Korábban már szóba került, hogy a legtöbb doramában (=K-drama koreai kiejtés szerint) meghatározó szerepet kap a szerelmi szál, és ennek is rengeteg könnyen felismerhető vizuális vagy tartalmi eleme létezik. Következő bevezetőmben megkísérelem összefoglalni ezeket az engedhetetlen elemeket, vagyis nézzük meg távolkeleti szomszédaink instant szerelmi receptjét 5 lépésben!

While You Were Sleeping (2017)

1) Kezdjük képzeletbeli kapcsolatunkat a legelején; az első találkozásnál. Lehetőleg szerelem legyen első látásra mindkét fél számára, de legroszabb esetben is az egyik főszereplőnk szíve szinte mindenképp dobban (például életmentés közben egy repülőn – Oh, My Venus!), ezzel megindítva a szerencsés véletlenek lavináját.

2) Ezt követi az első érintés. Ez lehet akár egy váratlan egymásba ütközés a sarkon, a lift hívógomb vagy egyéb földre esett tárgyak egyszerre történő megérintése. Papírforma szerint itt általában egy pár kínos, zavarba jött másodperc következik, de összességében a helyzet még egy lépéssel közelebb hoz egymáshoz. 

3) Harmadik lépés az ‘operation lady in distress’ vagyis a ‘bajba jutott hölgy megmentése’, aminek a lényege, hogy úgy rántsuk magunkhoz szívünk választottját, hogy karjaink közt biztonságban landoljon, egy lélegzetnyi távolságra. Ez a hősies tett megalapozza a magunkról alkotni kívánt képet (jellemzően a magabiztos, megbízható, hősies megmentő). 

Im Not A Robot (2017 18)

4) Ha ez még mindig nem lenne elég, ez esetben negyedik lépésként létre kell hoznunk a feszültséget, a kémiát, tehát a megmentésnél is szorosabb test-kontaktusra van szükség. Következik a vitathatatlan fordulópont és elengedhetetlen K-dama elem: a véletlen egymásra esés, lehetőleg pont az ajkak érintésével. Szerencsés esetben ez négyszemközt zajlik, de közterületen is végrehajtható. Természetesen összekapcsolhatjuk egy megmentés-taktikával is, így teljes lesz a hatás.

5) Végső, és egyben ötödik lépésként pedig csak egyetlen dolog marad hátra, az első csók, melyet jó esetben nem is kell tovább magyaráznom.

Strong Woman Do Bong Soon (2017)

+1) Bónusz lépésként még megemlíteném az általam ‘légycsapás’ névre keresztelt mozdulat alkalmazását, amit bármelyik két lépés közé be lehet ékelni. Szükség lesz hozzá a kiszemeltre és egy közelben lévő stabil fal darabra, aki elé állva egyik karunkat felemelve azt hirtelen a falnak csapjuk -lehetőleg szemmagasságban, majd ezzel a lendülettel neki támaszkodunk. Ezzel a kiszemeltünk egy pillanatra sarokba szorul és pillanatok alatt zavarba is jön. Egy ilyen jelenet kiváló lehetőséget ad kényes kérdések felvetésére is. (Azt, hogy ez az erőszakos viselkedés mennyire negatív/nem negatív viselkedési norma, egy külön bejegyzést érdemel, ezért itt nem részletezném). 

 

Pinocchio - a légycsapás jelenet
Légycsapás jelenet a Pinocchio című sorozatban

 

 

A fent említett öt elem valamilyen formában szinte minden K-drama sorozatban megjelenik, szerencsére ma már rengeteg esetben komikus formában vagy egyéb kreatív felhasználási módon alkalmazva, mivel ezek ez elemek már szinte elcsépelt, lerágott csontok. Természetesen tisztelet a kivételeknek, hiszen léteznek klasszikus példák a tökéletes kivitelezésére; olyan jelenetek, melyek hitelesnek hatnak és nem ront rajtuk a sablonos megoldás alkalmazása. Itt megjegyezném, hogy itt is rengeteg múlik a színészek közti kémián és a rendezőn is, mint mindig.

 

Ezzel az 5 lépéssel össze is sült a párunk, a K-drama tálalásra kész! Azt pedig, hogy a valóságban mennyire válnak be ezek a módszerek, írjátok meg nekünk nyugodtan. Kíváncsiak lennénk mi magunk is 😉  

 

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .