A fenébe is, hogy mindig közvetlenül azután kell csalódnom, amikor épphogy visszakaptam a reményt! Egy remekre sikeredett premier után már a második epizódban kibuktak azok a problémák, amik miatt évek óta tépem a számat. A Buckner-Leming írópárost már rég meneszteni kellett volna, úgyhogy még szerencse, hogy az utolsó évadban járunk – ettől viszont nem lesz kevésbé fájdalmas, amit az epizódban látunk.

A fonalat ismét az előző rész után vesszük fel, amikor is az evakuált település lakói egyre nyugtalanabbak a kialakult helyzettel kapcsolatban. Páran az intelmek ellenére be is szöknek a karanténozott területre, amit még mindig a kísértetek uralnak. Ez nagy fejfájást okoz a srácoknak, valamint az is, hogy a Belfegor (Alexander Calvert) által kivetett pajzs egyre jobban gyengül. A csapat végül Rowena (Ruth Connell) segítségét kéri, és együtt egy ugyanolyan “lélekbombát” csinálnak, amit anno Amara (Emily Swallow) vetettek be, hogy abba összegyűjtsék a szellemeket és megsemmisítsék őket. Ha már szóba került maga a Sötétség, az ő életébe is betekintést nyerhetünk, amint meglátogatja őt öccse, Chuck (Rob Benedict) és burkoltan segítséget kér tőle, ám Amara pillanatok alatt leleplezi valódi szándékát.

Volt egy-két abszolút felesleges elem ebben a felvonásban, például Ketch (David Haydn-Jones) megjelenése. Egyrészt, csak úgy a semmiből bukkan fel, ami már alapból gyenge írásra vall, hát még az, hogy gyakorlatilag semmi haszna nem volt azon kívül, hogy Bucknerék rá akartak erőltetni egy románcot Rowenával, ami szintén egy totál elhanyagolható momentum, krízishelyzetben meg aztán tényleg. Ezeket a szcénákat legalább Connell és Haydn-Jones alakítása képes volt a nulláról szépen felrántani olyan szintre, hogy legalább élvezetes legyen. Kevin Tran (Osric Chau) visszahozásának már több értelme lett volna, ha az alkotók nem rontják el az ő részét kritikán aluli dialógusokkal.

Azért teljesen nem volt menthetetlen a Raising Hell, hiszen ha csak picit is, de haladtunk előre a cselekménnyel, ráadásul elszórtak pár információ morzsát, amik később fontosak lehetnek. Rowena – mint általában -, most is a nap hőse, és Buckleming “hagyományaival” ellentétben Castiel (Misha Collins) több teret kapott az ő epizódjukban, mint szokott. Chuck és Amara jelenete szintén érdekes volt: kissé szürreális, kicsit vicces, ám ugyanakkor nagyon árulkodó is. A karakterizáció nem meglepő módon itt sem volt tökéletes, de ez esetben megbocsátható bűn ez, mert az írók itt ültették el egy nagyon ígéretes mellékszál csíráit.

Ha lehet hinni az IMDb-nek, a jövő heti epizódot Robert Berens írta, úgyhogy abban nagy eséllyel nem fogok csalódni, bár az Odaát esetében már semmi sem biztos.

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “Supernatural S15E02 – Raising Hell”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..