Búcsúzunk az ország mesemondójától, meghalt Csukás István! Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk – írja az Újszínház Budapest Facebook oldala.

Az 1936 április másodikán született Kossuth-díjas magyar költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, akinek olyan mesefigurákat köszönhetünk, mint Süsü, a sárkány, Pom Pom vagy Mirr-Murr.

Kisújszálláson született, egy nehéz sorsú kovácsmester nagyobbik fiaként. Eredetileg hegedűművésznek készült, majd a jogi pályát választotta. Később a bölcsészettudomány irányába ment tovább, ám az igazi fordulatot az jelentette, amikor a Magyar Rádió diákköltők számára meghirdetett pályázatára 17 évesen beküldte néhány versét. Első díjat nyert, és innentől írásaiból kezdett élni. 1968-tól 1971-ig a Magyar Televíziónál előbb dramaturg, majd egy akkor indított gyerekhíradó, a Hétmérföldes kamera országjáró munkatársa lett.  Az 1960-as évek közepén Kormos István ötlete nyomán kezdett el gyerekeknek írni, 1978-tól 1985-ig volt a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője. Az ifjúsági könyvkiadás mellett szerkesztőként is dolgozott gyermeklapoknál. Kormos Istvánnal együtt alapító szerkesztője volt a Kincskeresőnek, és a Kölyökmagazin szerkesztő bizottságának elnökeként is dolgozott, majd a Piros Pont című lap főszerkesztője volt.

Verseskötetei mellett több száz kötetnyi gyermekregénye, mesekönyve, verses meséje jelent meg itthon és külföldön. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint Mirr-Murr, Pom Pom, vagy Süsü, a sárkány. Ezeket a figurákat a gyerekek főként rajz- és bábfilmekből ismerhették meg, több ifjúsági regényéből pedig sikeres tévéfilm készült. Első ifjúsági regénye a Keménykalap és krumpliorr volt, amelyből négyrészes tévéfilm készült. 1975-ben a film Hollywoodban elnyerte az év legjobb gyermekfilmje díját. Pom Pom mesesorozata ugyancsak nemzetközi elismerésben részesült, 1985- ben Andersen-díjjal tüntették ki.

Csukás István 1999-ben Kossuth-díjat kapott, 2016-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2017-ben elnyerte a legmagasabb Magyarországon adható művészeti elismerést, a Nemzet Művésze címet.

Szerző

Watchaholics
Blog könyvekről, filmekről, sorozatokról, és minden egyéb jóról az internet gráciáinak digitális tollából!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: