Amióta rátaláltam az olyan kis gyöngyszemekre a mangák világában, mint a Hamefura vagy éppen a Cheating men must die, azóta megszállottan keresem a hasonló gondolkodás móddal rendelkező darabokat. Szerencsémre van belőle nem kevés, de cikkünk ma ezen sokaságból is az egyik legjobbat veszi elő; a Beware of the Villainess!

Történetünk annyiban hasonlít a My next life is as a Villainess! alap cselekményéhez, hogy itt is a főhősnő egy regény főgonoszaként születik újjá, csak itt már tini/fiatal felnőtt korban – és nem könnyű helyzetben. Melissa Podebrat élete ugyanis nem könnyű; apja teljesen elhanyagolta, az  atyuska által favorizált öccse Jake egy elkényeztetett tapló és mindennek a tetejébe még vőlegényét, Ian herceget is hűtlenségben kapja. De ezt az új Melissát nem olyan fából faragták, aki sírva elvonul a sarokba vagy gonosz módon máshoz fordul segítségért – hanem a talpára áll és megregulázza az idiótákat.

Abból pedig nem kevés van. Első körben ott vannak a fentebb említett személyek, de még Melissa kap a nyakába egy idióta, harcmániás vérfarkast meg egy gazdag talpnyalót is. Szerencséjére azonban nincsen egyedül; mindig vele van hűséges (és nem kicsit pénzsóvár) komornája Yona, a csendes ám annál nagyobb szivű (és rendkívül helyes) Nine, valamint még Lady Yuri, a regény főhősnője is őt támogatja. Annak ellenére, hogy továbbra is gonoszként gondol magára, elég sokan megszeretik Melissa új személyiségét.

Egyre jobban látni, hogy az emberek mennyire kezdik unni a megszokott, mézes-mázos, valóságban közel lehetetlen szerelmi szálakat és az alkotók is olyan történeteket alkotnak ami nemcsak más szemszögből nézi a dolgokat – de el is gondolkodtat. Komolyan, eddig sosem éreztem rosszat amiatt, hogy egy főhősnő a szerelméért harcol vagy tűzön-vízen át megy érte és megmenti – ma már simán egy felelőtlen idiótának titulálom az ilyen karaktereket. Hiszen a tetteik miatt gyakran nem egy hűséges társuk vagy szimpla ártatlan személyek vesztik életüket vagy mennek teljesen tönkre. Ez pedig megbocsáthatatlan.

Persze az írók feloldozzák a hőseiket ez alól a kellemetlenség alól és minden rendbe jön. Igen, lehet ezért hívjuk tündérmeséknek az ilyet. Mert nincs az az ember, aki elnézné azt, hogy valaki ostobaságból játszik mások életével. Melissa is ilyen; többé nem egy bábu, akit kényük-kedvük szerint rángatnak, hanem saját akarattal rendelkezik, aki pedig rosszat cselekszik azt szétveri.

A történet mellet a humor is rendkívül találó. Rengeteg utalást találunk benne más médiumokból – főként népszerű meme-k forgatásából – és az egész helyzet egyszerre vérkomoly, egyben humoros is. Persze nem mehetünk el Melissa belső narrációi mellett, hiszen ő az, aki betéve ismeri a regény cselekményét és karaktereit – igy érdekes volt is számára egy-két karakteren végbement változás.

Aki szereti a jó humorral kevert érdekes, egyben elgondolkodtató történeteket, de nem akar olyan nagy halnak neki ugrani mint a bevetőben olvasott, annak bátran ajánlom a Beware of the Villainest!.

Szerző

Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: