Mikor elkezdtem nézni A hivatalt, még úgy voltam vele, hogy remek háttérszéria lesz, ami melle, tudok majd szabni-varrni, és úgy minden egyéb cosplayes teendővel bíbelődni, de hamar rá kellett döbbennem, hogy bizony okkal van ennyi mém és ennyi vicces gif ebből a sorozatból, mert ez egyszerre oltári és vicces, miközben pofátlanul szeretnivaló.

Michael Scott (Steve Carell) a scrantoni Dunder Mifflin papírértékesítő vállalat területi igazgatója, és akinek különös elképzelései vannak egy iroda vezetéséről. Micahel egy csupaszív ember, aki munkatársait a családjának tekinti, és akik mellett mellszélességgel kiáll, ugyanakkor szókimondó és kissé furcsa természete miatt pont ő az, aki rengetegszer megbántja munkatársait. És valahol ez bántja a csapattagokat, valahol meg ez egy rendkívül nyugodt és laza meló, ahol mindig van valakinek szülinapja, a főnök őrült előadásokat és meetingeket tart, és minden annyira hajmeresztő, hogy az már súrolja a fikció határát.

Ráadásul a hivatalon belül is folyik a romantika: Jim (John Krasinski) fülig bele van zúgva Pambe (Jenna Fischer), az asszisztensbe, aki amúgy nagyon hosszú ideje jár már jegyben, eközben egy titkos párra derül fény, akik különbségeikkel nem is lehetnének hasonlóbbak – igen paradoxon, de ez egy ilyen széria – és ezalatt Michaelre is rátalál a szerelem, csak nem épp olyan formában, ahogy azt várja.

A hivatal egyik legjellemzőbb vonása a paradoxon, mert úgy egyedülálló sorozat, hogy ez valójában a brit Office amerikai verziója, de sikerét annak köszönheti, hogy nemcsak lemásolták a brit elődöt, hanem az egészet átemelték amerikai környezetbe, amerikai problémákkal és amerikai megoldásokkal. Plusz Steve Carell úgy képes hozni Michaelt, hogy egyszerre felpofoznám és megölelném.

És igen a másik nagy érdekessége a sorozatnak a karakterek, mindenki egyedi jellem, ugyanakkor mindenki átlagos, átlagos emberi problémákkal küzdve, mint a párkapcsolat, a barátkozás, a munkahelyi stressz. És eközben vannak árnyoldalak, sötét napok, de ott van végig, hogy valahol mindenkit lehet szeretni valamiért.

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki a képernyő előtt ülve izgulta végig, hogy vajon mi lesz Pammel és Jimmel, vagy Dwight miképpen lesz megint Jim poénjának újabb áldozata. És ezek a poénok nagyszerűek, intelligensek, átgondoltak, ravaszak, nem béna fingós tréfákról van szó, hanem megtervezett és okos tréfákról.

A hivatal az a széria, ami egy pillanat alatt belopja magát a néző szívébe, leláncolja a fotelba, miközben megnevetteti, megríkatja, és annyi, de annyi mindent tanít neki arról, hogy az átlagos valójában nem is átlagos!

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: