Igen nyögvenyelősen csúszott le nálam Guillermo del Toro és Chuck Hogan sorozata, ami bár igen erős alappal indult, de gyorsan kiderült, hogy a készítők ezzel a könyves alappal nem tudnak mit kezdeni – de persze hentelni azt tudnak…

Miután Ephraim Goodweather (Corey Stoll) megölte átváltoztatott feleségét, a fia, Zach (Max Charles) megnyomta a gombot, ami beindított egy nukleáris töltetett, és amit több másik követett, nukleáris télbe borítva a világot. Ennek köszönhetően a strigoioknak többé nem kellett félnie a naptól, így szó szerint átvették az uralmat az emberiség felett, miközben az emberi nemet úgy száz évvel vetették vissza a fejlődésben.

Az Összefogás által irányított világban pedig minden embernek kódszáma lett, akik pedig vért adtak, ingyenes orvosi ellátásban részesültek, és míg a kormányok eltűntek, bandák vették magukhoz a hatalmat, és az embereknek nem maradt más csak a félelem. De a Setrakian (David Bradley) vezette ellenállás végig egy terven dolgozott, hogy a világot örökre megszabadítsa a Mestertől és vérszívóitól.

Az a baj ezzel a sorozattal, hogy míg egy ütős alappal kezdett, addig elnézhető volt az ellenállók csoportjának harca a jó ügy érdekében, de a negyedik évadra ezt negyedszerre lőtték el a készítők, és már az első alkalommal is unalomba fulladt az egész. A kór ügyesen operált az emberi kapzsisággal, és hogy milyen kollaboránsok miért és mennyiben hajlandóak elárulni saját fajukat, ugyanakkor ezen túl semmi más nem volt benne érdekes.

Az egész vámpír mitológiát láttuk már korábban, csak jobban elmesélve, izgalmasabb szereplőkkel, akiket még meg is lehetett szeretni. És talán ez volt a saját farkába harapó történeten túl a másik nagy rákfenéje a sorozatnak: egyszerűen nem lehetett szeretni hőseinket, a doki seggfej volt, a fia ostoba, a vámpírvadász elcsépelt, az egyetlen állandó női szereplőnk meg egy hormonoktól fűtött liba. Azt már hozzá sem merem tenni, hogy nemhogy nem megy át a Bechdel-teszten A kór, de még vérlázítóan pofátlan is mivel a nőket folyton lecserélgetik, de a pasik persze kőkemények és mindent túlélnek.

Arról már ne is beszéljünk, hogy a készítőknek mennyire fogalmuk sincs a nukleáris robbanás, nukleáris tél valamint a sugárfertőzés fogalmairól.

A széria negyedik évadára Kevin Durand tartotta bennem a lelket, de akadtak olyan pillanatok – nem is kevés – amikor még ő is kevés volt, és nagyon-nagyon közel jártam ahhoz, hogy leállítsam az egészet a fenébe. A dühöm pedig azért is olyan erős és szerteágazó, mert láttuk már, milyen fantasztikus munkát lehet kihozni del Toro látomásait használva, és ezeket vámpírokkal karöltve sokkal jobb minőséget vártam volna, de ennek még a közepes színvonalat sem sikerült megkarcolnia. A vámpírmitológia összes eleme felbukkant, de vagy rosszul használták, vagy olyan szinten volt koppintás, hogy nekem volt szégyen – khm. Quinlan és Penge, khm.

De legalább kaszálták a szériát – engem is megdöbbent, hogy ennek tudok örülni – és kaptunk egy lezárást, ami ötlettelen, elcsépelt és igazából még lusta is volt, de legalább vége.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..