Nekünk meg beszélnünk kell erről a filmről! Nemrég hallottam róla, és miután láttam, hogy Tilda Swinton játszik benne, meg kellett néznem. Nagyon nehéz és provokatív témát dolgoz fel, így csak azoknak ajánlom, akik szeretnének jól elsüllyedni némi művészi keserűségben.

A film elején megismerkedünk Evával (Tilda Swinton), aki egy kis iroda álláshirdetésére jelentkezik. Meg is kapja a munkát, vidáman indul hazafelé, mikor szembejön vele egy nő, és jó erősen felpofozza, és ronda dolgokat kiabál neki. Eva nem is reagál rá, nem tesz semmit sőt, egy segítőkész idegent is csak elhesseget, mintha úgy érezné, megérdemelte. Később jeleneteket látunk a múltból, amikre Eva visszaemlékezik az otthona magányában az életére, mikor még boldog házas volt, később pedig boldogtalan anya. A jelenetek nem kronologikusan jönnek egymás után, hanem össze-vissza, ezzel egy bizonytalan, feszült helyzetet teremtve.

A film tulajdonképpen arról szól, amit nem szeretünk hallani, amibe nem illik belegondolni, amit ha kimondanánk, nagyon csúnya tekinteteket érezhetnénk magunkon. Mi van akkor, ha egy anya nem szereti a gyermekét? A filmben apró utalásokat láthatunk rá, hogy Eva szeretett fiatal és szabad utazó író lenni, a saját feje után menni, és azt tenni, ami épp eszébe jut. Azonban minden gyökeresen megváltozik, mikor becsúszik a baba. Valószínűleg saját lelkiismerete és a férje öröme miatt úgy dönt, hogy vállalja az anyaságot, és reméli, hogy majd minden szépen kialakul magától, de látni rajta, hogy már a terhesség alatt is irtózott a nem kívánt fiától. Miután pedig megszületik a csöppség, valahogy nem találja vele a közös hangot. Folyton sír, mikor nála van, csak az apjánál nyugszik meg, majd mikor nagyobb lesz, sosem hallgat az anyjára, és mintha direkt idegesíteni akarná. Látszik, hogy Eva megpróbálja szeretni, de egyszerűen nem megy neki. Érződik közöttük a kölcsönös undor, és mire Eva is belenyugszik az új életébe, az anyaság gondolatába, addigra már késő kialakítani a kötődést. A fiúnak, Kevinnek (Ezra Miller, Jasper Newell, Rock Duer) tanulási és szociális nehézségei vannak, egyre szemtelenebb, az apja előtt azonban mégis mindig mintagyerekként viselkedik. Már szinte elkönyvelhetnénk magunkban, hogy oké, Eva nem szülőnek való, ez van, míg férje, Franklin (John C. Reilly) igen. Azonban hamarosan újabb baba érkezik a családba, és a kis Celiát Eva az első pillanattól várja, örömmel neveli, és igazán jó anyja tud lenni. Kevinnek pedig ez nagyon nem tetszik…

Nagyon nehéz nézni ezt a filmet. Egyrészt nem bírtam abbahagyni, mert annyira érdekes, annyira megragadja a figyelmet. Viszont annyira szomorú és kedélyborzoló, hogy garantáltan lehoz az életről. A legnehezebb benne talán, hogy senkit nem tudunk igazán hibáztatni. Kevin szörnyű dolgokat tesz, ami végső soron nem csak az ő hibája, hiszen a szeretethiány tette olyanná, amilyen. Evát pedig vádolhatnánk azzal, hogy elrontotta a fiát, megágyazott neki, hogy pszichopata váljék belőle, de a körülményeit végignézve mégsem az ő hibája. Látszik rajta, hogy próbálkozik, hogy szeretne kapcsolatot kialakítani a gyerekkel, de saját szomorúsága és kudarca miatt nem tud. Arról nem tehet, hogy nem tudta örömmel várni a fiát, és akkor anyává válni, mikor már készen állt rá. Ami pedig nagyon félelmetes, hogy hány ilyen ember lehet ma is a világban. Nem válik mindegyikük szörnyeteggé, de mindannyiuknak kicsit megtörik a lelke, mert nem kapja meg azt a szeretete, amire szüksége van, amit a szülő nem tud megadni, hiába akarja. Itt nincs gonosz, nagy ellenséges szereplő, csak egy megkeseredett nő, és egy megtört fiú.

A történet alapjául Lionel Shiver azonos című regénye szolgált, amit nem olvastam, de azt hallottam róla, hogy abban sokkal jobban ki van fejtve a Kevin születése előtti időszak. Eva szemszögévől láthatjuk a történéseket, és végigkövethetjük a szenvedést, vívódást, amit a nem kívánt terhesség okoz benne. Ez a rész a filmben nem igazán lett kifejtve, habár szerintem nagyon hasznos lett volna.

A képi világ zseniális, sokkal inkább vizuális elemekkel, mint szavakkal kommunikál, összemosódik a festék, a vér, a paradicsom, ez a piros motívum pedig végigvonul az egész filmen. A színészek kifogástalanok, kétség kívül Swinton viszi el a hátán a történetet, de a Kevint alakító mindhárom színész is nagyszerű. Az egész előadásmód nagyon feszélyező, kényelmetlen, idegeket borzoló, pont mint a téma, amivel foglalkozik.

Mikor ezt írom, éppen nem ajánlott sehova menni a COVID-19 miatt, szóval ha már kellően bezártan és szomorúan érzed magad, ne most nézd meg, mert tényleg lehoz az életről. Ha viszont ez nem okoz gondolót neked, és érdekel a téma, akkor mindenképp ajánlom, mert nagyon érdekes, visszás témákat fejteget, és úgy érzem, szükségünk van rá, hogy ilyeneket is lássunk, hogy megértsük, szülővé válni nem játék.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: