Bár egyenesen falom a japán és a koreai horrorfilmeket, a romantikus darabok valahogy sosem lettek a szivem csücskei. Igazából kerültem is őket egy darabig, de most rátaláltam egy olyan darabra, amire azt tudom mondani, hogy egy szerethető és élvezhető darab: ez pedig a Temptation of Wolves. 

A történet szerint Jung Ha-Kyeong (Lee Chung-ah), miután apja elhalálozik, a vidékről felköltözik anyjához és annak új családjához. Bár ott a beilleszkedés nagyon jól megy – fogadott húga és öccse imádja -, a suliban már más a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy korábbi szíve szottya egy másik lányt talált magának időközben, emiatt pedig igencsak a  padlóra került. Egy furcsa véletlen azonban összehozza a sulija nagymenőjével Ban Hae-wonnal (Jo Han-sun) – aki nem mellesleg a húga haverja is -, és akinek nagyon furcsa a sok partimaca után a kedves, csendes lány. Az meg már csak hab a tortán, hogy a nagymenő riválisa Jung Tae-sung (Gang Don-won) is szemet vet a kis helyekre és megindul érte a versengés.

Komolyan, mintha egy romantikus mangát olvastam volna; az egyik oldalról a szikráról pattan románc, két szép fiú verseng a főhősnőért, riválisok folytonos áskálódása és a kötelező nagy titok,ami mindent megváltoztat a szereplők kapcsolata terén -, de hogy ez mi, az maradjon egyenlőre titok. Két alfahím is egymás ellenpólusai: Hae-won a csajozós, barbikba már beleunt menő srác, akinek furcsa az, ha valaki igazi érzésekkel közelít felé (vagy ő kezd el érezni valamit), Tae-sung vele ellentétben pedig egy két lábon járó cukipofa – nem rejti véka alá az érzelmeit és nagyon hamar átmegy vérmedvébe, hogy ha bárki bántja imádata tárgyát. Bár, ha jobban belegondolok ez utóbbi mindkettőre igaz.

Van azonban valami, amit nem vagyok képes megérteni: az egyik, és talán a legabszurdabb jelenet, amikor Tae-sung visz Ha-Kyeongnak pizzát a suliba és csak egy kis csevejre vágyik vele, persze minden lány pislog, hogy miért a lúzerrel akar lenni, mire daliás lovagunk pofonnal fenyegeti meg a rezidenst – aki elalélva mondja neki, hogy szeretné, ha megütné. Értem azt, hogy a Tae-sung egy igazi álompasi, de az ilyen szintű rajongás/mániákusság már kissé túlzás – meg az az álmoskönyv szerint sem jó jel, hogy ha vágyálmod tárgya meg akar ütni.

Annak ellenére, hogy 15 éves a film, a témái igenis aktuáliask, habár egy picit elnagyoltak a romantika kedvéért: bár idealizált a helyzet az elvált szülők gyermekének sosem könnyű a helyzete, főleg akkor nem, ha új család is van egyik-másik szülő részéről. A párkapcsolati rész is romantikus filmhez mérten szirupos, de pont a lezárás miatt azt tudom mondani, hogy szépen ki van egyensúlyozva a film érzelmi töltete.

Még annak is tudom ajánlani ezt a filmet, aki nem kimondottan a romantika kedvelője: van benne humor, látványos verekedős jelenetek és a színészi játék is hozza a tőle elvártat. A Temptation of Wolves egy kellemes kis romantikus film, kiváltképp azoknak, akiknek elege a nyugati stílusú szirupos töltetből.

Szerző

Avatar
Hanama
Alapító és szerkesztő

Horror, Anime és Gamefan ameddig világ a világ. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..