A múltkori kritikám végén ismét felhoztam a fináléktól való félelmemet, amit korábbi tapasztalatokra alapoztam. Nos, ezzel szembemenően a Something Unforgivable csalódás volt – legalábbis első blikkre. Azonban, ha közelebbről megvizsgáljuk az ötödik évad utolsó részét, akkor bizony akadnak itt dolgok, amiket elsőre talán nem vettünk észre, mégis fontosak lehetnek, és csak emelnek az epizód értékén.

A történet percre pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: Kim (Rhea Seehorn) és Jimmy (Bob Odenkirk) épphogy megszabadultak Lalótól (Tony Dalton), és vele együtt a kartell haragjától, máris pakolnak, hogy biztonságos helyen húzzák meg magukat, amíg le nem csillapodik a veszély. Kim továbbra is eljár dolgozni, mintha mi sem történt volna, Jimmy azonban nem nyugszik, és válaszokat keresve becsönget Mike-hoz (Jonathan Banks), aki helyrerakja és megnyugtatja őt. Lalo Nachóval (Michael Mando) karöltve Mexikóba megy, ahol először Don Eladióval (Steven Bauer) és Juan Bolsával (Javier Grajeda) találkoznak, majd elfurikáznak Lalo titkos villájába pihenni. Kettejükre, valamint a villa lakóira azonban titkos veszély fenyeget, és Nachónak egy nehéz, de helyes döntést kell hoznia a pillanat hevében.

Hogy miért mondtam a bevezetésben, hogy első látásra csalódást okozhat ez a rész? Nos, az előző két finálé bombasztikusra sikeredett, és az utolsó szcéna sokkhatásként érte a rajongókat. Ehhez képest a Something Unforgivable – pár jelenetet leszámítva – lassabb tempójú, és kevésbé meglepő lezárást kínál. Ám az alkotóknak itt is sikerült bedobniuk egy aprócska, de annál jelentősebb és furfangosabb csavart a végére, ami gyanítom, hogy a következő évad gerincét fogja majd képezni. Ezért imádom annyira ezt a sorozatot: minden egyes mozzanat és képkocka fontos akár a szereplők, akár a cselekmény szempontjából.

Természetesen essék említés a mexikói jelenetekről is – igazából az összeset ki tudnám részletekbe menően elemezni, de leginkább kettőt emelnék ki. Az első Nacho párbeszéde Don Eladióval: a srác már elég régóta pengeélen táncol, ám a biznisz őrült, de annál agyafúrtabb és veszélyesebb fejesénél ismét bizonyítania kell, mert Eladio átlát a szitán, akkor a lehető legnagyobb bajba keveredik. A másik kiemelkedő momentum természetesen a záró pár perc, ami majdnem volt annyira izgalmas, mint Kim előző heti akciója. És a fene vinné el, Lalo akármennyire is egy gazember, de nemcsak hogy hihetetlenül sármos, még rendkívül leleményes is – így történhet meg az, hogy a néző egyszerre szurkol azért, hogy túlélje, illetve azért, hogy ne.

Egyelőre a koronavírus helyzet miatt bizonytalan, mikor kezdik el a hatodik évad forgatását – az biztos, hogy most egy jó darabig nem láthatjuk viszont ezt a csodálatos szériát.

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: