Egyszerűen imádom azt a Netflixben, hogy nem csak amerikai tartalmakra bukkanhatok, hanem európai, ázsiai és dél-amerikai sorozatokat és filmeket is bemutat, támogat és berendel. Az Into the Night pont egy ilyen belga sci-fi, ami ráadásul egy lengyel író,  Jacek Dukaj The Old Axolotl című regényén alapszik. Ráadásul én pont az a fajta néző vagyok, aki elkezdi, és gyakorlatilag azonnal be is darál mindent – egyúttal nehezemre esik hetente követni valamit – és így jutottam én el az animációs Dragon Prince-től egy belga sci-fiig, amit egy koreai zombis sorozattal öblítettem le.

A brüsszeli repülőtér éjjel sem áll meg, és sokan várják, hogy gépül elindulhasson. Sylvie (Pauline Etienne) és még sokan mások a Moszkvába igyekvő járat indulását várják, amikor berohan egy férfi puskával a kezében fenyegetőzve, hogy azonnal indítsák el a repülőgépet és bárhova is induljanak, az nyugatra legyen. Terenzio (Stéfano Cassetti) a NATO tisztjeként ugyanis olyat hallott, ami brutális tettekre késztette: a Nap ugyanis megöl mindent és mindenkit, akire rásüt, ezért fel kell szállniuk a géppel és mindig a sötétségben maradni a Nap mögött.

Azonban sem a pilóta, Mathieu (Laurent Capelluto), sem az utasok nem hisznek a dologban, ameddig nem találják szembe magukat a valós veszéllyel, és kikristályosodik számukra, hogy mire van szükség túlélésükhöz.

Az európai szériáknak különös hangvétele van, és nagyon sok mindenben eltérnek az amerikaiaktól, amit én különösen élvezek: sokkal kevesebb epizód, teljesen más ugyanakkor nagyon erős atmoszféra és a kreativitás használata a pénzeszsák helyett. Az Érkezés a sötétségbe is pont ilyen, mert bár van benne némi technikai trükk, a nagyrészt egy repülőgép fedélzetén játszódik, és ez egyúttal megadja az alaphangját, miközben piszok olcsóvá teszi az előállítását.

A sorozat alapszituációjában ugyan van némi érdekesség, eléggé kidolgozatlan ennek ellenére, és a megvalósítás is hagy némi kívánnivalót maga után, ezzel szemben a szereplők annyira ügyesek és jól kidolgozottak, hogy miattuk leül az ember és egy az egyben bedarálja a hat epizódot. Kivétel nélkül minden szereplő plasztikus és háromdimenziós, van mögötte múlt és tartalom, a saját hátterük és képességeik alapján cselekszenek, még az extrém szituációkban is. Nem is tudom mikor láttam utoljára ennyire átgondolt és okos karakterkezelést egy sorozatban, mint az Into the Night-ban.

Amit különösen imádtam a szériában, hogy végre nem kellett hímes tojásokon lépkedni a rasszok és nemzetiségek kezelésében, egyszerűen megtalálták a megfelelő színészt az adott szerepre és ennyi, nem volt áll polkorrektség, meg „jaj ezt segítsük meg azt segítsük”, egyszerűen kaptunk egy tucat szereplőt mindenféle nációból és kész.

Ez a sorozat tényleg az, ami: egy kemény sci-fis téma, ahol az embereken, a valódi embereken van a hangsúly, nem a világmegmentésén, hanem a túlélésén, és ettől olyan igazán erős és kíméletlen.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: