Elérkeztünk a sorozat negyedik évadához, amit a Netflix mentett meg, vagyis, ez így erős túlzás, mert sajnos az új csatorna változtatott kicsit a széria hangulatán. Persze ettől még a Longmire műfajának kiváló darabja, csak a Netflix által diktált rohamtempó elvett valamit a lassú-cowboyos érzésből.

Branch (Bailey Chase) halála sokként érte kollégáit és barátait, azonban öngyilkosságának gyanús körülményeire lett figyelmes Longmire seriff (Robert Taylor), akit annyira nem hagyott nyugodni a dolog, hogy szembe ment mindenki akaratával és jó szándékával, mígnem rálelt az igazságra. Ezért pedig igen nagy árat fizetett. Ráadásul Henryre (Lou Diamond Phillips) sem támaszkodhat, mivel a Red Pony tulajdonosa még a gyilkossági vád alatt tett egy rossz üzleti ígéretet a volt rezervátumi rendőrfőnöknek, Malachi Strandnek (Graham Greene), aki megjelent, hogy behajtsa adósságát.

Ráadásul a rezervátum területén nemi erőszak történik, azonban Mathias (Zahn McClarnon) nem tehet semmit, mivel a rezervátum területén ilyen jellegű bűncselekményt csak szövetségi hatáskörben lehet vizsgálni, azonban az állami szerv nem akar foglalkozni az üggyel, mígnem Cady Longmire (Cassidy Freeman) kezébe nem veszi a jogi helyzetet. Ráadásul nem ez az első eset, hogy ilyen történik egy rezervátum területén, és a sorozatos elkövetők nyomába ered a seriff, Vic (Katee Sackhoff), Ferg (Adam Bartley) és az új helyettes, Zac (Barry Sloane) is.

Ez az első évada a Longmire-nek, ami a Netflix égisze alatt készült, és nem mondom, hogy rossz lett, de az események sokkal jobban felpörögtek, mint azt megszoktuk a sorozattól. Egy évad alatt úgy 2 és fél évadnyi infót, eseményt és történést kaptunk, ami egyfelől jó, mert így erősebb az élmény, másfelől meg nem, mert a sorozatnak volt egy lassabb dinamikája, ami agy most megtört.

Különösen az első három epizód volt nekem furcsa, ugyanis Branch történetét igen gyorsan lezárták a készítők, és bár az évadfináléban előrébb vették, valahogy mégsem érzem az egészet átgondoltnak, inkább amolyan kapkodás volt, hogy most akkor megfeleljenek a másik csatorna kívánalmainak.

Ugyanakkor a seriff maga egy kicsit háttérbe került, és több jelenet jutott Vicnek és Fergnek, amit én nagyon élveztem. Vic válása utáni szétcsúszása és olykor érthetetlen viselkedése, vagy éppen Ferg szakmai féltékenysége az új helyettesre olyan dolgok voltak, mi egyenesek a szereplők jelleméből fakadt – és pont ezért is szeretem ezt a szériát, mert remekül megírt szereplőkkel dolgozik. Ugyanakkor nem értem, hogy miért Henry az, aki folyton szív, de úgy tényleg: minden évad végén azt látjuk, hogy neki aztán egyre rosszabbra fordul a sorsa, szóval lehetne, hogy néha neki is kedvezzen az élet?

Összességében elégedett vagyok a negyedik évaddal, és mivel ismét egy velős – és amúgy rendkívül hatásvadász – cliffhangert hagytak meg nekünk a készítők, alig várom a folytatást.

Battlestar Galactica rajongóknak különösen ajánlom ezt az évadot, és most itt kifejezetten egy jelenetre gondolok, ahol Vic, vagyis Katee Sackhoff bizony rendesen a képébe mászik az olajtársaság képviselőjét alakító Callum Keith Rennie-nek.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal: