Volt bennem egy elég nagy adag félelem a filmmel kapcsolatban, mert számos filmfolytatás volt lelombozóan rossz, pláne, hogy az eredeti Zombieland szó szerint tíz évvel ezelőtt jött ki. De úgy nagyjából kettő perc után már biztos voltam a dolgomban: a készítők pont annyit változtak tíz év alatt, amennyit kellett, és egy olyan remek folytatást hoztak össze, amire mindenki büszke lehet!

Négy főhősünk igazán kimaxolta a világvégét: Columbus (Jesse Eisenberg), Tallahasse (Woody Harrelson), Wichita (Emma Stone) és Little Rock (Abigail Breslin) úgy döntöttek, hogy ha már itt a zombi-apokalipszis, akkor legalább érezzék jól magukat közben így elfoglalták a Fehér Házat, és egy igazi és biztonságos otthont varázsoltak belőle, ahol végre megpihenhetnek. És míg Wichita és Columbus végre egy pár lettek, Tallahasse pedig egy bivalyerős zombi ölő autót hozott össze, addig Little Rock felcseperedett, és már kicsit szűknek érezte a családi fészket, arra vágyott, amire mindenki az ő helyében, emberi kapcsolatokra és más emberekre. Húgát támogatva Wichita pedig egy nem túl bőbeszédű cetli keretében elhagyták a családi fészket, hogy elinduljanak világot látni, míg az otthon maradt srácok, főleg persze Columbus azon tépelődött, hogy vajon-ő fojtotta-e meg túlzó szeretetével kedvesét.

Eközben a világ zombijai is fejlődtek, új típusú élőhalottak jelentek meg, és míg van, amit sosem volt könnyebb legyőzni, ugyanakkor felbukkant egy új, ami ha kiszagolja zsákmányát követi őt mindenáron. És ebben az új világrendben boldogulni próbáló Little Rock ráakad valakire, aki talán pont az, akire vágyott.

Első olvasatra egy bájos családi drámának tűnik a film, de nem kell aggódni, most is egy rendkívül okos, összetett, humoros és kissé undi filmet hoztak össze az alkotók, persze a mi legnagyobb örömünkre. Az az elképesztő humor, ami a filmben van pedig egyszerűen zseniális, az apró szurkálódásoktól kezdve, Tallahasse kiakadásáig, vagy éppen az új karakterünk Madison (Zoey Deutch) elviselhetetlen affektálása, ami egyszerre borított ki és folyamatosan röhögtetett. Plusz, egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy itt egy zombifilm, a maga egyszerűségével, és közben a készítők nem maradtak meg a faviccek és pukiviccek egyszerű színvonalán, hanem rendkívül összetett és sokrétű humort vetettek be a filmben.

Manapság egyre kevesebb olyan alkotás van, mint Mel Brooks filmjei, ahol tényleg figyelni kell a háttérben történtekre, de örömmel látom, hogy bizony a Zombieland folytatásában visszaköszön ez az apróság, ami amúgy nagyon megtudja dobni egy film humorfaktorát.

A hentelés pedig, hát az megint eszméletlen lett, külön érdekes amúgy látni, a nemek arányát, és hogy senki sem az ennek megfelelő sztereotípia szerint cselekszik, például Tallahasse az igazi gondoskodó a csapatban, a fiúkat pedig rendszerint a lányok mentik meg.

A film végeztével sem tudok dönteni, hogy a Terminátoros hasonlatok, Homer, vagy az Uber kritikája volt a kedvencem a történetben, de valahol a szívem mélyén tudom, hogy mindegyik, és ez bizony azt is jelenti, hogy mikor megérkezik a film Dvd vagy Blu-Ray kiadásban, én már teszem is be a lejátszómba, hogy újraéljem az egészet.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..