A második évadra már igazán összeszedte magát Az új nemzedék, ehhez persze szükség volt ahhoz, hogy Roddenberry is rendezze gondolatait, valamint Whoopi Goldberg megjelenése is emelte a széria színvonalát, miközben meg is mentette azt. A második évadtól beszélhetünk arról az igazán magas minőségű Új nemzedékről, amit olyan sok trekkie emleget példaként.

Az Enterprise-on történt némi személycsere többen előléptetést kaptak, mint például Geordi La Forge hadnagy (LeVar Burton), aki főgépésszé lépett elő, valamint Dr. Beverly Crushert (Gates McFadden) elvezényelték egy időre, és helyébe Dr. Katherine Pulaski (Diana Muldaur) lépett. Az átállás ugyanakkor kisebb problémákat okozott, mivel Pulaski és Picard kapitány között nem felhőtlen a viszony, mivel annyira eltérő személyiségek és annyira jók saját területükön, hogy nehezen kötnek egymással kompromisszumot.

Persze az Enterprise továbbra is új világok és civilizációk megismerésére törekszik, ám eközben egyre több alkalommal kell a Föderáció bolygóin és állomásain segítséget nyújtani.

A második évad továbbra is megtartotta epizódikus jellegét, ám sokkal kifinomultabb epizódokat adott a nézőknek. A készítők itt kezdik el megtalálni saját hangjukat és stílusukat, ami aztán meghatározó lesz a Star Trek egészében – persze ezt ők akkor még nem tudják. Ráadásul több, a második évadban történt esemény visszaköszön majd a későbbi évadokban, van, ami kicsit ad-hoc jelleggel (gondolok itt Moriartyra), de van, amiben látszódik a szándék, hogy igen, ezzel még fogunk foglalkozni, csak figyeljetek.

A második évadban a személycserék kissé fájóak, imádtam Beverlyt, és kicsit zavart, hogy lecserélték, ugyanakkor Pulaski rendesen felkavarta az állóvizet a maga karakán és kissé zsörtölődő stílusával. Külön öröm volt látni, ahogy ő és Picard lassan azért összeszoknak a közös munka és a kölcsönös tisztelet révén. Sajnos azonban Pulaskit csak ebben az évadban láthatjuk, pedig elnéztem volna még egy darabig kettejük „párviadalát”, persze szigorúan akkor, ha Beverly is visszatér az Enterprise fedélzetére.

A legnagyobb durranás ebben az évadban Whoopi Goldberg, akinek amúgy az egész második évadot is köszönhetjük, mivel az első nem aratott osztatlan sikert, ezért már-már kaszálásról beszéltek, mikor is a színésznő felhívta a készítőket és bejelentkezett, hogy neki itt kell egy szerep és pont. Goldberg neve ekkoriban pedig olyan fényesen ragyogott, hogy csak miatta is megérte folytatni Az új nemzedéket, és ez hozta meg az igazi sikert a szériának.

De miért is akart ennyire szerepet Goldberg az új Star Trek sorozatban? Ezt ő mesélte egy interjúban, hogy mikor kislány volt, életében először akkor látott fekete színésznőt a tévében, aki nem takarított, mikor az eredeti Star Treket látta, és akkor ott eldöntötte, hogy belőle színésznő lesz és Nichelle Nichols nyomdokaiba lép – a többi pedig már történelem. De, hogy adjak egy kis adalékot a történethez, Sonequa Martin-Green, a Discovery egyik főszereplője pedig azért lett színésznő, mert Whoopi Goldberget látta a tévében és teljesen elbűvölte. És többek között ezért is fontos, hogy mi megy a tévében, mert egy jó történet inspirálja a világot, és egy jó szereplő újabbakat hoz magával, és most is kitudja hány gyerek nézi úgy a Star Treket, hogy ha majd felnő újabbakat fog inspirálni!

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: