“A tenger az a hely, ahová visszaemlékezni utazol, amikor messze jársz otthonról.”

Az utazó macska krónikája egy csodálatos történet hűségről és barátságról – egy macska szemén keresztül.

Néha messzire kell utaznod, hogy megtaláld azt, ami ott van előtted
Nana úton van, de nem biztos benne, hová tart. A lényeg az, hogy imádott gazdája, Szatoru mellett terpeszkedhet az ezüstszínű furgon anyósülésén. Szatoru nagyon szeretne találkozni három régi, ifjúkori barátjával, Nana azonban nem tudja, miért, a férfi pedig nem akarja elmondani.
A ritka szelídséggel és humorral elmesélt történet, amely Japán változó évszakaiban játszódik, az élet váratlan fordulatainak csodáját és örömét mutatja be.
Arra tanít, hogy tudjuk, mikor adjunk, és mikor kapjunk.
Több mint egymillió olvasót indított már meg világszerte a kedvesség és igazság üzenete.

 

A japán írók annyira értenek a macskás könyvekhez. Már meg sem lepődtem rajta, hogy mennyire könnyen magával ragadott Nana és Szatoru szívmelengető, keserédes története. Annyira aranyos és szép volt a köztük lévő mély szeretet és ragaszkodás, ami biztosan minden macskabarátnak ismerős lehet.

Nekem tetszett Nana macskaszemszöge, szerintem szórakoztató volt és átjött, csak az szúrt nagyon szemet, amikor valami lingvisztikai megjegyzést tett, amiről azért egy macskának nem kéne tudnia. De ezt leszámítva simán el tudom képzelni, hogy ilyen gondolatok cikáznak a kis buksijukban.

Egyébként negatívumként csak azt tudnám felhozni, hogy az elejétől fogva teljesen nyilvánvaló volt, hogy mi az utazás oka, nem is hiszem, hogy ez bárkit meglepett volna. Maga a könyv felépítése is tetszett, hogy minden fejezetben megismerünk valakit, és ezzel együtt Szatoru gyerekkorának egy szeletét, amiből szépen összerakhatjuk az életét és a Nana iránti ragaszkodása okát. Nem mintha az nem lenne elég, hogy egy cukorborsó.

A tényleges utazás is varázslatos volt, imádtam bebarangolni a Japán vidéket. Tudom, hogy ezt minden egyes japán szerző által írt könyvnél leírom, de annyira imádom ezt a nyugis, tiszteletteljes és visszafogott atmoszférát és letisztult stílust, olyan különleges és magával ragadó.

Nagyon élveztem ezt az utazást Nana és Szatoru oldalán, örömmel kísértem el őket minden magasságba és mélységbe. Tényleg igazi érzemi hullámvasút volt a könyv, mert igaz, hogy végig érezni rajta egy kis melankolikus felhangot, és sejteni lehet a végét, de közben annyi szórakoztató és kedves dolog történik, és annyira pozitív és szép az egésznek az üzenete. A vége felé viszont egyre szívfacsaróbb lett, de itt jött csak át igazán, hogy milyen szerencsések voltak ők ketten, amiért egymásra találtak. És hiába történtek szomorú dolgok, a legvégén mégis könnyű szívvel és mosolygó lélekkel tettem le a könyvet.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: