Egy hete írtam Böszörményi Gyula legújabb könyvéről, mely a Szer’usz világ címet viseli. A mai beszámolómba pedig azért csempésztem bele ezt az információt, mert az Ambrózy báró esetei sorozat egészen közeli kapcsolatot ápol a mai témámmal, ami nem más, mint a Minden múlt a múltam fotókiállítás.

Két hete lepett meg Párom egy kombinált jeggyel, amely a Magyar Nemzeti Galéria által bemutatott két kiállításra jogosított belépésre. Így tekinthettük meg A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig: Válság és újjászületés 1929-ben, valamint az MNG és a Fortepan közreműködésével életre hívott Minden múlt a múltam #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan című fotókiállítást.
Sokak számára az előbbiről olvasni talán sokkal érdekesebb, izgalmasabb lenne, de bevallom, a kiállított művek hiába képviselnek nagy értéket, hiába ugrottam ki majdnem a bőrömből, hogy megcsodálhattam – többek között – pár eredeti Dalí és Magritte festményt is, egyszerűen volt pár olyan kiállításlátogató személy, akik nem vették figyelembe azt, hogy rajtuk kívül mások is vágynak a kultúrára, ezért a szürrealista kiállítást sikerült inkább negatív élményként megélni sajnos.

Nem úgy a Fortepan fotókiállítást. Talán nem mindenkit hoz igazán lázba, ha számára idegen emberek családi fotóit nézegetheti – valójában engem sem –, de ennek a kiállításnak volt egy olyan mély és izgalmas hangulata, ami miatt úgy indultam neki, hogy akár az én családomból is láthatok esetleg bárkit (spoiler: nem láttam).

De először is nézzük csak, hogy mi az a Fortepan? Ez bizony egy digitális fotóarchívum, ahova bárki beküldheti családi fotóit, vagy igazából bármilyen birtokában lévő fotót, amely – legyen az akár fekete-fehér vagy színes –, de főleg az 1990-es évek előtt készültek. A weboldalon böngészve a gyűjteményt, pedig bárki rátalálhat rég látott ismerősökre, családtagokra, sőt akár önmagára is.

A kiállítás is ezzel kezdi a bemutatót, rögtön az első teremben (MNG, A épület, földszint). Elmondja, hogy mi a Fortepan, hogy jött létre, miről kapta a nevét, szóval elmeséli a történetet. Ezt pedig az MNG-re oly jellemző és általam nagyon kedvelt stílusban teszi. Nagyon tetszik, hogy sok információt felfestenek a falra. Nem kiakasztják, odatapasztják vagy éppen projektorral vetítik, hanem a betűk konkrétan és gyönyörűen festve vannak. Szerintem ez nagyon eredeti megoldás.

Az A épületen belül két szint ad otthon a kiállításnak. A látogató elindul a földszintről, itt megtekintheti a kiállítás bevezetőjét – a már fent említett információkat magáról a Fortepanról –, majd felsétál az emeletre, ahol egy csodálatos sétát tehet úgy, hogy a kiállított fényképek segítségével bejárhat egy – vagy több – teljes életutat. A kiállítás törzsrésze ugyanis négy nagyobb részre – teremre – van osztva. Az első a gyermekkor, a második a fiatalkor, a harmadik a felnőttkor, a negyedik pedig értelemszerűen az öregkor. Mind a négy teremben az adott életszakaszból válogatták be az alkotók a fotókat. Sok fotográfia esetében ismert volt a háttértörténet (hol készült, mikor, kik láthatók a képen, ki készítette stb.), míg egyes fotók esetében ezek az információk a múlt ködfátyola mögé bújtak, így csak találgatni tudott a látogató.

A kiállítás alkotói arra is figyeltek, hogy az emberi életútba nem csupán az életkor tartozik bele, hanem azoknak bizonyos sajátosságai, így különböző témákra összpontosító kisebb installációkat is felállítottak. Ezek között volt olyan, amelyik az 1948-ban kiadott 20 Ft-os bankjegyre és Hegedűs István öttusázóra koncentrált, vagy épp a II. világháborút dolgozta fel, de kiállításra kerültek fotók az 1956-os forradalomról is. Ezekhez az eseményekhez kapcsolódó emléktárgyakat is kiállítottak, így többek között látható például az ’56-ban ledöntött Sztálin-szobor bal füle is. Tizenhat ilyen installációt tekinthetnek meg a látogatók és mindegyik az elmúlt évszázad egy-egy kiemelkedőbb mozzanatát örökíti meg.

Érdekesebbnél érdekesebb képekre lehet ráakadni a kiállításon. Például a felnőtt kornak otthont adó teremben két olyan fotográfiát is láttam, amelyek még az 1890-es években készültek. Az egyik konkrétan 1890-ben, ez a 129 évvel ezelőtti Budapest egy részletét ábrázolja, míg a másik 1894-ben készült. A fényképen látható többek között Munkácsy Mihály is.
De a fiatalkor termében láttam egy olyan felvételt, amelyen Zalatnay Sarolta látható. Viccesen meg is jegyeztem, hogy „Ez a hölgy olyan, mintha a Cini lenne.”, és csak utána tűnt fel, hogy fotó másik oldalán ki is van írva.

A kiállítás végén, de még az emeleten az alkotók olyan fotópárokat állítottak ki, amelyek egyik részén a Fortepantól kapott kép látható, a másikon pedig a mai, 2019-es látványa ugyanannak a városrésznek. Érdekes élmény egymás mellett látni a régmúltat a jelennel, megtekinteni egy fajta akkor-és-most koncepciókat. A tárlat ezen része kifejezetten Budapestre koncentrál.

A kiállítás befejező részeként, immár visszatérve a földszintre újabb fotópárokat láthatunk. Ezek készítése között nem olyan sok idő telt el, hiszen több olyat is látni lehetett, amelyek egy sorozatból származnak.
Ugyanennek a terem a közepén, üveg alatt sok-sok fotó került kiállításra, melyekre a látogatóknak volt lehetőségük leadni szavazataikat. Ezentúl pedig kiállítottak régi filmtekercseket is.
És ez a terem adott otthont azoknak a képek is, melyeken a gyűjteményt (weboldal) felkereső érdeklődők felismerték rokonaikat, ismerőseiket, sőt, volt olyan is, aki önmagát vagy éppen a saját, régi iskolai ellenőrzőjét látta viszont. Bátran állítom, hogy a tárlatnak ez volt az a része, amelyik a legtöbb érzelmet képes előcsalni, hiszen nem csak a fotókat, de a levelek szövegét is olvasni lehet.
A kiállítás kampányfotója (fent a legfelső képen látható) is egy ilyen, melyet Gyöngyi adományozott a Fortepannak. A kép mellett egyébként nem Gyöngyi levele olvasható, hanem az akkor még kislányként függeszkedő hölgy ismerte fel a fotón önmagát és családját.

Én magam is kerestem, hátha felismerek valakit bármelyik felvételen. Sajnos nem jártam sikerrel, azonban annál több élménnyel lettem gazdagabb és lelkileg bizony nem kicsit töltött fel ez a rendhagyó fényképalbum nézegetés.

És hogy visszatérjek egy kicsit a cikkem legelejére. Nos az Ambrózy könyveket azért kevertem bele ebbe a beszámolóba, mert bizony a dualizmus idején játszódik, és a szerkesztők voltak olyan fifikásak, hogy a történetet a Fortepanról kölcsönzött felvételekkel dobták fel. Ambrózy rajongóknak szerintem ez egy kötelező kiállítás, de ha valaki még nem olvasta Gyula bátyó könyveit, de érdeklődik a múlt iránt, akkor jó szívvel ajánlom, szerintem jó élmény.

„Minden múlt a múltam.”
Rakovszy Zsuzsa

A cikkben látható fotókat az MNG Facebook oldaláról és az MNG weboldaláról kölcsönöztem.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..