Legutóbb – a tavalyi FEZEN-es nyári fellépésüket leszámítva – 2017 tavaszán jártak nálunk a progresszív metál koronázatlan királyai, a Dream Theater. Azóta jelent már meg egy új lemezük, azonban ezúttal első sorban nem ennek alkalmából kanyarodtak Magyarország felé. Karrierük egyik legmeghatározóbb albuma, a Scenes From a Memory tavaly ünnepelte huszadik születésnapját, és ennek örömére a zenekar úgy döntött, – ahogy anno az Images & Words esetében is -, idén eljátssza ez a lemezt is elejétől-végéig, néhány plusz meglepetés kíséretében.

Petrucciéknál megszokott az egész estés formátum, így ezúttal sem volt előzenekar, a fő alakulat pedig egy közel háromórás műsorral készült újfent meghódítani a magyar közönséget. Mint eddig mindig, most is csak profizmust láttam a Sportaréna személyzetétől, ami a nagyszámú közönség ellátását és “helyére terelését” illeti – lehet, hogy ez a dolguk, és ennyi idő elteltével hozzászoktak már, mégsem szeretem magától értetődőnek tekinteni az ilyesmit (úgy meg főleg nem, hogy sajnos bőven látok ellenpéldát is). A színpad és a küzdőtér ezúttal számomra szokatlanul, háromszögre hajazó alakzatban lett elrendezve, és az első tíz-tizenöt sort a többi állóhelytől elszeparálták. Kissé féltem, hogy üresen maradnak majd az utóbb említett helyek, de azért a nyolcórás kezdésre szépen megtelt az aréna.

A New yorkiak ismét percre pontosan tartották magukat a menetidőhöz, és az első blokkot a legújabb kreálmányuk, a Distance Over Time nótái dominálták. Elsőként a korongon is kezdő darabként ékeskedő Untethered Angel csendült fel, amit a Black Clouds & Silver Linings tizenhat perces eposza, a Nightmare to Remember követett. LaBriék ezek után vissza is tértek az új szerzeményhez, és egymás után két dalt is eljátszottak róla, a Paralyzed és a Barstool Warrior személyében. Az epikusság itt sem ért véget, hiszen nagy meglepetésemre jött a Systematic Chaos nyitánya, az In The Presence of Enemies Part 1, majd a legújabb “űroperájuk”, a Pale Blue Dot, ami élőben meg nagyobbat robban, mint az albumon.

Húsz perc szünet után, a kivetítőn megjelenő aranyos kis animáció kíséretében jött az, amire mindenki várt: a ketyegő óra, valamint a terapeuta ismerős hangjával kezdetét vette ez a több, mint egyórás zenei utazás. A dalok többé-kevésbé megszakítás nélkül követték egymást: az instrumentális Overture 1928, a magával ragadó Strange Deja Vu, a rövid, ám annál gyönyörűbb Through My Words, valamint a kőkemény Fatal Tragedy-Beyond This Life páros mind-mind egybefolyva bontakoztatták ki a rajongók által nagyon jól ismert történetet. A történet csak egy ponton szakadt félbe, amikor röviden kollektíven megünnepeltük az egyik stábtag születésnapját, majd folytatódott a fantasztikus élmény, ami a Finally Free személyében csúcsosodott ki. A csapat egy visszataps után eljátszotta még a szintén újdonságnak számító At Wit’s Endet, és csak ezután vettek tőlünk végleges búcsút.

Általában mindig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a Dream Theaterről, és ez most sem lesz másképp. Azt azért nagyon sajnáltam, hogy a hangzás nem szolgálta ki őket: oldalról nagyon sokszor egybefolytak a hangszerek és az ének, illetve Mangini dobjátékát valamikor konkrétan hallani sem lehetett. Sajnos az első felvonásban még a közönség sem nagyon ébredt fel. Értem én, hogy mindenki a Scenes From a Memoryre várt, de az újabb daloknak is meg lehetett volna adni a tiszteletet, főleg hogy a banda ugyanolyan energikus performanszot produkált a show elején és végén is, mindezt ráadásul egy hosszú turné kellős közepén.

Összességében természetesen élveztem ezt a koncertet, hiszen mégis a Dream Theaterről van szó – arról az alakulatról, akik mindig képesek elvarázsolni a vérprofi játékukkal, és a fenomenális színpadi látványvilággal. Meglehetősen sűrűn járnak errefelé, úgyhogy ha legközelebb is lesz magyar turnédátum, én ott leszek.

 

Dallista:

 

— 1. felvonás —

 

Intro (Atlas)

  1. Untethered Angel
  2. Nightmare to Remember
  3. Paralyzed
  4. Barstool Warrior
  5. In the Presence of Enemies Part 1
  6. Pale Blue Dot

 

— 2. felvonás —

 

  1. Act I: Scene One: Regression
  2. Act I: Scene Two: I. Overture 1928
  3. Act I: Scene Two: II. Strange Déjà Vu
  4. Act I: Scene Three: I. Through My Words
  5. Act I: Scene Three: II. Fatal Tragedy
  6. Act I: Scene Four: Beyond This Life
  7. Act I: Scene Five: Through Her Eyes
  8. Act II: Scene Six: Home
  9. Act II: Scene Seven: I. The Dance of Eternity
  10. Act II: Scene Seven: II. One Last Time
  11. Act II: Scene Eight: The Spirit Carries On
  12. Act II: Scene Nine: Finally Free

 

  1. At Wit’s End

 

(képek: koncertmagazin.hu)

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: