*** ENYHE SPOILER! ***

Az ember életében mindig akadnak fordulópontok. Hol ezért, hol azért. Hol pozitív a kiváltó ok, hol sajnos negatív. A napokban egy olyan kisregényt olvastam, amelynek főszereplője a Fekete Birodalomban éli életét, aki gyermekkora óta mások segítségére szorul, mert elvesztette látását.

Méth Melánia 35 éves, felnőtt nő, mégis úgy éli életét, mint egy gyermek. Folyamatosan dadusa és apja segítségével él túl a világban. Méth Melánia életében valami nagyon félrecsúszott. A történetből kiderül, hogy édesanyját sosem ismerhette, a múltban pedig a saját félelmeinek és az apja iránta érzett szeretetének és engedékenységének köszönhetően nem tanulta meg mindazt, ami szükséges lenne számára az önálló túléléshez. Azonban Melánia talál magának egy menekülőutat, el a való világból, a félelemtől, a keserűségtől egy olyan helyre, ahol ő is lát és talán végre rátalál a saját útjára, a saját boldogságára.

Nagy reményekkel fogtam bele a kötetbe, aminek lehetőségéért ezúton is köszönettel tartozom a kötet írójának, Körmöndi Brigitta Tímeának. Köszönöm, hogy bizalmat szavaztál az oldalunknak és kikérted véleményünket könyveddel kapcsolatban.

A rövid összefoglaló alapján nagyon izgalmas és érdekes történet kezdett körvonalazódni bennem, és valójában az alapötlet tényleg fantasztikus.
Az első pár fejezet itt játszódik, közöttünk ebben a világban, ahol élünk, lélegzünk és igen, látjuk, hogy mi minden vesz körül. Melániának ez nem adatott meg. Az első pár fejezetet szinte teljesen áthatja az a keserűség, félelem és önsajnálat, amely a lány szívében lakik. Valahol megértem, valahol viszont egyáltalán nem tudok azonosulni a karakterrel, ezért nem is tudtam igazán szimpatizálni vele az elején. Pár éve, a Láthatatlan Kiállításon hallottam egy férfiről, aki nem gyermekkorában veszítette el a látását, nem volt igazán ideje még beletörődni és elfogadni a helyzetét. Ő benne volt ilyen mértékű keserűség, mint ebben a lányban.
Melánia apja a másik olyan karakter, akit nem tudtam hova tenni. Nem ismerem a megelőző 35 év történetét, nem tudom, hogy mi történhetett azokban az években, abban viszont biztos vagyok, hogy Méth Károly szereti a lányát, mégis ennyi idő alatt elfáradt és belefásult a helyzetükbe. Nincs kifejezett harag a férfiban – szerintem –, mint ahogy azt a lány gondolja, mégis éreztem a belőle kiáradó türelmetlenséget.
És ennyi talán elég is a való világról, mert innen Melániával belépünk a fantázia és a látás világába, ahol első körben kiderül, hogy ez a nő sajnos szinte semmit nem képes elsőre egyedül megoldani. Dadus és az apja beleestek abba a hibába, hogy a vaksága következtében kifejezetten kevés dologra tanították meg. Egyedül képtelen lenne túlélni abban a világban, ahova került. Azonban itt megismer egy Harcost, aki segít neki, tanítja, és talán még meg is szereti a lányt.
Elsőre ez a férfi sem volt szimpatikus. Türelmetlen és undok volt a lánnyal, ami valahol persze érthető, hisz a nyakába vett egy plusz terhet, de az tény, hogy a későbbiek folyamán egyre inkább megkedveltem ezt a férfit.
A kötet vége felé nagyjából a feje tetejére áll még a fantázia világ is, kiderül, hogy hol is van ez a hely valójában. Megtudjuk, hogy ki ez a titokzatos férfi és Melánia is meghozza a végső döntést.
Az Utószó volt a kedvenc fejezetem. Annyira eltalált, annyira jó a befejezés, hogy ennél jobbat nem is kíván a történet. A legjobb, legmegkapóbb az utolsó mondat. Ott éreztem egy hatalmas pluszt és az valóban méltó lezárása a könyvnek.

Ahogy már írtam fentebb is, sajnos a karaktereket én nem éreztem igazán kiforrottaknak, bár Melánia esetében valóban van jellemfejlődés, már ha csak azt veszem alapul, ahogy kezdi meglelni a saját boldogságát, egyre szimpatikusabb karakterré válik. Egyre kevesebb benne a keserűség, bizalmat szavaz és igen, megtanul kiállni saját magáért. Mégis egyértelműen Harcost, a férfit kedveltem meg leginkább.
Többször tapasztaltam a karakterek részéről olyan reakciókat, amik számomra furcsának hatottak, vagy inkább úgy mondanám, hogy a tetteik nem kapták meg a kellő mértékű felvezetést, így olyan semmilyen hatást ért el nálam például a csók jelenet. Elmaradt a katarzis, pedig ha szépen van felépítve és kibontva, ha megkapja a maga igazi felvezetőjét, akkor bizony felszakadt volna belőlem az a várva várt sóhaj.

Mindeközben a történet sok mindent szeretne elmondani és úgy érzem, hogy ehhez a 90 oldal nem elég. Egyrészt túl gyorsan történik egy-két dolog abban a másik világban. Nincs lehetőségem sajnos megismerni igazán Melánia új életterét és annak lakóit, még úgy sem, hogy persze a férfi elmeséli annak a világnak a történelmét, ahogy saját történetét is, azonban a világ ellenségeiről igen keveset tudok meg. Persze értem, hogy a lánynak milyen szerepe van ebben a birodalomban és hogy kulcsfontosságú minden, amit tesz vagy gondol, de nekem mégiscsak kevés volt. Sajnálom, mert ezt a történetet egy bővebb, mondjuk 200-250 oldalas verzióban jobban el tudnám képzelni. Egy olyan regényként, ahol hangsúlyosabbak a karakterek, ahol lassabban történnek a dolgok, ahol az olvasónak van ideje feldolgozni, átgondolni és igazán belemerülni a történetbe.

Ami kifejezetten előnye a kötetnek, hogy Brigitta nagyon szépen fogalmaz. Szép mondatokban adja át történetét az olvasóknak. Nem dagályos, nem túlzó. Ez egy nagyon jó dolog és szerintem érdemes tovább fejleszteni. Bár a téma maga nem a legkönnyebben megfogható és emészthető, hiszen az emberek nem szívesen beszélnek a fogyatékosság semmilyen formájáról, azzal pedig, hogy Brigitta ehhez a témához nyúlt hozzá nagy feladatot vett magára. Nem egyszerű kellő mértékű alázattal írni az embereket érintő akár testi, akár lelki nehézségekről.

A borító mondanivalóját és az elrendezését is értem, de engem kicsit taszít és felkavar. Ahogy ránézek egy rossz érzés kerít hatalmába, ami szöges ellentétben áll azzal a kíváncsisággal, amelyet a történet rövid összefoglalója keltett bennem.

Összefoglalva végül, az alapötlet nagyon tetszik, a történet érdekes, megérné szerintem jobban kibontani, részletesebben belemenni és a karaktereket is jobban elmélyíteni. Sajnálom, hogy nem találtunk ebben a formájában tökéletesen egymásra, mert izgalmas gondolatokat és ötleteket rejt magába ez a világ.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “Körmöndi Brigitta Tímea: A vak nő, aki látott”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..