Azt kell mondjam, a várakozás meghozta a gyümölcsét: amilyen döcögősen kezdődött A szolgálólány meséjének harmadik évada, ugyanakkora bummal végződött. Nem mondom, hogy a jövőben is szívesen viselném a sok kínlódást egy remek lezárás reményében, viszont tény, hogy a fináléra majdnem minden imám meghallgatásra került a történetmesélés és a karakterépítés szempontjából, úgyhogy – feltéve, hogy a negyedik évad azért kevesebb buktatóval rendelkezik majd – a jövőben is szívesebben nézem el ezeket.

Múltkor teljesen véletlen előreláthatatlan okokból kis híján meghiúsult June (Elisabeth Moss) azon terve, hogy 52 gyermeket kimenekít Gileádból, és a nagy akció napja sem telt zökkenőmentesen. Sőt, kezdésből az egyik Martha túl korán, még fényes nappal hozott egy gyereket, akit aztán az Őrök keresni kezdtek és June majdnem drasztikus módszerekhez viszonyult, hogy mentse a tervet. Aztán Lawrence (Bradley Whitford) is tétovázott szinte az utolsó percig, valamint az útvonalat is módosítani kellett, ezáltal rizikósabbá téve a hadműveletet. Eközben Serena Joy (Yvonne Strahovski) kanadai tartózkodása egyik pillanatról a másikra rémálommá fordul, hála egy őszinte és meglehetősen részletes vallomásnak.

Úgy emlékszem, korábban nem feszegettem annyira a show szimbolikáját, de azt gondolom, most itt az ideje, hiszen a mostani finálénk dúskált a jelképekben és utalásokban. Ezek közül a legszembetűnőbb szerintem az epizód végére beillesztett “csatajelenet”, ahol a szolgálólányok vágnak vissza az elnyomó hatalomnak, méghozzá kövekkel – amikkel korábban ugye “bűnös” sorstársaikat kellett megcélozniuk a Nővérek utasítására. Aztán a záró képsorok, amikben az utóbbi időkben összeszokott szolgálólány csapat segíti a megsebesült June-t a sikeres akciót követően lehengerlően gyönyörűek és egyszerre adnak szomorkodásra, de ugyanakkor reménykedésre is okot ad.

Ami a karaktereket illeti, nem is kaphattunk volna többet s jobbat. June-nak most is voltak kilengései, de szerencsére hamar észhez tért és visszakanyarodott a helyes útra, amit pedig az utolsó 15-20 percben leművelt, az egyszerűen fantasztikus volt. Úgy tűnik, végül mindkét Waterford megkapja azt, ami nekik kijár, kíváncsi vagyok, mennyit látunk majd ebből a negyedik szezonban. Az egyetlen nyitott kérdés számorma Nick jövője maradt, akivel a nagy leleplezés óta egyáltalán nem foglalkoztak az alkotók, remélhetőleg – akármennyire nem szerettem azt a karakterívet – a továbbiakban erről is lesz szó.

Ezek után aztán főleg kíváncsi vagyok, mit hoz majd a negyedik évad. Úgy érzem, nincsenek nagy elvárásaim: ha tudják mellőzni a céltalan visszalépéseket, az egy helyben tiporgást és a főszereplő karaktergyilkosságát, én akkor már nagyon boldog leszek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..