Amikor már épp kezdtem panaszkodni A szolgálólány meséjére, úgy tűnik nemcsak hogy összeszedték magukat az alkotók, még túl is szárnyalták az eddigieket – legalábbis a harmadik évadban látottak jelentős részét biztosan. Ennek a változásnak az “előszele” már a múltkori részben is érezhető volt, de igazán a Liarsben teljesedett ki. Ha ez még nem lett volna elég, Millerék bedobtak még egy-két abszolút nem várt csavart, amitől még most is keresem az államat. Még a végén megmenekül a szezon becsülete?

June (Elisabeth Moss) egy végeláthatatlanul rizikós tervet készül végbevinni Lawrence (Bradley Whitford) segítségével, ám a parancsnok az utolsó pillanatban kihátrál. June kétségbeesettségében a Marthákhoz fordul, akik ugyanabban az időben titkos akciót fognak kivitelezni, és kis győzködés után belemennek. A következő lépés az, hogy June eljusson a Jezebelekhez, és ott az egyik pultossal beszéljen. Ott azonban váratlan vendégbe ütközik, és egy olyan csapdába esik, amiből csak drasztikus lépésekkel tud kiszabadulni. Eközben Serena Joy (Yvonne Strahovski) megunja a várakozást és saját kezébe veszi kislánya ügyét, amihez a kanadaiak egyik kapcsolattartóját, Mark Tuellót (Sam Jaeger) hívja segítségül. Fred (Joseph Fiennes) csatlakozik feleségéhez, és együtt indulnak el a találkozóra, ám sejtésük sincs arról, milyen kimenetele lesz annak.

Na, kérem szépen, ezt vártam már mióta! Pörögnek az események, halad előre a cselekmény, főleg a felkelés része. Egyszerűen nem értem, miért féltek eddig ettől az írók? Lehet úgy is előrébb juttatni a lázadókat, hogy nem győznek egyből, hanem lépésről-lépésre haladnak, néha történik egy s más, ami ideiglenesen visszatartja őket, de a lényeg, hogy haladnak. Egy epizód erejéig meg tudták valósítani az ideális történetmesélést, akkor ez előtt miért nem sikerült? Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy későn jutottunk el erre a pontra, viszont biztos vagyok benne, hogy tartós lesz a változás.

És hogy miért gondolom így? Soha olyan mértékű összefogást nem mutattak még be nekünk, mint amilyen most van Gileádban. Egyre több szolgálólány és Martha segíti az ellenállást, sőt, már néhány feleség és parancsnok is beszállt a harcba. Mindemellett ebben a részben a diktatúra két fő oszlopa is bedőlt, úgyhogy már alapjaiban is remeg az elnyomó hatalom. Innentől kezdve, ha nem is egyenes az út a győzelem felé, de egyértelmű, hogy jó irányban haladunk.

Az új fejleményeknek sikerült elérniük még azt is, hogy egyre jobban érdeklődöm a negyedik évad iránt, úgyhogy innen üzenem Bruce Millernek és csapatának, hogy tessék nem elrontani innentől kezdve.

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .