A Red Dead Redemption 1 és 2 után a sorban most az Undead Nightmare kitárgyalása következik. Az Undead a RDR letölthető kiegészítőjeként jelent meg anno, azóta pedig külön lemezen is elérhető a Game of the Year kiadásban RDR-el együtt. Mielőtt nagyon belemerülnék a kritikába, le kell szögeznem, hogy abszolút hidegen hagynak a zombis sztorik, és nagy valószínűséggel ezt a játékot sem próbáltam volna ki, ha nem szerettem volna a fő gamet annyira. Emellett (vagy pont ennek ellenére), az Undead Nightmare kifejezetten élvezhető volt számomra, még úgy is, hogy korántsem tökéletes.

A zombis mellékszál valahol a vége felé illeszkedik be fő sztoriba: John Marston (Rob Wiethoff) egyik este arra érkezik haza, hogy családja Uncle-t keresi, ám az öregember pillanatokon belül visszatér és rátámad Abigailre (Sophia Marzocchi) és Jackre (Josh Blaylock), élőhalottá változtatva őket. John lelövi Uncle-t és biztonságba helyezi feleségét és fiát, majd elindul Blackwaterbe, hogy válaszokat keressen, de csak káoszt és még több zombit talál. Marston tehát útnak ered a Nyugati Határmegyéken keresztül, és egészen Mexikóig barangol, hogy megoldást találjon a vírusra, ám úton-útfélen vérengző holtakba botlik. Segítségére van a bugris gyógyszerkészítő, Nigel West Dickens (Don Creech), és a még hibbantabb Seth Briars (Kevin Glikmann) is, a holtakkal kommunikáló, kleptomániás sírásó.

Annak ellenére, hogy az Undead csak egy kiegészítő, az alkotók majdnem ugyanolyan részletesen kidolgozták, mint a fő játékot. Itt ugyan nincs annyi fajta fegyver, a küldetések is egysíkúbbak, ez mégsem von le jelentősen az élményből. A feladat az, hogy településről-településre haladva irtsuk a zombikat, közben pedig olyan emberekkel is összefutunk, akik segítenek összerakni a fő cselekmény darabjait. A lakossági raidek mind ugyanúgy kezdődnek és végződnek, mégis minden egyes helynek megvan a saját, egyedi kihívása például létszám vagy az elhelyezkedés tekintetében, illetve magukból az élőhalottakból is van több fajta, akik különféle képességekkel rendelkeznek.

A RDR-re vonatkozó pozitívumok valamint a negatívumok az Undeadre is egyaránt érvényesek: a grafika a korhoz képest csodálatos, a zombi apokalipszis hangulata pedig tökéletesen keveredik a western stílussal. A lovak sajnos ebben a DLC-ben sem lettek kezelhetőbbek, sőt, bejöttek a zombi paripák is, akik ugyan gyorsabbak és többet bírnak, mint az élő patások, sokkal kevésbé szófogadóbbak. Az emberek és a lovak mellett a többi állatfaj képviselői is fellelhetők élőhalott formában, ám ők inkább elvesznek a játékélményből, mint hozzátennének – egyáltalán nem szerencsés, hogy miközben egy ritka zombit kergetsz az erdőben, megtámad egy csapat zombi farkas és szétcincálnak…

Az Undead Nightmare a hibái ellenére is egy roppantul élvezhető kiegészítő, ami nagyon passzol a fő játék tematikájához és feelingjéhez, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg, hogy feltelepítettem – sőt, ha esetleg a RDR2-nek is lesz egy ilyen DLC-je, nem kérdés, hogy játszani fogok vele!

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .