Avagy a nyomozós filmeknek is kell  hogy legyenek paródiák a jobb kategóriából. Ennek pedig ékes példája ez a 1976-as film, ami egyszerre tiszteleg a nagy krimialkotók előtt, egyszermsind lekever nekik egy nagy sallert. Következzék most a Murder by Death, vagy magyarosan Meghívás egy gyilkos vacsorára.

De hogy a történetről is beszéljünk: egy titokzatos gazdag ember, bizonyos Lionel Twain (Truman Capote) meghívást intéz a kor legsikeresebb nyomozósi számára. A feladat egyszerű; mr. Twain közli vendégeivel, hogy éjfélkor valaki gyilkosság áldozata lesz, és hogy a gyilkos közöttük van. Akinek sikerül felgöngyölítenie az ügyet, az mesés vagyon birtokosa lesz – feltéve, ha túléli az éjszakát a rémes házban.

Hőseink pedig Sidney Wang (Peter Sellers), Dick és Dora Charleston (David Niven és Maggie Smith), Milo Perrier (James Coco), Sam Diamond (Peter Falk), és Jessica Marble (Elsa Lanchaster). Mind-mind kiválóságok a maguk szakterületén legyenek azok filozófikus nyomozók, vagy kőkemény városi macsók. Kísérőiknek el kell szenvedniük változatos rigojáikat, csak úgy mind a nem hétköznapi személyzet dolgait – ugyanis a komornyik Bensonmum (Alec Guiness) vak,  a cseléd (Nancy Walker) meg süketnéma.

A házban persze már éjfél előtt is folynak az események; a ház ura láthatóan sikertelenül próbálja a frászt hozni a tapasztalt detektívekre, de amint közeledik a gyilkosság időpontja, hőseink egyre feszültebbek és bizonyos problémák miatt, eléggé kaotikussá válik a helyzet. Végül aztán eljön az idő, a haláleset megtörténik, a helyszínen lévő személyek -akárcsak egy jó Cluedo játékban – folyamatosan keresik az indítékokat, és a lehetséges gyilkost is. Egymás között természetesen. A  lezárás pedig egy olyan finomságot tartalmaz, amire bevallom – a legérdekesebb regényekben sem lehetett volna számítani.

A Meghívás egy gyilkos vacsorára gyerekkorom egyik legkedvesebb filmje – annak ellenére, hogy régebben nem sok mindent fogtam fel belőle – mert hozza mindazt, amin élvezhetővé teszi. A remek alaptörténet, a kiváló színészek és a humor. Persze ismeri kell valamennyire az előzményeket (Sidney Wang-ot Charlie Chan karaktere ihlette, Milo Perrier-t Hercule Poirot alakja és még sorolhatnám). És az a legérdekesebb a filmben, hogy a kritika, amit a detektív regények alakjainak szán az nagyon is igaz; persze szeretjük kedvenc hősünket, meg aggódunk érte – de azért képesek vagyunk hat napig a plafonon kapaszkodni egy olyan ügy megoldási formától, aminél kacifántosabb ki sem lehetett volna találni.

Egy igazi kihagyhatatlan klasszikusról beszélünk itt most hölgyeim és uraim. A Meghívás egy gyilkos vacsorára érdekes, szellemes, remekül kidolgozott és szórakoztató elsőrangú színészi játékkal. Csak ajánlani tudom.

Szerző

Hanama
Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: