A kétezres évek elején volt egy időszak, amikor csak úgy ontották magukból a családi szitkomokat az amerikai csatornák, és bár ezeknek a minősége nagyjából egysíkú, és valahogy nem is igazán alkottak maradandót, de mégis, rendkívül hozzánőttek a tévénézők szívéhez.

Greg Warner (Anthony Clark) sikeres üzletember a filmiparban aki feleségével, Kimmel (Jean Louisa Kelly) közösen neveli fiát, Sammyt (Anthony és Michael Bain), akit igyekeznek mindig jóra és kedvességre tanítani. Ám Kim testvére, Christine (Liza Snyder) és férje, Jimmy (Mike O’Malley) elvesztik az állásukat, és az otthonukat is, így kénytelenek meghúzni magukat Greg és Kim vendégházában, két igen rosszcsont fiókkal, Dominikkel (Joel Homan) és Logannel (Christopher and Nicholas Berry, Alexander and Shawn Shapiro, valamint Brendon Baerg). A két család között nemcsak az osztálykülönbségeket lehet felfedezni, hanem teljes nevelésbeli eltérést is, ami rengeteg konfliktust szül. Ugyanakkor sokkal több bennük a hasonlóság, mint azt gondolnák.

Igen, ez egyike azon sorozatoknak, amiket előszeretettel sugároznak a magyar tévécsatornák az éjszaka közepén és hajnalban – és amit inszomniában szenvedőknek kifejezetten ajánlok –, és annak ellenére, hogy annyira egyértelmű a történet, és a legtöbb epizódot láttuk is, valahogy mégis mindig odatapasztja az embert a képernyő elé. Az Igen, drágám! sorozatban az az érdekes, hogy ha egyszerre, töményen akarja valaki bedarálni, akkor egyáltalán nem vicces, de ha szépen, lassan, pár epizódot néz meg alkalmanként, akkor könnyesre röhögi magát.

Az egész széria egy nagy boldog nevetés, amiben finoman azért odaszúrnak a kővé dermedt nemi szerepeknek, a családfenntartásnak és gyakorlatilag mindennek, ami a hétköznapi embert érintheti. A humoron keresztül így megmutathatják az árnyoldalát sok olyan dolognak, amiről nem tudunk, és nem vesszük észre, de ez a sorozat fokozatosan rávezethet minket erre, és ez rendkívül jó dolog.

Ráadásul a készítők nem féltek saját maguk elé görbe tükröt állítani: Logant ugyanis annyi színész játszotta, hogy konkrétan készült egy visszaemlékezés Jimmy szemszögéből, ahogy végignézi fia életútját, és közben értetlenül szemléli, hogy vajon melyik is az ő fia a sok közül.

Ugyan az Igen, drágám! eléggé hullámzó minőséget produkált, úgy a negyedik évadban kezdtek egy kicsit szétcsúszni a dolgok, és önmásolásba csaptak át a jelenetek, de a széria végére egészen össze kapták magukat a készítők, és egy kellemes történetet gyúrtak egybe. Persze, ez a sorozat nem váltja meg a világot, de ha egy ember felnevet rajta egy nehéz nap után, már megérte.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: