Nagy bajban vagyok az eheti Odaát résszel – egészen eddig azon gondolkodtam, vajon mit mondjak róla, de egyszerűen nehezen tudom összeszedni a gondolataimat a semmiről. A Last Call alapjában véve nem egy rossz epizód, hiszen megvannak a maga pillanatai, ugyanakkor nem is annyira jó. Az utolsó évad eddig egyetlen kivételtől eltekintve remekül teljesített, ám az alkotók ebben az új felvonásban sajnos visszanyúltak mindazon elemekhez, amik miatt évek óta jártatom a számat, beledobták azokat egy turmixgépbe, és ezt a pépet tálalták nekünk.

A bunkerben Castiel (Misha Collins) úgy dönt, megpróbálja jobban megvizsgálni Sam (Jared Padalecki) sebét, hátha ezzel közelebb jutnak Chuckhoz, ám eme közbenjárás kis híján Sam életébe kerül. Az angyal, egyéb választás híján egy régebbi ellenségét, Szergejt (Dimitri Vantis) hívja segítségül, aki eleinte nem akar együttműködni, ám Cas pár újdonsült módszerrel végül csak ráveszi. Eközben Dean, hogy végre kimozduljon a bunkerből, elmegy nyomozni egy eltűnt lány iránt Texasba. A déli államban összetalálkozik egy régi haverjával, Leóval (Christian Kane), a vadászból lett bártulajdonossal és zenésszel. A két férfi végül együtt igyekszik az ügy végére járni, ám ez a kiruccanás is nem várt fordulatot vesz.

Ettől az epizódtól azért nem tudtam elájulni, mert ismét a szokásos “üssük ki Samet minél hamarabb, míg Dean fontoskodik és másokat hibáztat a történtek miatt, eközben Cas magas rangú angyal létére sem tud segíteni”-sémát követi, ám ezúttal legalább egy kis csavarral. Ez a kis változtatás természetesen nem elég ahhoz, hogy egy rendkívül klisés részt hű de izgalmassá varázsoljon, ám az itt-ott elhintett karakterfejlődés-morzsák, a király zenei betétek, valamint a csodálatosan megkomponált verekedős jelenetek már jócskán javítanak az összhangon.

Ha már szóba került a karakterfejlődés, beszéljünk is egy kicsit részletesebben erről. Azon igazán meglepődtem, hogy egy ennyire Dean-centrikus epizódba mennyi Cas-kontent fért bele. Végre az alkotók is lassan talán rájönnek – jobb később mint soha -, hogy jé, ő is létezik, és vele is lehet kezdeni valamit. Kezdtek is: őszintén szólva, kedvenc angyalunk rég nem volt ilyen badass, mint az eheti részben, és remélem, hogy ebből trendet csinálnak, és ez így marad a szezon, illetve a sorozat végéig. Álmodni azért lehet, nem?

Azért csak sikerült valamennyire összeszednem a gondolataimat egy ilyen kevésbé jól sikerült epizóddal kapcsolatban is. Egye fene, amíg az évad többi része jó, nem bánom, hogy ilyen kis kilengések is vannak.

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: