Nagy reményekkel és alacsony elvárásokkal ültem le Katee Sackhoff legújabb Netflixes sci-fi sorozata elé, és bizony még így sem tudott teljesíteni a széria!

Egy idegen űrhajó jelenik meg a Föld légkörében, majd amilyen gyorsan észlelték, olyan gyorsan le is szállt, és egy furcsa kristályos építményt kezdett el kilövellni magából az ég felé, amit a tudósok egyszerűen csak Dolognak neveztek el. A Dolog egy olyan jelet is kibocsátott, amit azonosítottak az űrben, egy távoli csillagnál, így az egyetlen fénysebességnél is gyorsabb űrhajóval, a Megváltóval az emberiség elindult leghosszabb útjára.

A Megváltó parancsnokságát Niko Breckinridge (Katee Sackhoff) kapta, akit korábban már nyugalmaztak egy katasztrófa miatt, ám most visszahívták, mivel neki van a legnagyobb tapasztalata a nehéz helyzetekben, és képes olyan lehetetlen döntést is meghozni, ami életekbe is kerülhet. A Megváltó korábbi kapitánya, Ian Yerxa (Tyler Hoechlin) persze nem örül, hogy korábbi mentorát a nyakára ültették, és ráadásul a hajó mesterséges intelligenciája, William (Samuel Anderson) is csak Nikónak engedelmeskedik. Ráadásul a hajó legénysége sem tud dönteni afelől, hogy kinek engedelmeskedjen, és mi szolgálja leginkább a küldetés érdekeit.

Én tényleg nagyon szurkoltam a Másik élet sorozatnak, és bármennyire is igyekeztem a kezdet kezdetén a jót kiemelni a szériából, egyszerűen a felénél már elapadt az energiám, és be kellett látnom, hogy ez egy rossz sorozat, rossz sci-fi és ez nagyon nagy baj. Végig az volt az érzésem, hogy az alkotóknak fogalmuk sincs a tudományos fantasztikumról, van egy elképzelésük róla, egy vágyuk, hogy lássák, de még sosem találkoztak vele igazából (Firefly-osoknak, Kaylee hattyús hasonlata).

Az Another Life egy szimpla nyúlás úgy kábé mindenhonnan: van itt Star Trek: Voyager, Babylon 5, Nightflyers, Defying Gravity, és persze temérdek szappanopera. Minden, de szó szerint minden arra megy ki, hogy drámával sokkoljuk a nézőt, minden konfliktus abból adódik, hogy ők most utálják egymást, és szó sincs a küldetésről vagy az idegenek puszta létéről, hanem dráma, hiszti és dráma. Konkrétan van egy szereplő, aki bár a hajó javításáért felel, mondjuk egy dolgot sem sikerült megjavítania, ám az egyetlen igazi funkciója, hogy a szart kavarja, hisztizzen és káromkodjon.

Kénytelen vagyok egy az egyben összehasonlítani a Syfy Nightflyers sorozatával, ami bár szintén nagyon ócska volt, de annak legalább volt egy hangulata, látszott az igyekezet, csak a készítők elvesztek a sokaságban, itt meg csak úgy betettek egy űrhajót, meg egy idegen fajt, hogy csicsásabb környezetben játsszuk el a Grace klinika utolsó évadait.

Mint sci-fis, nem ajánlom a kemény magnak, de a kezdő rajongóknak se – és egyúttal kiemelném, ez nem az újraéledt Battlestar Galactica, nehogy úgy nézzétek, mert egy epizód után lekapcsoljátok majd! És bármennyire is szenvedtem alatta, maradok a következő évadra is, egyrészt, mert én én vagyok, másrészt, mert a Netflix berendelte a másodikat és kíváncsi vagyok, milyen förtelmet hoznak még össze az alkotók.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: