Ahogy nyár végén is elhoztam az őszre ajánlott könyveimet, úgy most, az esős évszak végén – amely nem is volt annyira esős – is összeállítottam egy ötös listát, amelyeket jó szívvel ajánlok a téli napokra.


Magam részéről nem csak ősszel, de télen is nagyon szeretek bekuckózni némi harapnivalóval és egy bögre kávéval, teával vagy éppen kakaóval a kanapéra, természetesen egy jó könyv társaságában. Igyekeztem ehhez a kuckózáshoz olyan könyveket választani, amelyek inkább kiragadják az olvasót a téli borongós hangulatból, és boldogsággal vagy éppen izgalmakkal árasztják el a lelkét. Bízom benne, hogy sikerült kedvetekre való köteteket választanom.

#5 Helena Silence: Enigma
Ötödik helyen egy magyar írónő, Helena Silence: Enigma című kötetét hozom. Ez a könyv az Enigma duológia első kötete és önállóan szerintem nagyon jól megállja a helyét. Kétségtelen, hogy vannak hibái a történetnek, de mégis igazán lebilincselő és szórakoztató alkotás. Ifjúsági regény, némi mágikus képességgel megfűszerezve. A karakterek – még ha néhol picit egysíkúak is, vagy éppen azok a tipikus ifjúsági regényszereplők (tudjátok, jóképű, de arrogáns pasi; cuki, de szerény lány stb.) –, de ennek ellenére szerethetőek. Az egész regényből sugárzik a fiatalos lendület, ezáltal biztosan nem lesz unalmas olvasmány senki számára. A történet cselekményének bizonyos részei, fordulatai ugyan kiszámíthatóak és előre sejthetőek, de ez számomra keveset vett el az élményből.
Bővebb értékelőt itt olvashattok magáról a duológiáról.

#4 Chuck Wendig: Vészmadarak
Chuck Wendig: Vészmadarak című kötetét azoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza egy igazán szabad szájú főszereplő hölgytől, a hamisítatlan road movie hangulattól, a természetfeletti érzékeléstől és persze egy irtózatosan izgalmas sorozatnyitó kötettől. Mert ez a történet, Miriam története bizony 100%-ban megfelel a felsoroltaknak. Én nem szeretem a road moviekat, nem kifejezetten szeretem a trágár beszédet sem, irodalmi művekben főleg nem, de határozottan állítom, hogy nem tudtam letenni a könyvet. Egyszerűen úgy beszippantott, hogy azt biztosan állítom, nem lehet unatkozni a társaságában. Kell ennél több egy unalmasnak és hidegnek ígérkező este fellendítéséhez? Szerintem sem. Na jó, talán egy jó ír kávé még tud dobni a hangulaton.
Bővebben erről a könyvről is írtam már értékelőt, ha érdekel, itt olvashatjátok el.

#3 Neil Gaiman: Szerencsére a tej
Harmadik helyre egy igazán bűbájos, kalandos, abszolút vicces és imádnivaló könyvet hoztam. Ez nem más, mint Neil Gaiman: Szerencsére a tej című alkotása, melynek már a keletkezése is igazán szórakoztató (úgy rémlik az előszóban szó esik róla). Aztán pedig nem elég, hogy egy jó kis történet ez, de rögtön egy meseregény, melynek a főszereplője Apa… vagy a tej. Ki tudja, lehet, hogy ketten együtt. Mindenesetre határozottan boldog, kellemes és nevetésben gazdag perceket tud szerezni olvasóinak ez a kis könyv, amennyiben valaki könnyed szórakozásra vágyna. Nem mellesleg illusztrált kötet, így a képek is biztosan mosolyt fognak csalni az arcokra, miközben Apa, a tej, Professzor Steg, az űrlények, a vulkánok, a wámpírok és még sok más karakter társaságában megmentjük a reggeli sorsát. Mert ne feledjétek, „A távoli jövőben…” – ami egyébként most van – „…a kis emlősök tejet tesznek a kukoricapehelyre.”
Erről a Neil Gaiman történetről is olvashattok bővebben az oldalon Catleen tollából. Itt éritek el.

#2 Kira Poutanen: A csodálatos tenger
Második helyre egy nehezebben emészthető, keményebb témát feldolgozó alkotást választottam. Ez a történet kapcsolódik leginkább a télhez, mert Finnországban játszódik, egy évet ölel fel és elég sokszor lehet olvasni, hogy nagy a hó a történet helyszínén. Ezentúl pedig az anorexia nervousa pszichés betegséggel foglalkozik, naplóregénybe ágyazva. Semmi esetre sem egy szívmelengető olvasmány (legalábbis a történet nagyobb részében), azonban igazán elgondolkodtató és figyelemfelkeltő. Engem legalábbis nagyon lekötött, és nem csak azért, mert úgy éreztem, hogy egy mélységes titokba vagyok beavatva, de a betegség kiváltó okaira is rávilágít. Szinte olyan a kötet felépítése, hogy rétegről rétegre ismerjük meg a betegséget, az okokat. Fájdalmas és egyben izgalmas is, szerintem érdemes elolvasni. Nem mellesleg Kira stílusa is igazán megragadó, emberközeli.
Erről a történetről nem is olyan régen jelent meg a hosszabb értékelőm, itt érhetitek el.

Kép forrása: Sorok között könyves blog

#1 J. K. Rowling: Harry Potter sorozata
Az van, hogy ezt nem aprózom, nem darabolom fel, abszolút befutó nálam J. K. Rowling, idén 20. évfordulóját ünneplő sorozata, a Harry Potter, melyből filmeket is forgattak. Én pont idén, a 20. évfordulón kezdtem bele az olvasásba (igen, először, nem ér megbotránkozni, köszönöm), és bár az első kötet nem aratott osztatlan sikert, a másodikban kifejezetten kellemeset csalódtam, a harmadikat nagyon kedveltem, a negyedik lenyűgözött, az ötödiket pedig éppen olvasom, szóval még a hatodik és hetedik előtt állok, de már most állítom, hogy letehetetlen lesz. Kezeket fel, ki az, aki nem olvasta még a sorozatot? Nektek üzenem, hogy ne habozzatok tovább! Aki pedig már olvasta, annak természetesen nem is kell nagyon ajánlgatni, tudja, hogy miről beszélek. Ez a sorozat fantasztikus, izgalmas, szerethető, jók a karakterek, jó a felépítése és igen, ahogy a karakterek felcseperednek, úgy válnak a kötetek is egyre érettebbekké, egyre felnőttebbekké.
Szóval igen, határozottan állítom, hogy remek olvasmány lesz ez a sorozat a téli hideg napokra.

A mostani listába nem hozok +1 könyvet, azt hiszem, hogy a Harry Potter sorozattal ezt ki is merítettem igazából.
Bízom benne, hogy felkeltette valamelyik történet az érdeklődéseteket. Jó olvasást kívánok a télre, és ha úgy gondoljátok, a cikk alatt szívesen fogadom a Ti ajánlataitokat is.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..