoboRaptoron). Ilyenkor jön persze az ellenérv — komolyan mondom, eddig minden társaságban, ahol felmerült ez a téma, jött ez az ellenérv a jelen lévő uraktól —, hogy de hát a férfiak is beleőrülnek a hatalomba! Nekik üzenem: igen és nem. Igen, vannak ilyesmi történetszálak férfiakkal is, de azok 1, arányaiban sokkal kevesebbszer fordulnak elő, hiszen női szereplő alapból kevesebb van, emiatt a nők esetében sokkal nagyobb a reprezentációs súly; 2, sokkal kisebb következményekkel jár, például míg egy nőnek meg kell halnia a történet végén, addig a férfi csak börtönbe kerül (lásd: Onslaught); és 3, a férfiak esetében az adott történetnek jó eséllyel kisebb a hosszú távú hatása, vagy alapból kánonon kívüli történetszálon történik. Ezt is remekül illusztrálja az a tény, hogy a Sötét Főnix Saga hatását még csak napjainkban próbálják semmissé tenni a képregények olyan történetszálakkal, mint például az Avengers v. X-Men, ami megpróbálta megszüntetni a kapcsot a Főnix/hatalom/őrület és a szereplő neme közt, vagy Dennis Hopeless Jean Greye, amiben Jean aktívan szembeszáll a Főnix által jelképezett őrület ellen.

Jó, de mi van a filmmel?

Itt jön be az a probléma, hogy még ha el is vonatkoztatunk az alapanyagtól, a Sötét Főnix film, az Új mutánsokkal egyetemben, már a kezdetektől vágta maga alatt a fát. Itt is van amúgy egy nagyon fura kettősség: mivel ezek a filmek lezárják a Fox X-Men franchise-át, hiszen utánuk a jogok visszakerülnek a Disney/Marvelhez, igazán annyira nem fontos, hogy nagyot kaszáljanak (folytatás úgysem lesz), de azért mégiscsak illene, hogy az árukat behozzák. Ergo azért igyekezett a stúdió, hogy valami nézhető végterméket hozzon össze, ebből az igyekezetből pedig következhetett, igen, jól gondoljátok, az újraforgatások és a premierdátum kitolása. A Sötét Főnix eredetileg 2018 novemberében jött volna, aztán 2019 februárjában, míg végül megkapta a végleges, 2019 júniusi premierdátumát. És ez azért rémisztő—a kicsit is rutinos moziba járó tudja, hogy a nagy tologatásnak szinte minden esetben az az oka, hogy a film felvállalhatatlan, tehát a stúdió világvége hangulatban próbálja menteni a menthetőt — ami általában ugye nem sikerül. Ennek a fényében, na, meg annak, hogy az előző két X-Men film sem volt már mestermű, az egyszeri filmnéző már alapból úgy fog nekiindulni a Sötét Főnixnek, hogy ebből jó már nem lehet.

És most mi jön?

Ismétlem, a filmet még nem láttam. Némi langymeleg visszhangot hallottam, valamint olvastam, hogy pénzügyileg sem hozta a várt számokat — ami persze a fent leírtak után egyáltalán nem meglepő. Viszont ezek után felmerül a kérdés: mit jelent ez hosszú távon? Első körben valószínűleg azt, hogy a morgolódóknak új vesszőparipája lesz, ha azzal akarnak érvelni, hogy hülyeség női főszereplős szuperhősfilmeket csinálni. Ennek az érvelésnek a kétezres évek elején leginkább a Macskanő és az Elektra adta az alapját, ami kettő valóban bukás volt, minden szempontból (mondjuk persze ez is olyan dolog, hogy egy rossz női sofőr egyesek szemében rögtön azt jelenti, hogy minden női sofőr rossz). Aztán persze sokat javított a helyzeten a Wonder Woman és a Captain Marvel, de azért tévképzeteink se legyenek: az előbbit a nők miatt morgolódó férfiközönségnek eladták Gal Gadot bájai, az utóbbit meg a premier óta szidják. Meg aztán aki nagyon a női főszereplős filmek ellen akar érvelni, az talál majd rá kifogást, hogy miért ne vegye ezt a kettőt figyelembe (ebben a témában ajánlom Joanna Russ How to Suppress Women’s Writing c. könyvét). Tehát egy dologban biztos vagyok: hallgathatjuk majd még egy darabig, hogy ide Wonder Woman, oda Captain Marvel, elég csak a Sötét Főnixre nézni, hogy lássuk, a nőknek semmi helye a szuperhősök közt.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..