A True Detective első évada közel sem hozta azt a minőséget, mint azt vártam volna, de mivel antológiás krimi sorozatról van szó, reméltem, hogy a második évad új történettel, új szereplőkkel és színészekkel kicsit szépít majd a dolgon. Nos, nem így lett: míg az első évad hibáin leginkább csak felhúztam magam, a második évad simán dögunalom volt – talán majd a harmadik, talán majd az lesz az én reményem.

A kaliforniai autópálya rendőrség tisztje, Paul Woodrugh (Taylor Kitsch) egy holtestet talál az út mellett, akiről később kiderül, hogy az állam nagyméretű földfelvásárlásával foglalkozik. Az eset különleges körülményei miatt a nyomozáshoz Raymond Velcoro nyomozó (Colin Farrell) és Ani Bezzerides tiszt (Rachel McAdams) is csatlakozik. Hármójuk nyomozása során az egyik helyi bűnöző, Frank Semyon (Vince Vaughn) is előtérbe kerül, akinek köze volt az áldozathoz és a földügylethez is. A nyomozás szálai azonban nem érnek véget a bűnözőkkel, mert egyre magasabb szintre kell eljutni ahhoz, hogy kiderüljön, mi is áll a háttérben, és ki is az igazi elkövető.

Az első évadban leginkább az élhetetlen karakterekkel és a hiteltelen írói megvalósításokkal volt bajom, nos, ez a második évadban is jócskán megvan, de cserébe sokkal jobb színészi játékot láthatunk, több szereplővel dolgozunk és az egész bár sokkal jobban egyben van, mégis dögunalom.

Colin Farrell szinte már kisujjából kirázza a bunkó, de elmés detektívet, így nem is kell nagyon megerőltetnie magát az évad alatt – bár megteszi, nem is egyszer, és azok tényleg nagyon jó jelenetek lettek. Az első évadban panaszkodtam, hogy nem kaptak elég motivációt szereplőink, nem láttunk bele a történetükbe, na, ez most megfordult és annyira beleláttunk, hogy az már érdektelenné tette őket. Egyszerűen nem akadt senki ebben az évadban, akinek egy picit is lehetne szurkolni vagy aggódni, és bár visz minket előre a történet – hiszen látni akarjuk a végét –, de inkább csak le akartam tudni, hogy lássam egyben, és végre pontot tegyek saját szenvedésem végére.

Én imádom Rachel McAdams játékát, tényleg, nincs olyan szerepe, amit ne néznék meg, és ő, mint színész tényleg mindent igyekezett kihozni szerepéből, csakhogy az nem az övé. Ez nem egy női szerep, ez egy férfi szerep, aminek gyorsan változtattak a nevén, nőnek adták, és beletettek kettő, az az két dolgot, ami a nőkre jellemző a tíz epizód alatt, és ezzel le is tudták a készítők az egészet. Ha férfi karaktert akarsz átírni nőre, akkor nem elég ennyi, sugároznia kell, hogy ő nő, vannak nüanszok, apró reakciók, amikből érződik, hogy egy szereplő nő – konkrétan íróiskolában is tanítják, hogyan érhetjük el a szereplőinknél, hogy tükrözzék nemüket. De itt csak szimplán nem érdekelte a készítőket, beledobtak egy látszatmegoldást, és így eladták, hogy ők mennyire egyenjogúság pártik, de ezzel csak lejáratták magukat.

Szomorú vagyok, mert a True Detective egy igazán jó alapötletre épített megint, és remek atmoszféra teremtéssel lett megáldva, de a sorozatos írói hibák miatt képtelenség nyugodtan élvezni a szériát – mondjuk a Justifiednak és a Bosch-nak meg sikerült, szóval közel sem lehetetlen feladat. El kell ismernem, hogy a készítők mindent megtettek annak érdekében, hogy a második évadra ne saját magukat másolják, és ezt valóban el is érték, mintha két teljesen más széria lenne, de a saját írói hibáikat nem tudták kijavítani, és ez másodjára már megbocsáthatatlan. Remélem, hogy a harmadik évad minőségileg jobb lesz az első vagy a második évadnál, mondjuk nem nehéz, mert a lécet már igen alacsonyra tettem.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: