Tudjátok, van az az érzés, mikor nem is számítasz rá, hogy valami, amit megnézel, olvasol, játszol, az pontosan olyan, amilyet te szeretsz. Mintha direkt a te ízlésednek megfelelően rakták volna össze, és kedved van csak leülni, és megnézni újra és újra, kizárva mindent, bekuckózni a TV elé egy meleg teával, és élvezni. Ez a minisorozat rám pontosan ilyen hatással volt, és komolyan gondolkodom rajta, hogy pár napon belül újranézem.

Az alaptörténet nagyon egyszerű. A gimnazista Wirt és kisöccse, Greg elkeverednek az erdőben, miközben hazafelé tartanak, és ahogy bóklásznak az Ismeretlenben, egyre furcsább lényekkel és történésekkel kerülnek szembe. Kisvártatva csatlakozik hozzájuk Beatrice, a vörösbegy, aki szintén szeretné meglelni otthonát. A furcsa kalandok közepette többször is összefutnak a Favágóval, akinek egyetlen célja, hogy az olajfákból kisajtolt olajjal életben tartsa lámpásában a lángot, és aki folyamatosan inti a fiúkat, hogy óvakodjanak a Szörnytől. Greg gyermeki lelke számára az egész egy nagy kaland, de Wirt egyre fruszráltabb és reményvesztettebb lesz, ami igencsak megnehezíti a kijutásukat.

Hadd meséljek róla, hogyan is találtam rá a sorozatra. Már korábban láttam belőle csak a két főszereplő karakter, a jeleneteket magukat nem, és azt gondoltam, ez mekkora hülyeségnek néz ki. Tudtam, mennyien imádják, de el nem tudtam képzelni, hogy miért. Azonban, mivel így a húszas éveim közepén a “basic tumblr b*tch” időszakomat élem (habár azt sem tudom, hogy működik a tumblr), az ősz beköszöntével szeretnék erre az időszakra minél jobban ráhangolódni, és igazi őszi hangulatú cuccokat olvasni, nézni, szagolni, enni. Ezt a sorozatot pedig körülbelül mindenhol ajánlották erre a célra, úgyhogy szájhúzogatva beadtam a derekam, és atya ég, mennyire magába szippantott!

Ha ismertek olyasmi meséket, mint a Steven Universe vagy a Kalandra fel, akkor leginkább azokhoz tudnám hasonlítani olyan tekintetben, hogy ez is egy gyerekmesének tűnő, egyszerű, cuki grafikájú sztori, ami ahogy előrehalad egyre mélyebb és sötétebb lesz, és a mondanivalókat és az utalásokat inkább a felnőttek értik meg. A kicsik élvezik, mert egyszerű, mesés és kalandos, de csak a felnőttek látják, tulajdonképpen mennyire komplex és igazából durva is ez a sorozat. Én pedig az ilyenekre szeretem folyatni a nyálamat, imádom és keresem az ilyesmit.

Egyszerűen varázslatos, ahogy felépítik a készítők az egészet, és ahogy a mindössze tíz darab tízperces részen keresztül milyen gyerekesen indul, és milyen gyorsan megkomolyodik, hogy odaszegezze a nézőt a képernyő elé. Rengeteg okos és hátborzongató szimbolizmus fedezhető fel benne, emellett pedig nagyon sok a párhuzam Dante Isteni színjátékának Pokol részével. Kedvem lett újraolvasni ezt a művet is, ha ismeritek nagyjából a történetét, akkor még élvezetesebb lesz a sorozat is. A tanulság egyszerű és könnyen érthető, de az oda vezető út annyira jól felépített, logikus és meglepő egyszerre, ami sok “komoly, felnőtteknek szóló” sorozatból hiányzik. Ezen kívül kiutal még népi szokásokra, amerikai folklórra, és a karakterek is sokkal összetettebbek, mint azt elsőre gondolnánk. Tipikusan olyan szoti, amit érdemes lehet többször megnézni, hogy ismerve a befejezést még több utalást és rejtett üzenetet fedezzünk fel benne.

A grafikája egyébként gyönyörű, sokkal szebb, mint amire számítottam. Nem is a karakterek, inkább a környezet van olyan szépen megrajzolva, hogy már csak azt figyelni is nagyon megnyugtató és élvezetes, a történet viszont folyton borzolja az idegeinket, és ez a kettősség is pontosan leírja azt a jelenséget, amit úgy imádok.

A szereplők hangját olyan híres színészek adják, mint Elijah Wood, Christopher Lloyd, Tim Curry vagy Bebe Neuwirth. Ha kifejezetten nincs ellenetekre, szerintem angolul érdemes megnézni, hogy ezeket a zseniális szinkronokat hallhassuk, de a magyar is elég jó lett, ha azt preferáljátok, úgy is élvezni fogjátok.

Na jó, azt hiszem, eleget folyattam a nyálamat, ha ti is hasonló érdeklődésűek vagytok vagy csak felkeltettem a kíváncsiságotokat, bátran nézzétek meg. Nagyon rövid, de tömör és velős, a látvány, a zene, a történetek, minden szempontból csak ajánlani tudom. Otthoni őszi estékre egyszerűen tökéletes, úgyhogy szerintem én is hamarosan meggyújtom a “Tiltott rengeteg” elnevezésű gyertyámat, összekuporodok a kanapén, és egy forró ital társaságában újranézem.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..