Már a pilomustra során sem titkoltam, hogy én bizony a főszereplő, Alan Cumming miatt kezdtem bele a sorozatba, és bár az első rész bájosra sikeredett, valahogy mégsem nyűgözött le. Sajnos ez igaz az egész szériára, ami okkal kapott kaszát – persze ez nem jelenti azt, hogy ne élveztem volna ezt a két évados limonádé krimit.

A híres kriminológia könyvszerző és egyetemi professzor, Dr. Dylan Reinhart (Alan Cumming) segítségét kéri a New York-i rendőrség gyilkossági nyomozója, Elizabeth Needham (Bojana Novakovic), mivel úgy vélik, a férfi könyve lehet a kulcs egy többszörös gyilkossághoz. Reinhart az elején vonakodik részt venni a nyomozásban, mivel esküvőjén megígérte férjének, hogy felhagy az ilyen izgalmakkal, és az írásnak és az oktatásnak szenteli figyelmét. De a vére csak nem hagyja nyugodni, így segít felgöngyölíteni az ügyet Needham nyomozónak, miközben egy érdekes barátság is kialakul kettejük között.

Persze ahogy az lenni szokott, a páros hamar igazi párossá válik, és Reinhartot egyre több rendőrkolléga ismeri el, miközben ő is belefolyik mások életébe, úgy lesz ő is a rendőri kötelék és barátság oszlopos tagja. Persze ehhez nagyban hozzájárult a professzor férje, Andy (Daniel Ings), aki egy igazi szeretetgombóc, és aki sikeres ügyvédi karrier után álmát igyekszik megvalósítani: egy saját bárt akar nyitni és vezetni.

Igen, ez egy limonádé krimi: az ügyek kellően érdekesek és csavarosak, de minden epizód elején biztosak lehetünk a happy endben, legyen szó bármiről, és bár ez talán aggasztónak hangzik, mégis egy rendkívül szerethető és bájos sorozat alakult ki belőle. A kiszámíthatóság nem frusztráló az Instinctben, sokkal inkább megnyugtató, biztosak lehetünk benne, hogy nem hektoliter számban folyik a vér, és a legfeszültebb pillanatokat sem az autósüldözések okozzák.

Egyértelmű, hogy nálam Cumming vitte a prímet, alapból zseniális színésznek tartom, de hála az elfogadó környezetnek, igazán ki tudott teljesedni – biztos vagyok benne, ha húsz éve valaki azt mondja neki, hogy egy országos csatornán főműsoridőben egy meleg nyomozót fog alakítani, aki ráadásul a főszereplő, körberöhögi az illetőt, de végre itt a 21. század! Cumming és Ings között pedig szikrázott a levegő, és pont úgy viselkedtek, ahogy kell: egy párként, akik nem tökéletesek, de igaziak.

Bojana Novakovic színészi játéka közel sem nevezhető maradandónak, ellenben annyira jól a kezére játszik a főszereplőnek, a színésznő annyira tisztában van saját maga korlátaival, hogy ez emeli őt naggyá. Kettejük között remekül működött a kémia és a dinamika, öröm volt nézni a kis apró összezördüléseket, a barátság kialakulását, az elfogadást.

Valahol sajnálom a széria kaszáját, mert most kezdett igazán izgalmas lenni, hogy több hátteret kaptunk a professzorról, és munkájáról a CIA-nál – plusz nagyon élveztem Naveen Andrews, mint korábbi munkatárs színészi játékát –, de valahol meg megértem, sajnos nem volt olyan erős a széria, mint lehetett volna, vérbeli krimiseknek ez igen kevés, és az alap szituáció is annyira klisés, hogy sok új nézőt nem vonzhatott be.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..